Kéz a kézben (Jungszta)

Szombat este az egyik legjobb barátnőmmel beszélgetek, mint azt már megszoktam. Nagyrészt ilyenkor beszéljük ki a hülye embereket, az iskolai életet, vagy a sztárokat. Pár éve már, hogy Dél-Koreai cserediákok lettünk, és azt kell mondanom, hogy egyikünk se bánta meg. A fogadó családok kedvesek voltak, valamint egyáltalán nem ítélkeztek, inkább érdeklődőek voltak. Az igazi családom is örült, hogy ilyen lehetőséget kaptam, bár amikor van időm és felhívom őket, érzem a hangukon, hogy hiányzom nekik. Minden esetre, tényleg örülök, hogy egy álmom vált valóra ennek a programnak a segítségével, s ha ez nem lenne elég, még diákmunkát is ajánlottak. Az elején nem rajongtam érte, de amióta jóban lettem általa pár emberrel, elkönyveltem egy csodás munkahelynek. Korea által a kultúrát és az itteni zenét, a k-popot is megszerettem. Igazából, ez csak hasznomra vált olyan értelemben, hogy a diákmunkámat a Bighitnél végzem, illetve a Bangtan Boys alkalmazkodik az olyan "ügyetlen" tanulókhoz, mint én.
 - Istenem. Sétálni van kedvem - nyafog Viki a vonal másik felén, ki tulajdonképpen valamin ügyködik.
 - Nem dolgozol? Vagy mi van? - kuncogok fel, mire csattanást hallok, s jajveszékelést is.
 - Fogd be! Beütöttem a fejemet!
 - Mit csinálsz? - röhögöm ki, miközben érdeklődök a tevékenysége iránt.
 - Kötöm be az új kütyüt a gépbe. Vagyis kötném, de úgy döntöttem leszarom - pufog, ami újabb nevetésre késztet, így hát nem is tartom vissza. A telefonom pittyeg, miközben én faliórára pillantok. Fél tizenegy. Szuper. Igazából nem sok kedvem van beszélgetni senkivel, de azért feloldom a képernyőt.
- Na, ez is most talál meg! - nyögöm, mikor elolvastam, ami azon szerepel.
 - Ki írt? - puhatolózik a vonal túlvégéről kíváncsian.
 - E-mail a Bighit-től. Valami fájlmelléklet. Megnyissam? - kérdezem összecsatlakoztatva a gépemmel a mobilomat, hiszen a válaszra előre számítok.
 - Még szép! Te is tudod, hogy amióta voltam egyszer bent veled, érdekel a dolog.
 - Valóban. A srácok is megkedveltek. Yoongi meg pláne - húztam fel a szemöldökömet sunyin, mit tudom, hogy nem lát, de talán ez a szerencse.
 - Jaj, őt hagyd ki! - nyafog fáradtan, utalva arra, hogy ebbe ne menjünk bele. Nos, igen. A barátném egyenesen Yoongiba van bolondulva, amióta találkoztak és rendszeresen beszélnek. A srácoktól amúgy mindig megkérdezem, ha találkozunk, hogy mi a helyzet Yoongival, mivel egyszer Vikinek kellett kiimádkoznia a stúdiójából. Én nem tudom, hogyan sikerült, de le a kalappal. Erről jut eszembe.
 - Viki, drágám, te nem akartál nekem mesélni valamit? - húzom fel a szemöldököm, miközben benyomom a kamerát.
 - Jaj, Veszta! Kupi van! - sipít fel, mi belőlem is kicsal egy kacajt, ám utána el is fogadja a videóhívás kérést. - Szóval... nem...
 - Csütörtökön voltál a dormban. 
 - Aha.. és? - kérdezi meg félénken a haját piszkálva.
 - Mondjad már! Ne kelljen harapófogóval kihúzni belőled! - förmedek rá, mire egy halvány mosolyt ejt, és végre megszólal.
 - Csak beszélgettünk. Ámultam a sok hangtechnikai kütyün, nevettünk, ami ijesztő lehet, ha nem ismerik. Amúgy tök kedves, bár néha vannak lustább, gyerekesebb, vagy bunkóbb megszólalásai, de mindennek van oka - ránt vállat lazán. - Mesélt a családjáról, meg egy kicsit Daegu-ról, de semmi több. Belehallgathattam pár alapba, meg zongoráztunk... meg... meg... aha... ilyenek.
 - És ezt nem akartad nekem elmondani?! - döbbenek le teljesen, tartva a szemkontaktust.
 - Nem tartottam fon- 
 - Mi az? - ráncolom össze a homlokomat, mikor félbehagyja a mondatot.
 - Írt, hogy Kook-nak éjszakai mehetnéke van, de idézem: "Namjoon csak velem engedi el Jungkookot sétálni, mert a többi nincs itthon. Sajna. Ihlet hiányom van, szóval megyek. Van kedved lógni?" 
 - Csak akkor megyek, ha jössz te is - kérlelt némán, burkolózva ezzel a "csak akkor, ha..." szöveggel.
 - Oké - rántottam vállat, bele sem gondolva abba, hogy biza Jungkook is ott lesz.

