A telefonom szűnni nem akaró hangos csörgésére ébredek. Nyűgösen a másik oldalamra fordulok és a mellettem lévőpárnát a fejemre szorítom. Miért kell nekem folyton telefoncsörgésre ébrednem? Úgy élvezném, ha legalább egyszer az életben a saját biológiai ébresztő órám keltene fel és nem valami rohadt hangos készülék. Mire sikerül feltápászkodnom, a telefon elhallgat. A kezembe veszem és a képernyőjét kétszer megkoppintva rájövök, hogy a tesóm hívott és hogy tíz óra van. Ennyire hiányzom, neki vagy mi van? Sóhajtva visszahívom és öt percen keresztül hallgatom a kérlelését, hogy menjek át.
- Felöltözök és indulok. Oké? - forgatom meg a szememet.
- Iparkodj! - mondja, s leteszi.
Nagy levegőt véve érintem lábaimat a padlóra, majd indulok a fürdő felé. A mosdókagyló felé hajolva megmosom az arcomat, aztán tükörbe nézve elégedetten konstatálom, hogy nincsenek táskák a szemem alatt. Előveszem a fogkefém és a fogkrémem, aztán sietősen mosom meg a fogaimat. Megigazítom a hajamat, majd kilépek a fürdőből. A szekrényem elé állva, kiveszek egy farmer nadrágot, egy fehér pólóval, a lábamra pedig egy fehér Adidas cipőt húzok. Az éjjeliszekrényemről elveszem a napszemüvegemet, felhelyezem a megfelelő helyre, majd a telefonomat a zsebembe csúsztatom. Mindent bezárva magam után a lépcsőházba lépek. Éppen indulnék le a lépcsőn, mikor egy kis fekete dobozra bukkanok, amin majdnem át is esek, amilyen szerencsétlen vagyok. Felkapom, majd lesietek a lépcsőn. A parkolóba érve kettő csipogtatással kinyitom a fekete mini cooperemet, amit az életemnél is jobban szeretek és bepattanok a volán mögé. Az ölembe helyezem a kis dobozt és felnyitom a tetejét. Kiveszem a fölül lévő kézzel írott papírt és olvasni kezdem.
"Drága Josh!
Tudom, hogy ki fogsz akadni, ha megtudod, hogy jártam a lakásodnál, de egyszerűen amióta találkoztunk, nem tudlak kiverni a fejemből. A dobozban található karkötőre remélem, még emlékszel. Akkor adtad nekem, mikor a turnéra mentem. Egészen idáig le sem vettem, mert mikor ránéztem, a te gyönyörű arcod ugrott be. Úgy döntöttem, hogy mivel megtaláltalak, visszaadom ezt neked és remélem, egyszer meghallgatsz. Üdvözlet: Egy balfasz. Xx"
Mikor a levél végére érek, elnevetem magam, aztán a doboz aljára nézek. A karkötő láttán, rögtön elérzékenyülök, hisz sokat jelentett, és talán még most is sokat jelent számomra. Megrázom a fejemet, visszapakolok mindent a dobozba és a mellettem lévő ülésre dobom. Bekapcsolom a biztonsági övet, benyomom a rádiót, végül valami banda új számát hallgatva indulok, a húsz percre lakó nővérem házához. Amikor odaérek leparkolok a ház előtt, lezárom az autómat, s végig sétálok az ajtóhoz vezető zúzottköves ösvényen. Ki sem kell nyitnom az ajtót, ugyanis az unokahúgom máris előttem terem és az ölembe ugrik.
- Szia, pöttöm! Anya? - guggolok le elé.
- A konyhában van - mutogat az ajtó felé, majd a nyakamba kapaszkodik.
- Megjötteem! - kiáltom el magam az előszobában. Lerugdosom magamról a cipőmet, és a konyhába slattyogok EunWooval az ölemben.
- Kicsim, hányszor mondtam már, hogy ne csimpaszkodj állandóan Joshuara? - fordul hátra a tűzhelynél tüsténkedő nővérem.
- Szexi a kötényed! - mutatok a meztelennős, ruhát védő anyagra.
- Kösz! Bentől kaptam.
- Hol van az urad?
- Dolgozik fent az irodájában - mutat idézőjelet a kezeivel, az iroda szóra utalva.
- Hagyd már kibontakozni! Ő komoly, mérnök ember!
- Ja, csak momentán annyi munkát vállalt el, hogy ki se dugja az orrát abból a rohadt szobából..
- Anya, dobj be a perselybe ötven wont! - szólal meg a még mindig rajtam csüngő kislány, és végre lekéredzkedik az ölemből.
- Oké kicsim, majd dobok! - mosolyodik el.
- Én inkább lakatot teszek a számra! Ötven won?
- Aha... az apja, egy egész bankot hagyott már abban a perselyben, főleg mikor focit nézett - nevet fel. Az egyik bárszékhez sétálok, s felülök rá.
- Vernon ismét felbukkant - sóhajtom, aztán a nadrágomból kilógó cérnaszállal kezdek játszani.
- Mit csinált?
- Hagyott egy dobozt az ajtóm előtt. Benne volt egy levél, és az a karkötő, amit a turnéjuk kezdetén adtam neki oda. Idáig hordta...
- Na jó, engem nem érdekel mekkora világsztár, meg hány őr vigyáz rá éppen... Megölöm..
- Mit csináljak most? - kérdezem kétségbeesetten. Sóhajt, majd elzárja a tűzhelyet, s felül mellém.
- Ha ennyire nyomul, hallgasd meg. Veszélyes, mert újra magába fog bolondítani, ismerlek már...de addig nem hagy békén.
- Félek a csalódástól.
- Mindenki fél drágám.. - simogatja meg a hátamat.
- Josh! A múltkor megígérted, hogy elviszel fagyizni! - ugrál ide Woo vidáman, majd nagy barna boci szemeivel felnéz rám.
- Legyen - mosolyodom el, majd leugrok a bárszékről.
- Vigyázzatok magatokra, de egy gombócnál nincs több, kis hölgy! - fenyíti be a kislányt Noona.
- Oké - szökdel a cipőjéhez és leülve felhúzza azt.
- Egyedül fel tudja húzni? - nézek döbbenten a nővéremre.
- Zseni ez a gyerek - tárja szét a karjait.
- A mi vérünk! - nevetem el magam és EunWoohoz sétálok, felhúzni a lábbelimet.
- Kész vagyok! - pattan fel, s kiront az ajtón.
- Azért megvárhatsz! - kiáltok utána, mire megtorpan, végül felém fordul.
- Sokat kell várni rád! - forgatja meg a szemeit.
- Le se tagadhatnád, hogy az unokahúgom vagy - nevetek fel és utána eredek.
A kedvenc fagyizónkhoz érve megpillantom a pult mögött az egyik gyerekkori haveromat. EunWoo gyorsabban kezd húzni, és mikor odaérünk, nagy mosollyal üdvözli Jongot.
- Szia!
- Sziasztok! Joshua? Úristen, de rég nem láttalak már! - tátja el a száját, majd a pultot megkerülve a nyakamba borul. Mosolyogva visszaölelem és megsimogatom a hátát.
- Azóta nem láttalak, mióta...
- Tudom - vágok a szavába gyorsan, mert ha kimondja a nevét, rögtön elgyengülök.
- Khm.. mit kértek? - sétál vissza a pult mögé, s a hajába túr.
- Csokisat! - ugrik fel Woo mire elnevetjük magunkat.
- És te? - néz rám.
- Zöld almásat - jelentem ki, mire emlékek hada kezd a szemem elé sorakozni arról az időszakról, mikor közösen fagyiztam vele. Neki is zöld alma, a kedvence. Miért köt minden emlék hozzá?
- Josh! - lóbálja meg Jong a kezeit előttem.
- Bocsi - mosolyodom el.
- A vendégeim voltatok.
- Köszi - pillantok hálásan rá.
- Nem vagy túl jól úgy látom. Figyelj...olyan rég voltunk bulizni! Ma valami Party? - könyököl a pultra.
- Neem! Már iszonyú rég volt. Azt sem tudom, hogyan kell táncolni - mondom zavartan.
- Naa légyszi légyszii! Jó lesz, ígérem!
- Nem tudom..
- Kapcsolódjunk ki! Feszültnek látszol!
- Ahh oké.
- Szuper! Nyolcra a házadnál vagyok, legyél csini! - kacsint. Elnevetem magam, majd megragadom az unokahúgom kezét, s hazafelé indulunk.
- Faith… - szólal meg.
- Igen, törpe?
- Anya és apa miért veszekszenek? – kérdezi, én pedig rögtön megtorpanok és lenézek hatalmas szemeibe.
- Veszekszenek? - kérdezem, miközben leguggolok hozzá. Szomorúan bólint, én pedig elhúzom a számat, utána sóhajtok egyet.
- Nem tudom prücsök. Tudod, a felnőttek néha összevesznek minden hülyeségen és néha mondanak olyat, amit később megbánnak. Biztos bocsánatot kértek már egymástól.
- És szeretik egymást?
- Persze! És téged a legjobban.
- És.. te is szeretsz engem?
- Persze, hogy szeretlek! - mosolyodom el, majd megölelem. Apró karjait a nyakam köré fonja, én pedig felállok vele együtt. A hátralévő utat a nyakamba kapaszkodva, csimpánzként teszi meg.
- Megjöttünk! - kiáltom el magam az ajtón beérve. Leveszem a cipőmet ahogyan EunWoo is, majd ő beszalad a konyhába.
- Látom csokisat ettél! - hallom meg a nővérem hangját. Mikor belépek, éppen egy vizes ronggyal törölgeti Rosie száját.
- Öhm.. beszélhetnénk? - szólalok meg, mire abbahagyja a tevékenységét és feláll.
- Szívem, menj apához mondd el neki, hogy hol voltál Joshival! - mosolyog a kislányra, aki nagy vigyorral a lépcső felé kezd futni.
- Óvatosan! - kiált utána, majd felül a bárszékre, ahogyan én is teszem.
- Mit szeretnél mondani? - fordul egész testével felém, és kíváncsian az arcomat kezdi fürkészni.
- A lányod megkérdezte tőlem, hogy miért veszekedtek Bennel.
- Mi? - kerekednek ki szemei, majd sóhajt egy kisebbet.
- Van valami gond köztetek?
- Igazából nincs. Csak sokat dolgozik, de már nagyon szeretne egy kisfiút, én pedig úgy nem tudom bevállalni, hogyha egész nap abban a rohadt szobában tervezget! - túr a hajába, s a pultra könyököl.
- Mikor ezt mondtad neki, mit mondott?
- Azt, hogy ezt csak értünk teszi, és hogy megpróbál változtatni rajta.
- Történt valami változás?
- Már lejön vacsizni - mosolyodik el.
- Akkor nincs akkora gond?
- Nincs. Nem értem, hogy hallhatta. Nem voltunk annyira hangosak, és egyébként is aludt. Vagyis azt hittem, hogy alszik.
- Találkoztam Jonggal. Elhívott bulizni.
- Na, ez kell neked! Kapcsolódj kicsit ki, és ne foglalkozz semmilyen seggfejjel!
- Kösz, kedves vagy! - nevetem el magam.
- Anyaa! Apa azt mondta, hogy haragszik, amiért őt nem vittük! - szalad ide Woo.
- Majd kiengeszteljük. Veszünk neki dobozos jégkrémet! - simogatja meg, a csöppség arcát.
- Joshua! Jössz velem mesét nézni? - sétál ide ismételten a boci szemeit bevetve.
- Persze manó! - mosolyodom el, majd hagyom, hogy a nappaliba húzzon.
- Hotel Transylvania! - fut kiabálva a tévéhez, majd a távirányítót a kezébe véve ügyesen a mesére kapcsol és levetődik mellém. Az ölembe hajtja pici fejét én pedig a haját simogatva kezdem nézni a tévét. Egészen öt óráig tévézek az unokahúgommal, majd mivel az esti bulira jól akarok kinézni, hamar elindulok a nővéreméktől, hogy legyen időm készülődni. A parkolóba érve nagy kő esik le a szívemről, mikor nem látok egyetlen ex pasit sem, utalva itt Vernonra. A lépcsőházba érve gyors léptekkel felszaladok a lépcsőkön és az ajtómig meg sem állok. Lihegve előkeresem a kulcsomat, majd a zárba helyezve könnyedén bejutok a lakásba. Ledobom a kabátomat és a cipőmet, majd a fürdőbe megyek. Leveszem a ruháimat, s a zuhanykabinban megnyitom a vizet. Beállok a zuhany alá és hagyom, hogy a testemet eláztassák a forró vízcseppek. A tenyerembe nyomok a kedvenc tusfürdőmből, bekenem magamat vele, miközben élvezem az illatok harmonikus játékát, ahogyan belengik a kis fülkét. Veszek egy nagy levegőt és tíz perc tusolás után ráveszem magamat, hogy végre otthagyjam a zuhanykabint. Elzárom a vizet, kilépek és törölközőt csavarok a derekamra. A tüközbe nézve, megszárítom a már-már kissé lenőtt, szőke hajamat. Ezután átsétálok a szobámba, s kiveszem a vállfán lógó kék mintás, fekete pólómat. Óvatosan belebújok, majd egy szintén fekete, szakadt farmert húzok a lábamra. Leülök egy kicsit az ágyra, ahol kifújom magam. Előveszem a telefonom, majd ránézek az időre. Fél nyolc. Sietnem kell… Felpattanok az ágyról és a tükör elé állok, hogy ellenőrizzem a szettem.. Megigazítom a pólómat, majd fújok egy kevés parfümöt rá, s felkapom a fekete bőrkabátomat. Az előszoba részben belebújok a fekete cipőmbe, a vállamra akasztom a kabárom, majd leoltva a villanyokat, bezárom magam mögött az ajtót és lassan sétálva megyek le. A társasház elé érve már messziről kiszúrom, Jong fekete haját és vigyorogva konstatálom, hogy nem fogta vissza magát öltözködés ügyileg. Rajta egy fehér, testhez simuló póló, a nadrágja, pedig fekete. Ő nem vett fel kabátot, így karjait nem takarja semmilyen anyag.
- Hű, de jól nézel ki! - ölel át.
- Te sem panaszkodhatsz! Gyalog megyünk? - kérdezem, s a kivilágított útra nézek.
- Persze! Tíz perc séta!
- Akkor indulás! - kezdem húzni.
A helyszínre érve, szembesülnünk kell azzal a ténnyel, hogy kétféle képen juthatunk be. Az első variáció, hogy előadom magam, mint Vernon exe, a második, hogy felcsapunk valami hírességnek.
- Gyere, álljunk be és lesz, ami lesz! - ragad karon Jong. Beállunk a kígyózó sorba és nézelődni kezdünk.
- Beszökjünk? - kérdezem.
- Áhh, próbáltam már. Hátul is őrök vannak.. - túr a hajába, majd nekidől a falnak.
Oldalra nézek, ahol egy ismerős fekete kisbuszt pillantok meg, ami éppen leparkol. Kiszáll a volán mögül egy nagydarab kopasz őr, és elhúzza a hátsó ajtót. Először felbukkan egy vörös hajú fiú, majd két szőke cicababa és a végén az, akire számítottam. Nagy vigyorra húzom a számat és odaszólok Jongnak.
- Megoldom, várj itt!
A társaság felé indulok, akik sietősre veszik lépteiket, s a paparazzik is kezdenek gyűlni.
- Uram kérem, ne jöjjön közelebb - tartja felém a kezét az őr. Mellette, Mingyu sétál, de nem vesz észre. Kezdek egyre idegesebb lenni, így minden mindegy alapon megszólalok.
- Kim seggfej Mingyu! Lennél szíves észrevenni? - mondom, hisztérikusan mire megtorpan és hátrafordul.
- Joshua? - vonja össze a szemöldökét.
- Na, végre! - nevetem el magamat.
- Te hogy a francba kerülsz ide? Két éve nem láttalak! - mondja, s megölel. Mosolyogva viszonzom ölelését, majd a szemébe nézek.
- Csak bulizok, ahogy te ...apuka.
- Ne kezdd!
- Én? Dehogy! Be tudsz juttatni?
- Ezt most komolyan kérded? Én vagyok Kim Mingyu!
- Bla bla bla...oké, ezt már hallottam jó párszor!
- Mingyu siess, mert így is sok a paparazzi - szól ide az őr. Hátrafordulok, s intek a haveromnak, aki idesiet.
- Mehetünk! - vigyorodok el.
- Vernonnal.. mi van? - kérdi.
- Semmi.
- Gyanús ez nekem!
- Légy szíves, ma este ne.. - rázom meg a fejemet.
- Holnap, ha kijózanodtunk, felhívlak.
- Beszélni akarsz?
- Igen! Van mondanivalód! - zárja le a beszélgetést, aztán megragadja a kezemet, én pedig a Jong csuklóját, s úgy lépünk be a klubba.
- Jó szórakozást - mosolyodik el.
- Nektek is! Köszönöm - ölelem meg, majd elválnak útjaink.
- Ez menő volt! - vigyorodik el Jong, és a bárpult felé kezd húzni.
- Te figyu, nem tudsz vele összehozni? Rohadt jó pasi! - küzdi fel magát a bárszékre, ahogyan én is. Felnevetek és megrázom a fejemet.
- Foglalt. Meg amúgy sem szeretnél egy négy éves gyereket a nyakadba!
- Ja tényleg! Ajj! - pufog, majd int a pultosnak, aki idejön. Nyitnám a számat, de ő gyorsabb és rendel két dupla Whiskyt.
- Tudod, hogy nem bírom úgy a piát! - nyafogok.
- El akarod felejteni?
- De még mennyire!
- Akkor iszol, és nem nyafogsz!
- Igenis! - szalutálok, és nevetve a pultra könyökölök.
Miután leküldünk egy második kör alkoholt is, ami ez esetben vodkanarancs, Jong meg fogja a kezemet és a táncoló tömegnyomor felé kezd húzni.
- Jong, nem fogunk odaférni! - üvöltöm a fülébe, hisz a hangos zenétől még a saját hangomat sem igazán hallom. Figyelembe sem vesz, inkább pár embert arrébb lökdös. A tánctér közepére érünk, ahol levegőt sem tudok venni, nemhogy táncolni.
- Engedd már el magad! - vigyorog és mozgatni kezdi a testét. Megpróbálok lazítani, így lehunyom a szemeimet és a hangosan dübörgő zene ritmusára kezdem rázni a csípőmet. Mikor belejövök, kezeimet az égbe emelem és beletúrok a hajamba, majd kinyitom a szemeimet, de Jongot éppen akkor kérik fel. Megvonom a vállam és elmosolyodom. Két erős kezet érzek meg a csípőmön, aztán egy forró leheletet a nyakamon. Megfordulok és egy fekete hajú, kreol bőrű, barna szemű sráccal találom magam szemben, aki eléggé hasonlít WonWoora. A nyaka köré fonom karjaimat, ő pedig a fenekemre csúsztatja a kezeit, ami zavarna, ha nem lennék becsiccsentve.
- Mi a neved? - hajol a fülemhez, búgó hangjától pedig átfut rajtam a hideg.
- Josuha - súgom a fülébe.
- És a tiéd? – kérdezek vissza.
- Kyung.
- Nem iszunk valamit? - kérdezem, ugyanis kezd elegem lenni a nyomorgásból.
- De. Persze! - mondja, majd karon ragad és kihúz a tömegből.
- Utálom a tömegnyomort - nevetek fel, s felülök a bárszékre.
- Nekem sem a kedvencem! - mosolyodik el, ezzel kivillantva tökéletesen hófehér fogait.
- Mondták már, hogy hasonlítasz WonWoora? - mondom ki hangosan a gondolataimat, közben az arcát fürkészem.
- Egy párszor! - nevet fel.
- Uh, bocs, hogy hülyeségeket beszélek, csak tudod... - mutatok a piák felé.
- Inkább igyunk még! - int a pultosnak mosolyogva.
- Egy Sex On The Beacht és egy Whisky kólát - adja le a rendelést.
- Nekem az erős lesz - hajtom le a fejemet a pultra.
- Nem kell meginnod, ha nem, akarod!
- Idevalósi vagy?
- Külváros.
- Ohh..
- Te ismerős vagy nekem valahonnan.
- Hansol Vernon exe - húzom el a számat, és amint leteszik elém a koktélt, bele is kortyolok.
- Tényleg!
- Ne beszéljünk róla! - mondom és a szívószálat a számba helyezve, nagyokat kezdek nyelni, nem törődve a következményekkel. Mikor elfogyasztom a pohár tartalmát, megragadom Kyung csuklóját és a tömegbe húzom táncolni. Hátat fordítok neki, fenekemet az ágyékához nyomom, miközben ő a nyakamat csókolgatja. Végigsimít csípőm vonalán, s maga felé fordít. Felnézek barna szemeibe, kezemet a hajába vezetem és minden gondolatomat, amik most éppen vészvillogóként jelennek meg a fejemben, félresöpröm. Ajkaimat a szájára nyomom és csókolni kezdem. Mikor elválunk, kezét a csuklómra kulcsolja és húzni kezd. Pár pillanat múlva, a mosdók folyosójára érünk.
- Hová megyünk? – kérdezem, aztán hirtelen az automata oldalának nyom, és újra megcsókol. Összevonom a szemöldökömet, de mivel pia hatása alatt vagyok, pont leszarom, hogy mit miért csinál.
- Dugtál már.., nyilvános helyen? - kérdezi lihegve, mire megrázom a fejemet, bár az emlékeimben vájkálva felvillan egy kép, de a magánrepülő nem számít annak. Az nem nyilvános.
- Akkor most fogsz - jelenti ki, nekem pedig az a bizonyos vészvillogó kibújik, az alkohol mámorító hatása alól, s próbál észhez téríteni.
- Nem! Ne csináld! - bújok ki a keze alatt és a tömeg felé indulok, de mindhiába. Elkapja a derekamat, és a falnak szorít. Torkom elszorul, a szemébe nézve elszántságot és szórakozottságot látok.
- Naiv vagy, angyalom - vigyorodik el és a nyakamhoz hajol. Érzem, ahogyan fogai közé vesz egy apró bőrdarabot és szívni kezdi. Felszisszenek a fájdalomtól, aztán amilyen erősen csak tudom, arcon vágom. Az ütés helyére teszi a kezét, de nemes egyszerűséggel visszaüt. A sokktól és az ijedtségtől sírni kezdek, ő pedig a pólóm aljához nyúl. Ennyi. Bele kell törődnöm, hogy meg fog erőszakolni. Nem tehetek mást, minthogy hagyom, különben kárt tesz bennem. Sokkal erősebb. Lehunyom a szemeimet, s halkan sírni kezdek. Miért velem történik ez? Most jövök el sok év után bulizni és pont ki fogok egy ilyen fazont? És hol van Jong? Nem kéne szem elől tévesztenünk egymást és nem kellett volna ennyit innom.
- Hagyj már békén! Segítség! - üvöltöm torkom szakadtából, mire befogja a számat és elővesz egy kést.
- Ha még egyszer megszólalsz, megvágom azt a szép pofidat! - vicsorog és már közel sem tűnik olyan kedvesnek, mint a pultnál. Lehet, igaza van. Túl naiv vagyok. Hirtelen valaki hátrarántja Kyungot, aki ennek következtében a padlóra kerül. A megmentőmre nézek, s ijedtemben majdnem felsikítok.
- Kés van nála! - üvöltöm hisztérikusan és még jobban sírni kezdek. Leguggol, majd bemos egyet Kyungnak, aki az esésből még alig eszmélt fel.
- Mit csináltál vele? - üvölti és még egy ütést mér a támadómra, aki kezd észhez térni. Végignézek a folyosón valami segítségért kutakodva, de nem látok senkit és semmit. Mire visszanézek, már Kyung van felül. Ijedten a számhoz kapom a kezemet, majd próbálom felfogni a történteket. A lábam földbe gyökerezik és egyszerűen mozdulni sem tudok a sokktól. Kyung egy ütést mér Vernon arcára, aki egy pillanatra elveszíti az irányítást.
- Vernon kérlek! - üvöltök rá. A szemembe néz, majd bemos egyet Kyungnak, aki lefordul róla.
- Vernon, légyszíves, állj fel és menjünk! Címlapra akarsz kerülni? - kérdezem hisztérikusan , s a kezemet nyújtom felé.
Nem törődik a segítségemmel, magától feláll és karon ragadva húzni kezd a hátsó bejárat felé. Kiront a lepukkant, rozoga ajtón, ami egy sötét sikátorhoz vezet. Amint kilépek a Szöuli éjszakába, rögtön összehúzom magamon a bőrkabátot. Félve rá emelem a tekintetemet és rögtön észreveszem a szája szélén éktelenkedővérfoltot. Aggódva nézek a szemeibe, amik villámokat szórnak felém.
- Mi a francot keresel itt? - sziszegi.
- Ezt én is kérdezhetném tőled! - vágok vissza.
- Ja, csak én meg tudom védeni magamat, veled ellentétben!
- Szerinted én úgy terveztem, hogy meg akarnak erőszakolni? - üvöltök rá, közben megpróbálom leküzdeni a torkomban lévő gombócot.
- Hogy jutottál be? Engem használtál fel?
- Hogy lehetsz ekkora bunkó paraszt? Téged inkább le kéne tagadnom! - szinte köpöm a szavakat felé, majd fújtatva elindulok kifelé.
- Várj! - hallom a hátam mögül, ezért gyorsabbra veszem lépteimet. - Várj már! - áll elém, én pedig megtorpanok és felnézek rá. Vészesen közel vagyunk egymáshoz, ez pedig felüti a fejemben azt a bizonyos vészvillogót, így hátrálok egy kicsit.
- Sajnálom, oké? Bunkó voltam.
- Te mikor nem vagy az? - sikítok fel, és csípőre teszem átfagyott kezeimet.
- Tudom, hogy gyűlölsz azért, amit tettem, de ha engednéd, hogy megmagyarázzam...
- Ezt akkor kellett volna - vágok közbe és kikerülve tovább indulok.
- Most hová mész?
- Haza.
- Egyedül biztos nem!
- Oh, csak figyeld! - vigyorodok el, s még mindig érzem az alkoholt az ereimben. Lépteket hallok a hátam mögül, majd megragadja a derekamat és a vállára dob.
- Vernon, azonnal rakj le! Sikítani fogok! - figyelmeztetem.
- Hajrá!
- Vedd le a mocskos kezedet a seggemről! - ütögetem meg a hátát.
- Ne visíts már! - szól rám, majd végrehajtja a kérésemet.
- Segítség! - kiabálok, de semmi. Egy lélek sincs sehol. Pityegést hallok, majd ajtónyitódást és behuppanok az anyósülésre. Áthajol rajtam, beköt, majd rám csapja az ajtót. Időm sincs elszökni, ugyanis másodpercek alatt bepattan ő is és lezárja az autót.
- Vernon, hagyj már békén, kérlek! Ez mire jó? Minek jössz vissza az életembe? - hisztizek és hátradöntöm a fejemet. Nem szólal meg, csak az útra koncentrál.
- Vernon! - szólok rá, de tök fölöslegesen.
- Részeg vagy, nem mondok semmit! Úgyis elfelejted reggelre.
- Ne bébi csőszködj felettem! Haza tudtam volna egyedül is jönni! Tudok magamra vigyázni!
- Azért dugtak majdnem meg a buliban? - kérdezi közömbös hangon.
- Ne legyél szemét! Ez mind miattad van! - bökdösöm meg a karját és csodálkozva fedezem fel, hogy még mindig kő kemény.
- Ne próbáld rám kenni - állítja le a motort, a parkolóban. Azonnal kikötöm magamat, és megpróbálok kiszállni, kisebb nagyobb sikerrel.
- Foglak - siet ide, majd átkarol.
- Nem kell a segítséged! - rázom le magamról a kezeit.
- Legalább had kísérjelek fel!
- Nem.. - indulok el az ajtó felé, de érzem, hogy a nyomomban van. Bukdácsolva felmegyek a lépcsőn, az ajtóm előtt pedig szitkozódva próbálom beletenni a zárba a kulcsot.
- Segítsek? - szólal meg a hátam mögött mély, rekedtes hangján.
- Azzal segítenél a legtöbbet, ha most elmennél - sziszegem, és végre sikerül kinyitnom a zárat. Megfordulok, majd az ajtónak dőlök.
- Innentől menni fog! - mondom gúnyosan, s a barna, igéző szemeibe nézek.
- Miért csinálod ezt? - sóhajt, közben hajába túr.
- Mit?
- Miért utasítasz el ennyire?
- Mert nincs szükségem rá, hogy megint pofára ejts.
Arca megrezzen és fájdalmat tükröz. Már-már ott tartok, hogy megsajnálom, mikor felhangoznak a fejemben az utolsó mondatai hozzám. "Már nem szeretlek. Menj el...". Miért csinálta ezt, ha még mindig szeret? Jézusom Josh! Ne legyél már megint ennyire naiv... Miért szeretne? Megrázom a fejemet és felnézek ismét rá. Tudom, hogy köztünk, már nem lehet semmi..
- Jó éjt Vernon. - motyogom és becsukom magam mögött az ajtót. Nekidöntöm a hátamat és lassan lecsúszok, egészen addig, amíg a hátsó felem a földet nem érinti. A lábaim lefagytak, a fejem iszonyúan hasogat, már hányingerem is van. Eddig ezekből egyik tünetet sem éreztem. Biztos a bennem sajgó űr felülkerekedett ezeken. Kifújom a levegőmet, nyelek egy nagyot, hogy ide ne rókázzak, majd megkapaszkodom az egyik bútordarabban és felállok.
Támolyogva a szobámba sétálok, leveszek magamról mindent, egyedül a boxert hagyom a testemen, majd a konyhába megyek egy gyógyszerért. Leöblítem a fájdalomcsillapítót, s visszacsoszogok a pihe puha ágyamhoz. Eszembe jut, hogy a mobilom a kabátomban van, ami... Hol a van? Elhagytam minden iratomat és a mobilomat is? Joshua, annyira ügyes vagy! Őrülten keresni kezdem a ledobált cuccaimnál, de sehol sincs... Hangos kopogás töri meg a csendet, mire ijedten felkapom a fejemet és kinézek a szobából egyenesen a bejárati ajtóra. Bátorság Josh...bátorság. Próbálom biztatni magam több-kevesebb sikerrel. Óvatosan az ajtóhoz lépkedek és kinézek a kukucskálón. Rögtön elönt a nyugalom, ugyanis Vernon áll itt, ő pedig nem fog bántani. Elfordítom a zárban a kulcsot, és kérdőn ránézek, őt viszont egyáltalán nem a szemeim érdeklik. A mellkasomat bámulja, amit nem nagyon értek, egészen addig, amíg meg nem csap a hideg szellő, s észre nem veszem, hogy még mindig csak egy boxerben vagyok. Megforgatom, a szemeimet, majd az ajtó mögé bújok, onnan lesek ki.
- Ma még szóhoz jutsz? - kérdezem flegmán. Megköszörüli a torkát, és csibészes mosolyra húzza a száját, amit annyira imádok. Vagyis imádtam…
- Csak a kocsimban hagytad a kabátod. - mondja, de nem néz a szemembe, ami talán most jobb is.
- Köszönöm - veszem el a kezéből és bezárni készülök az ajtót, azonban ő odateszi a lábát, ezzel megakadályozva a cselekedetemet.
- Kérlek, ne csinálj ilyeneket, mint ma.
- Megnyugodhatsz, egy darabig nem megyek buliba.
- És ne járkálj kint egyedül sötétben.
- Veron.. már semmi közöd hozzá - rázom meg a fejemet, majd lesütöm a szemeimet.
- Tudom - sóhajtja, aztán sarkon fordul és lesiet a lépcsőn. Megvárom, míg eltűnik a lépcsőfordulóban, utána magamra zárom ismét az ajtót. Óvatos léptekkel indulok vissza a szobámba s alig, hogy leteszem a fejemet a párnámra, máris elragad az álom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése