Pár napja.. csak pár napja történt az egész, és én most mit csinálok? Csomagolok.. na igen. A bulira pár nappal Mingyu meghívott Vernon Los Angelesi nyaralójába, velük pihenni. Én nem akartam bele menni esküszöm.. de.. olyan szépen tud kérlelni. Így, hát mit csinálok most? Naná, hogy pakolok. Kétszer jártam csak Vernonnal Los Angelesben.. kétszer, de a szakításunk óta meg sem közelítettem más kontinenst Ázsián kívül. Most mégis ezt teszem.., de fogalmam sincs miért. Miután Vernonnal szakítottunk, nem nagyon kerestem magamnak pasit. Persze akadtak jelentkezők, de túlságosan megsebesültem és inkább nyalogattam a sebeimet. Nem mertem belekezdeni egy új kapcsolatba. Nem éreztem azt a fajta biztonságot senki mellett, mint amit Vernon mellett éreztem. Mellette teljesen más ember voltam. Amikor a srácokkal és vele lógtam, annyira boldog, önfeledt, kicsit őrült voltam. Minden hülyeségben, viccelődésben benne voltam és nagyon élveztem. Azonban a szakítás után ugyanaz a visszahúzódó srác lettem. Sérült az önbecsülésem és lehet kicsit depresszióba is estem. Hisz életem egyik talán legboldogabb, s legönfeledtebb korszakát kellett lezárnom. Akkor mindennap volt valami programom, minden nap ott volt nekem Vernon. Ha turnézott, akkor is ott volt, hisz mindennap Skypeoltunk. De az az esős szombati nap után, már semmi nem volt a régi. Üres lett minden. És éppen ezért vagyok most ennyire dühös. Hisz már kilencvenkilenc százalékban sikerült lezárnom ezt az egészet magamban, de azzal, hogy ismét felbukkant az életemben, megint attól rettegek, hogy itt hagy. Felidézem Mingyu szavait, amit akkor a kocsiban mondott. Holnap indulunk. Mit fog gondolni Vernon, ha megtudja, hogy én is megyek? Szóljak neki? Tiszta idiótának fog gondolni. Mi lesz a munkahelyemmel? A főnököm vajon elenged egy hét szabadságra? A kezembe veszem a telefonomat ma már sokadjára és hyung neve fölött az ujjammal kicsit elgondolkodom, majd végül megnyomom.
- Tessék Joshua, miben segíthetek?
- Megoldható lenne, hogy eljöjjek egy hét szabadságra?
- Oh..hát az a helyzet, hogy más is szabadságot kért, és kettő komoly munkaerőt nem lenne jó nélkülöznünk...
- Kérlek! Nagyon fontos lenne!
- Tényleg fontos?
- Életbevágóan!
- Na, jó. Menj..
- Köszönöm, majd meghálálom! Szia. - mondom vigyorogva, s leteszem. Szerencsém van, hogy a főnökömnek bejövök. Szerencsére ő nem az a fajta, aki kirúg, ha nem fekszem le vele. Rendes ember és nagyon hálás vagyok neki, hogy annak idején meglátta bennem a tehetséget. Na, de nem kéne örülnöm ennyire, hisz még hátra van egy telefon, mégpedig Vernonnak. Bepötyögöm a számát és a fülemhez emelve várom, hogy kicsengjen.
- Háló? - szól bele rekedt hangján.
- Szia, Vernon. Joshua vagyok.. Figyelj...nagyon idiótának fogsz nézni, de megyek veletek Los Angelesbe..
- Mi? Tényleg?
Beharapom az alsó ajkamat és nagyon remélem, hogy nem fogom megbánni.
- Igen - bólintok, bár ezt ő nem láthatja.
- Ohh.. király! - hangján hallom, hogy fülig ér a szája.
- És... mikor indulunk?
- Holnap reggel hatkor. Jössz velem, vagy inkább szóljak Mingyunak?
- Öhm... megyek veled.
- Oké. Hatra ott vagyok érted!
- Rendben. Hát... akkor... szia! - köszönök el, majd lerakom. Kifújom az eddig bent tartott levegőmet és elcsodálkozom azon, hogy nem ájultam el, majd eldőlök a kanapén, s úgy döntök, már most elkezdem ostorozni magamat, hogy mekkora idióta vagyok, amiért ebbe belementem...
***
Másnap már hajnali négy órakor felkelek, és lázasan keresgélni kezdem a fürdőgatyám, ugyanis tegnap nem raktam be, mert olyan okos vagyok... Mikor megtalálom, ujjongani kezdek és belegyömöszölöm a már így is megtelt bőröndömbe, majd elkezdem a készülődést. Fél óra alatt lezuhanyozok és hajat mosok, majd megszárítom a hajamat. Miután kész leszek, fogat mosok, majd magamban konstatálom, hogy készen állok az útra. Kiveszek egy szaggatott farmert, kék pólóval, a fejemre teszem a napszemüvegemet, s felveszem az Adidas cipőmet. Az órára nézek, ami fél hatot mutat. Gyorsan a konyhába sietek, ahol benyomok egy egész tál müzlit. Három határozott kopogásra leszek figyelmes, ezért felpattanok, a zsebembe csúsztatom a telómat, aztán kinyitom az ajtót. Vernon áll előttem teljes életnagyságban, felsőtestét egy sima, kicsit átlátszó fekete póló díszíti, lábait a már megszokott ugyan olyan színű, szűk gatya takarja, haja pedig össze-vissza áll. Leveszi a napszemüvegét, aztán vigyorogva végigmér.
- Te nem változol.. - forgatom meg a szememet és a kezébe nyomom a bőröndömet, mire felnevet. Még egyszer körbenézek, majd bezárom a lakást, végül Vernon után indulok. Bepattanok az anyós ülésre és kicsit lefagyva veszem észre, hogy valamire ráültem. Kiveszem magam alól, aztán megállapítom, hogy ez egy félig üres csipszes zacskó. Vernonra pillantok, aki ajkait összeszorítva nézi az utat. Megforgatom a szememet, s hátradőlök.
- Jól nézel ki. - szólal meg az indulásunk után pár perccel.
- Ne bókolj Hansol. - morgom unottan.
- Mától Hansol leszek?
- Ja.
- Ne már Josh! Nyaralni megyünk!
- Tisztázzunk egy dolgot. Ugye ez most nem azt jelenti, hogy minden egyes nap el kell tűrnöm a képedet?
- Ne tagadd, hogy látni szeretnéd a képem!
- Fogd be. - mosolyodok el egy kicsit .
- Na, várj! Ezt be kell írnom a telefonomba! Az első mosoly Joshuatól! - ujjongani kezd, mint egy hat éves és a képembe vigyorog.
- Ne vicceskedj, inkább figyeld az utat! - hunyom le a szemeimet, s sóhajtok egyet. Ez a kiruccanás nem is lesz olyan rossz...
A reptérre megérkezve, már a parkolóban rajongók fogadnak. Hangos sikításuk emlékeket idéz fel bennem. Régen bárhova mentünk Vernonnal, ez volt. Kellemetlen ez az egész, én mégis mosolyogva gondolok vissza arra az időszakra. Akkor még.. minden rendben volt.
- Én kiveszem a bőröndöket. te pedig Hyimoval menj be a srácokhoz - mondja Vernon, majd kiveszi a kulcsot és kinyitja az ajtót. Amint én is kiszállok, egy nagydarab őr terem mellettem, s cseppet sem barátságos arccal rám néz.
- Mehetünk Mr. Hong? - kérdezi, én pedig bólintok. A reptér bejárata felé vesszük az irányt elég gyors ütemben. Amikor beérünk, lassabb tempóra váltunk, ugyanis ide gondolom nem engedték be a rajongókat. A nagy embertömegen átvágva, a négyes terminál felé vesszük az irányt, ahol meglátom a srácokat. Amint megpillantanak, elmosolyodnak. Istenem, mennyit változtak... Várjunk csak.... Miért csak öten vannak itt?