***

- Sziasztok - köszönünk szinkronban, amikor összetalálkozunk egy kisebb mellékutcában a dorm és a jelenlegi otthonunk között.
 - Oh, Veszta. Te egy különálló meglepetés vagy? - kérdezi Yoongi, ám nem tudom eldönteni, hogy ez most poén, vagy gúnyolódik. - Amúgy meg, helló - néz már a barátnőmre, kit amúgy egy ölelésbe is von. Tévedek, vagy ezek nem ölelték meg eddig egymást? Amikor viszont Kookal összetalálkozik a pillantásunk, kimelegszem.
 - Örülök, hogy te is jöttél - mosolyog rám, mi akaratlanul megremegteti a szívemet.
 - Én is - viszonzom gesztusát, majd Yoongiékat követve elindulunk. - Hogy vagy Kook? - kérdezek rá, beszélgetéskezdeményezésképp.
 - Jól, bár nagyon fáradt vagyok. Ma Hoseok hyunggal legalább négy órát táncoltunk, aztán volt egy kisebb jelenésünk egy műsorban. Fáradt vagyok, de nagyon akartam már sétálni, és mivel feltűnésmentesen csak este tudunk, megkérdeztem Nam hyungtól, aki csak Yoongival engedett el, mert múltkor késtem egy órát - fintorodott el. - Pedig csak a Namsan toronynál voltam pár képért. 
 - Megmutatod őket? - pillantottam rá csillogó szemekkel, mire ő mosolyogva heves bólogatásba kezdett.
Közelebb is lépett, majd a kezemet megragadva állított meg, s lépett mögém. Leadta a kezembe a telefonját, amin már meg volt nyitva a galéria. Amikor véletlenül hozzámér, az egész testem bizseregni kezd. És ez komolyan rám hozza a frászt!
Csodálkozva tekertem végig az oldalt, egyenesen addig, amíg magamba nem ütköztem. Szó szerint.
 - Hát ez meg? - hökkentem meg, s a hangomra Kook ki is vette a telefont a kezemből.
 - Bocsi - vakarta meg a tarkóját zavartan. - Már amúgy is akartam valamit mondani... 
Kíváncsian néztem rá, de épp amikor kezdte volna, hangos dudálásra lettünk figyelmesek, amiről megugrottam ijedtembe, s ha Kook nem ránt el, talán meg is halok. Yoongi és Viki is észrevették, hogy már nem követjük őket, hanem lecövekeltünk az út szélén, ezért ők szintén megálltak. Bár, amennyit ebből az agyam felfogott... hiszen Jeon Jungkook állt velem szemben, egyenesen az én kezem fogva, mi még a rántás miatt maradt úgy. Nem engedte el a kezemet... azt hiszem... erre azt lehet mondani, hogy Kéz, a kézben.