- Szia Mingyu - mosolyodok el, majd megölelem. Utána természetesen mindenkit jóó alaposan megölelgetek.
- Ellopták a napszemcsimet – terem mellettünk Vernon, s a kezembe adja a bőröndöm fogókáját.
- Béna vagy. - nevet fel Hoshi.
- Chh, már kezded is?
- Srácok, majd a repülőn veszekedtek! Most gyertek! - szól ide egy őr, mi pedig követni kezdjük a hosszú folyosón. Oldalara fordítva a fejemet, megpillantom a magángépet, majd elmosolyodom az újra felvillanó emlékeken. Mennyit repültünk ilyennel mikor turnék voltak... Egyik országból a másikba... a fél életüket ezen a repülőn élték le.
- Éés most alszom! - terül el Jihoon a kanapén, mire felnevetek.
- Josh.. jössz beszélgetni? - néz rám egy barátságos mosollyal WonWoo.
- Ajjaj! - szólalok fel, s leülök az egyik fotelbe. Betelepszik velem szemben, majd előveszi azt a vesébe látó tekintetét.
- Megijesztesz! - nevetek fel.
- Miért tűntél el?
- Egyből a közepébe. - nézek rá elismerően.
- Lényegre törő vagyok.. - vigyorog.
- Szerintem az elég ok az eltűnésre, ha a szerelmed kidob - nézek barna szemeibe. Szemöldökét összehúzza, és a térdeire könyököl.
- És mi? Ránk nem gondoltál?
- De. Iszonyú sokat. De veletek járt Vernon is.. - kuncogok fel.
- Tudnod kell, hogy borzasztóan nagy csatát vívtunk a menedzsmenttel, hogy békén hagyjon titeket.
- Nem sikerült a csata. - erőltetek egy halvány mosolyt az arcomra.
- Tudsz mindent, mégis Vernont okolod.
- Nem okolom őt.
- Pedig nagyon úgy tűnik.
- Elmondhatta volna.
- Nem mondhatta el. Ezt, meg kell értened. Azonnal kirúgták volna.
Hátradőlök, és kinézek az ovális ablakon, azonban csak felhőket látok és a gép szárnyát.
- Nagyon nehéz volt Vernonnak. - jelenti ki, én pedig hitetlenül ránézek.
- Szerinted nekem nem volt nehéz? Azt hittem miattam van! Hogy nem vagyok elég neki! Szerelmes voltam Woo, méghozzá rohadtul! - emelem feljebb a hangomat, mert úgy is tudom, hogy már az eddigi beszélgetésünket is hallották a srácok, úgyhogy már mindegy. Felpattanok az ülésből, majd leülök egy másikba, az asztalról pedig elveszem a baseball sapkát, amit a szemembe húzok. Nem akarok senkivel beszélni, mert úgyis csak a kioktatásom lesz belőle. Lehunyom a szemeimet és megpróbálok aludni, addig sem kell a prédikációkat hallgatnom.
Arra ébredek, hogy valaki leveszi rólam a sapkát. WonWoo arcával találom magam szemben.
- Hagyj - hunyom le ismét a szemeimet.
- Bocsánat, amiért kioktattalak. Semmi jogom - hallom dörmögő hangját mire halványan elmosolyodom.
- Rád nem lehet haragudni - szólalok meg. Ezután csend telepszik a gépre..
***
- Áhh a Los Angeles-i levegő! - hallom meg Vernon hangját a hátam mögül. Megfordulok és a repülő lépcsőjének tetején látom meg.
- Azonnal gyere le onnan, mert amilyen béna vagy még leesel! - ripakodik rá azonnal Seokmin. Kuncogva kezdem húzni a gurulós bőröndömet a fekete kisbusz felé. Jól tettem, hogy lengén öltöztem, ugyanis amint kinyílt a repülő ajtaja, megcsapott L.A. forró, fülledt levegője, amihez nincs hozzászokva az én bőröm. Ettől az egész környezettől, ami körbe vesz, jobb kedvem van. Már itt is észrevehető egy két pálmafa, az ég pedig türkiz kéken vonul a fejünk fölött és sehol egy esőfelhő.
- Jajj, Mingyu, nem hiszem el, hogy mit összeszerencsétlenkedsz! - hallom meg Jihoon hangját, aki Mingyu bőröndjét segít kiszabadítani a lépcső hézagjai közül. Ezt hogy sikerült neki? Megrázom a fejemet és a kisbusz csomagtartójához érve bedobom a bőröndömet.
- Srácok, iparkodjatok már! Joshua már rég itt van! - kiabál oda neki mellőlem egy őr. Honnan tudja a nevemet? Na, mindegy... A srácok tempósabbra veszik a lépteiket, majd bedobálják a bőröndöket és engem előre engedve beülünk a buszba.
- Ki hol alszik? Ugye tudjátok, hogy csak négy szoba van? - kérdezi Vernon.
- Nekem jut egy, mivel régen ott lakó voltam! - szólalok fel, mire felmordulnak.
- Alszok ezzel a gyökérrel én. - sóhajt Jihoon és Mingyu felé bök a fejével.
- Kösz, a kedves becenevet - motyogja unottan Mingyu.
- Szívesen! - vigyorodik el, és elégedetten hátradől.
- Srácok, ne marjátok már egymást! - mosolyodok el.
- Mi? Dehogyis! Ez a szeretetünk kimutatása! - öleli át Jihoon Mingyut.
- Hagyj már! - nevet fel Mingyu, de nem löki el magától. Felkuncogok, s megcsóválom a fejemet. Imádom ezeket az idiótákat... A nyaralóhoz érve kipakolunk a buszból, ami aztán elhajt.
- Vigyem? - bök Vernon a bőröndöm felé.
- Ha nem baj... - vonom meg a vállamat. Felkapja a fekete bőröndömet, és az óriási ház felé indul. Már voltam itt kétszer, és valami lenyűgöző. Belülről teljesen Vernon letisztult stílusát tükrözi, valamint gyönyörű kilátás van a tengerre. A kedvenceim a medencék, a jakuzzival együtt. Egy belső fedett, és egy külső medence található a házban, ezen kívül van még játékterem, mozi terem és edzőterem is benne. Vernont követve megyek fel a hosszú, fa lépcsőn, ahol befordulunk a folyosóra.
- Melyik lesz az enyém? - kérdezem, mire belöki az ő szobájával szembeni ajtót.
- Köszönöm - motyogom, mikor leteszi a bőröndöt a franciaágy mellé.
- Tudsz mindent, hogy hol van - mondja, mire bólintok. Megvárom, míg kisétál, majd az erkélyhez sétálok és elhúzom az üvegajtót. Csodálatos látvány tárul a szemem elé. Szebb, mint amire emlékeztem. A távolban az kék tenger terül el, míg a szárazföldet szinte minden négyzetméteren homok, s pálmafák övezik. Vernon kertjéből egyébként le lehet sétálni, egy elkülönített partrészre, így a rajongók biztosan nem fognak zavarni..
***
Reggel a Los Angelesi napfény kellemes sugarai tűznek be a hatalmas ablakokon. Imádok erre kelni. Kinyitom a szemeimet és rájövök, hogy bármennyire is imádom a tűzőnapot, korán reggel ébredés után mégsem kéne kinyitnom a szemeimet, mert kiég a retinám. Nyújtózok egyet, majd ráveszem magam, hogy a fürdőbe sétáljak. A reggeli szokásos rutinomat elvégzem, az öltözékemet nem viszem túlzásba, így felkapok valami laza szettet. Kiballagok a medencéhez, s elterülök egy napágyon.. olyan kellemesen süt a nap. Szemeimet lehunyom, így élvezem a nap meleg sugarait..
- Josh! - hallom meg Mingyu hangját, mire kinyitom a szemeimet.
- Már egy órája itt fekszel. Le fogsz égni!
- Mi? Elaludtam? - ülök fel gyorsan.
- Ezek szerint.
- Köszi.. - mosolyodom el, majd feltápászkodom, és Mingyu után indulok be a házba.
- Vernon! Bébi, hol van a narancslé? - hallok meg egy ismeretlen hangot, és amint a konyhába érek, arc is társul hozzá. Egy férfi pislog rám értetlenül, és becsukja a hűtő ajtót.
- Ez meg ki? - néz a mellettem álló Mingyura.
- Először is nem ez, hanem ő! Másodszor pedig, Joshuanak hívják - mondja.
- Jaaa.. sokat hallottam már rólad! Samuel vagyok. - nyújtja a kezét, amit csupán csak illendőségből rázok meg, de szerintem az arcvonásaim mindent elárulnak.
- Ohh! Úgy látom már összeismerkedtetek. - toppan be Vernon nagy vigyorral.
- Oh, persze! Nagyon jó haverok leszünk! - vigyorog rám, én pedig azon gondolkozom éppen, hogy hogyan csúfítsam el.. azt a tökéletes arcát. Húzzak be neki egyet, vagy pedig üssem bele a falba a fejét? Hmm, mindkettő elég szórakoztató, ahogyan lejátszódik a fejemben... Josh, nem vagy százas!
- Jössz kicsit ki? – kérdezi, mire Mingyura nézek, aki nyugtatóan elmosolyodik. Tudod, hogy balhé lesz belőle, de azért magunkra hagytok minket... Samuel, nyom Vernon arcára egy puszit, aki végig az én szemeimbe néz. Megrázom a fejemet, majd hátat fordítva kisétálok a medencéhez. Samule leül az egyik napozóágyra és int, hogy én is foglaljak helyet. Hol vannak ilyenkor a fiúk?
- Na, kedvesem! Azt most leszögezem neked, hogy lehetsz te bárki Vernon múltjából! Ez itt a jelen és ő az enyém!
- Ez rendkívül ovis szöveg. Nem sajátíthatod ki és egyébként is, majd ő eldönti!
- Szerintem már el is döntötte. Most komolyan elhiszed azt a mesét, hogy azért szakított veled, mert a vezetőség azt kérte? - nevet fel, idegesítő hangon.
- És ezt, mégis te honnan tudnád? - emelem fel a szemöldökömet. Sóhajt egyet elégedetten, majd elmosolyodik olyan lesajnálóan, hogy már én kezdem magam kellemetlenül érezni.
- Drágám! Nézz már magadra, és nézz rám! Megunt téged, és kellett neki egy kis kaland! Mit gondolsz, kinél volt a szakításotok utáni éjszakán?
- Nem... Ez biztos, hogy nem így van!
- Vedd már észre magad! Te, csak egy átlagos srác vagy! Miért kellenél neki?
Muszáj elmennem most innen mielőtt kinyírnám. Felpattanok, s a tenger felé veszem az irányt. Átmegyek egy bokros részen, majd meglátom a szemeim előtt elterülő tengert és a látvány a szabadság érzésével tölt el. A víz gyönyörű türkiz színekben pompázik, a forró homokszemek pedig lágyan simogatják a talpaimat. Sétálni kezdek, közben pedig gondolkozni.. A nap lemenőben van a távolban, az ég is kicsit szürkés már. Felnézek a hatalmas pálmafákra, mitől hirtelen honvágyam lesz. Gyönyörű ez az egész hely, de nem az én világom. Itt senki sem szeret, Vernon pedig idiótán viselkedik velem. Minek jött vissza az életembe, ha most is csak fájdalmat tud okozni? Igaza van Samuelnek. Bármelyik srácot megkaphatná. Miért én kellenék neki? Josh, már megint annyira naiv vagy! Megpillantok egy nagyobb bokor szerűséget, így leülök a tövében és a tengert kezdem nézni. Már megint mit csinálok az életemmel? Minek jöttem ide? Csak csalódás ér itt is, mint mindenhol. Nem is tudom, hogy hihettem, hogy majd itt jobb lesz.
- Josh! - hallom meg a távolból Mingyu, és Jihoon hangját. Nem szólalok, nem mocorgok, hátha nem vesznek észre. Nem akarok visszamenni oda...
- Josh! Gyere már elő! - hallom Mingyu hangját, mire felsóhajtok. Elsétálnak előttem, nekem meg csikizni kezdi valami az orromat, így hapcizok egyet, mire mindketten erre néznek. Hát persze Joshua! Nem is te lennél...
- Miért bujkálsz? - sétálnak ide, s leülnek elém. Megvonom a vállamat, és kezeimmel átkulcsolom felhúzott lábaimat.
- Vernon egy barom, ezt eddig is tudtuk. - mondja Jihoon, s megsimogatja a karomat.
- Az. - helyeselek. Csakhogy én imádom azt a barmot...
- Mit mondott neked Samuel? - kérdezi Mingyu.
- Semmi lényegeset. - motyogom.
- Akkor nem rohantál volna el!
- Csak azt, amit már tudok. Hogy sosem kellenék Vernonnak, és, hogy az egész magyarázkodás kamu.
- Mi van? Miért hagyod, hogy telebeszélje a fejed ilyenekkel?
- Nem tudom.
- Vernon, féltékennyé akart tenni téged - böki ki Jihoon.
- Mi?
- Azért hívta le Samuelt, mert kíváncsi volt, mit reagálsz.
- És ebből a reagálásból, mi szűrhető le? - nézek rá félve.
- Egyértelműen szereted!
- Basszus! - hajtom a fejemet a térdeimre.
- Igazunk van? - kérdezi mosolyogva Mingyu.
- Ne mondjátok el neki, kérlek! - nézek fel rájuk.
- Megígérjük! De most menjünk vissza!
- Ott van még?
- Nincs. Vernont oktatja WonWoo és Hoshi.
- Nagyszerű! - sóhajtok, majd felállok. A villába visszaérve a tervem az, hogy iszok valamit, de mikor meglátom Vernont a kanapén, így inkább a lépcső felé veszem az irányt.
- Josh! - szól utánam, de úgy teszek mintha meg sem hallottam volna és tovább folytatom az utamat az emeletre. Az ideiglenes szobámba érve ledőlök az ágyra és a plafont kezdem bámulni. Ajtónyitódást hallok és mikor felemelem a fejemet, hogy meg tudjam nézni ki a vendégem, Vernonnal találom szembe magamat. Leül mellém, aztán némán az arcomat kezdi nézni.
- Mit akarsz? - kérdezem csukott szemmel.
- Hülye voltam.
- Miért lettél volna? Felhoztál egy srácot, aki tetszik. Nincs ezzel semmi baj Vernon. Mi már... - folytatnám, de belém fojtja a szót.
- Ne mondd ki!
- Miért? - ülök fel.
- Mit mondott neked?
- Semmi különöset. Segített rájönni, hogy milyen naiv vagyok.
- Már miért lennél?
- Elhittem neked ezt az egész baromságot. Tudom, hogy a szakításunk után nála vigasztalódtál.
- Mi van? - néz rám értetlenül.
- Samuel mondta..
- És te elhiszed neki...
- Nem tudok mást csinálni.
- Telebeszélte minden baromsággal a fejedet! A sztori igaz, és nem vigasztalódtam senkinél, max. a pubban pár whisky mellett.
- Tudom, hogy azért hívtad ide, hogy féltékennyé tegyél. - nézek a szemébe amolyan „átlátok rajtad" nézéssel.
- Csak elrontott mindent.
- Nem Vernon.. Ezt mi rontottuk el.
- Ne mondd már ezt! - förmed rám, én pedig kicsit megszeppenek.
- Bocs. - temeti tenyerébe az arcát.
- Pihenni szeretnék - mondom, s felállok.
- Megyek már - sóhajt, majd kisétál az ajtón.. A fürdőbe sétálok. Leöltözök, majd belépek és megnyitom a vizet a zuhanyfülkében. Behunyt szemmel élvezem, ahogyan a forró vízcseppek egymással versenyezve folynak le a testemen, ezzel ellazítva fáradt izmaimat. Bekenem magamat a kedvenc kókusz illatú tusfürdőmmel, s lemosom magamról. Egy fokkal jobb kedvvel lépek ki a zuhany alól. Törölközőbe csavarom magamat, majd kisétálok a szobámba. Felveszek egy fekete farmert, rá egy fekete pólót. Megigazítom a hajamat, végül úgy döntök, mégiscsak lemegyek a srácokhoz.
***
- Josh, kérsz koktélt? - kiabál felém Mingyu a medence másik oldaláról.
- Ahha! - mosolyodom el és a grill sütőnél ácsorgó Vernonra emelem a tekintetemet. Úgy döntöttünk, ha már Amerikában vagyunk, csinálunk magunknak steaket. Mingyu idesétál, majd a kezembe nyomja a színes koktélomat, s a vízbe csobban. Felnevetek, majd a koktélba kortyolok.
- Kérsz? - kérdezi Vernon felém fordulva.
- Igen.. - mondom, és rámosolygok halványan. Elvigyorodik, s visszafordul a grillsütő felé. Nos.. megpróbálom elnézni a Samueles ügyet neki..
- Kapcsolok zenét! - mondja Jihoon és bemegy az üvegajtón. Pár másodperc múlva fel is hangzik a Stay With Me, Jihoon pedig kiszáguldozva felém nyújtja a kezét.
- Most ez komoly? - nézek fel rá nevetve.
- Gyere már! - ragadja meg a kezemet, én pedig lerakom az italomat az asztalra és hagyom, hogy magával rángasson.
A derekamra teszi a kezét és idiótán billegni kezd jobbra, balra. A többiek, s én is felnevetek a hülyeségén.
- Auu a lábam! - sipítok fel, mikor rám lép.
- Bocs! - nevet fel.
- Jihoon, hagyd ezt a táncolás dolgot! - engedem el, majd összeborzolom a haját, mire morcosan rám néz.
- Gyere Hoshi akkor te, ha már ez a hálátlan, nem él a lehetőséggel! - motyogja tettetett szomorúsággal és az említett felé kezd sétálni.
- Na, nem haver, én nem buzulok be! - mondja, mire nevetni kezdünk. Percek múlva, már mindenki eszi a friss steakét. Miután megettük, medencézni indultunk.. de.. vihar közeleg.
- Megyünk fel, mert jön a vihar - mutat a tenger felé Mingyu, ahonnan haragos, sötét esőfelhők kúsznak felénk.
- Josh, nézd mit találtam! - szalad ide Seokmin egy kagylóval, mire felnevetek.
- Hazaviszem anyunak!
- Biztos örül majd neki! - kuncogok. Mikor a nyaralóhoz érünk, felsétálunk az emeletre. Elveszem a telefonomat, s már indulok is vissza, egyenesen a konyhába. Csörögni kezd a telefonom, ezért elhúzom az ujjamat a képernyőn és a fülemhez emelem.
- Szia! Junhui vagyok.. - szól bele az ismerős hang.
- Szia. - mondom halkan, mert Vernona nappaliban van.
- Zavarlak?
- Öhm..nem. Mondd nyugodtan.
- Josh, kérsz pizz... - sétál ki Vernon nagy hanggal, de mikor meglátja, hogy telefonálok elhallgat és figyelni kezd. Hurrá.
- Csak most volt időm.. Szóval csak.. bocsánatot szeretnék kérni a múltkoriért. Nem kellett volna úgy viselkednem.. - utal egy legalább 6 hónapos incidensre.. Miért pont ilyenkor hív?!
- Junhui... Semmi baj. - mosolyodom el kissé.
- Akkor? Béke?
- Persze!
- Szuper, akkor majd beszélünk!
- Rendben, szia! - köszönök el, és leteszem.
- Kell pizza? - kérdezi Vernon, már közel sem olyan jó kedvvel, mint mikor bejött.
- Nem. Kihagyom - mosolyodok el.
- Mizu skacok? - sétál le Hoshi.
- Senkit nem érdekel. - szólal meg flegmán Vernon.
- Neked mi bajod? - kérdezi Mingyu tőle.
- Szerinted? - mosolyodik el gúnyosan, mire Mingyu rám néz.
- Én nem csináltam semmit! - fakadok ki.
- Ja, persze.
- Én tényleg nem.. - kezdek bele, de Mingyu közbeszól.
- Elég! Gyertek velem! - mondja, mire kérdőn ránézek. Egy ajtóhoz vezet a földszinten, majd mikor odaérünk, belök mindkettőnket és bevágja az ajtót, aztán már csak a kulcscsörgést halljuk.
- Addig innen ki nem jöttök, amíg meg nem beszélitek! - mondja, aztán csend telepszik. Hátat fordítok az ajtónak, s körülnézek. Egy kamra helységben vagyunk, ahol mindenféle kaja van, legnagyobb számban egészségtelenek, mint például csipsz és kóla.
- Azonnal engedj ki! - dörömböl Vernon, de hiába.
- Felesleges.. - vonom meg a vállamat, s leülök a földre az egyik polc alá.
- Nehogy már a saját házamban bezárjanak egy... kamrába. - néz ő is körül.
- Végül is, eredeti ötlet.
- Akkor sem fogok lenyugodni! Mi a fészkes fenéért kell romantikus társalgást folytatni, a legjobb barátommal ráadásul, az orrom előtt?
- Mi is volt az a szó, ami romantikus társalgást jelentett a számodra? - emelem fel a szemöldökömet.
- Ne légy ilyen flegma!
- Mert, mit csinálsz? - állok fel, és közelebb megyek hozzá. - Na, idefigyelj! Kurvára nem mondod meg nekem, hogy kivel beszéljek, és hogy mit, mert nincs közöd hozzám!
- Jaa... igen, most játszod a keményet. - szól be.
- Itt nem én vagyok az, aki játszik a másik érzéseivel!
- Hanem?
- Még van képed? - háborodok fel, s még közelebb lépek, így felnézek rá. - Hagyj engem békén! - mondom mérgesen, és a szavaimat nyomatékosítva megbökdösöm a mellkasát. Féloldalasan elmosolyodik, majd megfogja a kezemet és hirtelen fordítva a helyzetünkön az ajtónak szorít. Mellkasa az én mellkasomnak nyomódik, így érzem szapora szívverését és gyors levegővételét.
- Mit csinálsz? - lihegem, majd a szemeibe nézek, amik az arcomat vizslatják.
- Amit már régen meg kellett volna tennem - súgja a számba és lassan ajkaim becézgetésébe kezd. Kezei a fejem mellett pihennek, az én karjaim pedig a nyaka körül fonódnak össze, s túrnak bele hajába. Hosszú könyörgése után, amit iszonyatosan élvezek, megadom a bejutási engedélyt a számba, amibe belenyög, és még intenzívebben kezd csókolni. Levegőhiány miatt pár perc múlva zilálva húzódunk el egymástól. Alig tudom lenyugtatni magamat úgy feldobódtam ettől a csóktól. Iszonyú régen nem éreztem már.. rohadtul hiányzott. Belenézek íriszeibe, s beharapom az alsó ajkamat.
- Ezt mióta tervezted? - kérdezem halkan.
- Mióta újra megláttalak - vallja be, nekem pedig egy nagyot dobban a szívem.
Újra szerelmes lettem…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése