Jungkook:
Végre kaptunk egy kis szabadságot, melyet Namjoon szüleinek egyik erdei nyaralójában fogunk eltölteni. Már két órája biztosan utazunk, fogalmam sincs, merre megyünk, és arról sem, mennyi ideje, de nem bánom, amíg Yoongi vállán szusszanhatok. Ő ezt nem díjazza, mert nem akarja, hogy kiderüljön a kapcsolatunk, mivel nem tudja, milyen hatással lesz ez a csapatra. Semmiféle konfliktusba nem akar kerülni emiatt, vagy akármi más a témával kapcsolatban. Megértem, meg minden, de nagyon sokszor eléggé fáj, miszerint konkrétan ignorál mindenhol, kivétel legyen az, amikor fanservice kell a népnek. Ritkán foglalkozik velem, ám azok a pillanatok számomra mindennél fontosabbak. Remélem, hogy most idézőjelesen lesz rám ideje, és kicsit én is kaphatok belőle, nem csak a kamera.
Egy gyönyörű tó mellett haladunk el éppen, minek kisebb patakok táplálják a vizét, valamint csodálatra méltó állatvilága van. Dimbes-dombos vidéken járunk, tele állatokkal, finom fenyő illattal, kilátással, körülbelül minden, ami szem-szájnak ingere.
Hirtelen felkapom a fejemet Suga válláról, mit egy erőteljes morgással díjaz, majd kezét felemelve, a kobakomat megbillentve, visszatérek az előző pozíciómba. Ezek után nagyon elpirulok, és élvezem a helyzetemet az út további részében.
Már majdnem ott vagyunk, azon a titkos helyen, ami állítólag egy fényűző “palota”, mellesleg egy álomszép tó mellett van, szinte tűkön ülök a kíváncsiság miatt. Vagyis Nam állítja mindezt, mivel kiskorában az összes nyarát itt töltötte családjával, azt is mondta, nagyon imádja a helyet, meg állítólag sok emlékünk lesz innen. Nagyon remélem, hogy ez mind teljesülni fog, a panorámaképpel már meg vagyok elégedve, tényleg meseszép.
RM lelassít, majd hátrafordul, kiosztja a feladatokat, és felhívja mindenki figyelmét arra, nem alkoholizálni jöttünk, ne igyuk le magunkat a sárga földig, mindig csak mértékkel.
- Mellesleg, míg el nem felejtem, Tae, Kook, ne verjétek szét a berendezést, ne pörögjetek túl, nyugodjatok le szépen, aztán élvezzétek a szabadságunkat, a természetet. Na, spuri kifelé pakolni - intett nekünk Nam, hogy ideje kiszállni a kocsiból, de nem becsapva az ajtót, mert akkor mindenkit lenyakaz.
Nagyon nem akarok felkelni Yoongi válláról, olyan tökéletes helynek számít nálam, tegyük fel, mint másnak egy szentély. Egyik pillanatról a másikra felkel, én meg lazán nekivágódok az ablaküvegnek. Ijedtségemben kipattanok a kocsiból, majd Jin egy dobozzal felküld az emeleten lévő, balról a második szobába. Jesszusom, ez a kecó tényleg oltári nagy. Két emeletes faház a tó mellett, és wow, semmi lepukkant része sincs, még egy finom illatú légfrissítő is van itt. Lépcsőzök felfelé, mint egy mérgezett egér, és nézem, merre lehet az a szoba. Megpillantom a dobozban az én cuccaimat, ezért valószínűleg a szobámba küldött fel Jin. Amint belépek a szobába, elém tárul az ágyon alvó Yoongi tökéletes kinézete, nem bírom ki, hogy ne bújjak oda mellé. Ledobom a dolgaimat, azután szép lassan bekúszok a bal karja alá, és egy nagyot szusszantok a nyakába.
Yoongi:
Egyenesen gyűlölöm, ha valaki alvás közben zargat, erre megjelenik Kook, és konkrétan felkelt, pedig már majdnem aludtam. Szeretek aludni, pláne, ha nincs a közelemben senki, mert így rendesen tudok pihenni. Egyszer, ismétlem, egyszer aludtam csak Jungkookkal, de az akkor volt, mikor a srácok éppen hazautaztak a szüleikhez, én pedig nem tudtam, ő meg velem maradt, hogy kettesben tudjunk lenni. Nem mondom, hogy ezt miatta én nem vállaltam volna be, de nagy eséllyel mentem volna a szüleimhez, hisz’ amúgy is ritkán találkozok velük.
Halkan szuszog a fejem mellett, érzem, hogy nehéz a teste, egyenletes a lélegzetvétele, amiből arra következtetek, hogy elaludt. Így már nagyon nehezen tudnék nyugodtan pihenni, minden álmosság kiment a szemeimből, szóval fel is nyitom őket. Kint még jócskán reggel vagy, illetve olyan kilenc óra, fél tíz lehet. Feltápászkodok mellőle, majd egyenesen a csomagjaimhoz megyek, amiket csak a szobában lévő fotelba raktam ideiglenesen. Mellette a laptop táskámból kiszedem a gépet, mit azonnal be is üzemelek, miközben letelepedek a másik ágyra.
- Yoongi, kérlek, le tudsz jönni segíteni? - torpan meg az ajtóban Jin, egy apró mosollyal a száján. Bólintok egy kisebbet, aztán leteszem az ölemből a laptopot, s elindulok utána. Lent szembesülök azzal a ténnyel, hogy bizony jó sok mindent vásárolt be a kiruccanásra, mivel a friss pékárun át, a zöldségekig minden van. Inkább nem is kérdezek semmit, csak az üres frigóba kezdem bepakolni a tejet, és az egyéb tejtermékeket illetve hűtős kajákat, mint például szalámit. A kenyeret és a zsemléket a kenyér tartóba, a húsokat a fagyasztóba, az üdítőket pedig fel a pult egyik sarkába. Miközben pakolgatok jobbra-balra, ő a vágódeszkán kezdi felapírtani a csirkemellet, amiből gondolom az ebédünk készül. Végezetül megfogom az utolsó élelmiszert is, mit sikeresen beletettem az egyik szekrénybe a másik kettő hasonló termék mellé.
- Köszönöm, Yoongi - fordul felém egy reszketeg mosollyal, melyet általában figyelem kívül hagyok, de most megszánt a kedves, segítőkész énem.
- Van valami gond veled? Nem szoktál ennyire búval baszott lenni, mindig csacsogsz főzés közben, ám most egy mukkot sem mondtál, csendben vagy, ráadásul figyelmetlen is - állítom meg a kezét, ugyanis miközben engem néz, vágja a húst, csakhogy a következő vágásnál az ujját sebesítette volna meg.
- Egy aprócska összezörrenésünk volt Nammal. Semmi komoly, de valamiért túlságosan magamra vettem azt, hogy néha sok az anyáskodásból és Hyungja helyett az anyját látja bennem - húzza el a száját, majd leteszi a kést, a kezét pedig egy konyharuhába törli. - De nem számít, mert tudom, hogy nélkülem elhagyott gyerekek vagytok - kuncog fel bánatosan, cseppet sem őszintén.
- Szerintem beszélj vele. Mondtad neki, hogy nem esett jól?
- Nem, mivel túlságosan felpaprikázott volt, és csak csúnyábbat kaptam volna. Bár sosem tiszteletlen velem, vagy veled szemben, valami felidegesítette oly’ annyira, hogy ilyeneket mondott. Pedig a legtöbbször megválogatja a szavait - rázta meg a fejét, próbálva elhessegetni a rossz gondolatokat. - De köszönöm, ha visszajött hátulról, beszélek vele. Ma túl kedves vagy Yoongi, történt valami? - fordítja figyelmét ismételten a húsra, közben hozzám beszélve.
- Nem, magam sem tudom, mi lelt - teszem karba a kezem, s a pultnak támaszkodok. Mielőtt Jin megszólalhatott volna, megtalált Hoseok, miszerint elkell a segítség hátul, szóval biccentettem az idősebbnek, majd a pulttól elrugaszkodva kezdem el a fészer felé sétálni.
Jungkook:
Mire felébredek, nem találok senkit magam mellett. Yoongi kihagyta a szokásai közül azt, hogy felkeltsen az alvásból. Most már tényleg fogalmam sincs mi a baja, lehet én vagyok?
Feltápászkodok az ágyból, és kicsit megdörzsölöm a szememet, mivel alig látok valamit, amit meg igen, azt is csak homályosan. Indulnék, de ez lehetetlen számomra, mert szokásomhoz híven bevertem a lábamat a csomagokba. Gratulálok magamnak. Hisztériám után kikászálódok a “labirintusból”, és nekiiramodok a konyhának, hol Jin már főzőcskézik.
- Nem tudtam, hogy ilyen gyorsan végeztek hátul, de, ha visszatértél, elmondom, hogy minden megoldódott, ne izgulj - hadarja le gyorsan nekem érthetetlenül.
- Hé, oké, akkor miről is van szó? - vonom kérdőre Hyungomat.
- Oh, Jeongguk, felkeltél? Semmi komoly, minden rendben van, te ne is foglalkozz vele, inkább menj te is segíteni Hoseokéknak.
- Értettem főnök - teszem katonásba a kezemet, lábamat, aztán sietve kisétálok a többiekhez, remélve, majd tudok még valamiben segíteni.
Bár ahogy elnézem őket, már készen vannak, csak ücsörögnek, és nagyokat nevetnek. A garázs előtt ez a kis tűzrakó helység elég menőn néz ki, főleg ezekkel a horgász székekkel. Nem is tudtam, hogy hoztunk ilyeneket is. A végkivitelben eléggé családias, és otthonos a hangulat, ez kell ide nekünk.
Szépen lassan odabattyogok a többiekhez, aztán egy nagyot köszörülök a torkomon, és megszólalok.
- Sziasztok, mizu? - kérdezem, majd bambán bámulok mindenkire, össze-vissza.
- Semmi Kook, gyere, ülj le velünk beszélgetni, Suga mellett még van hely - int RM, utána gyorsan leültet.
- Épp a debüt bakijainkról beszélgettünk - nevet fel Hope, miközben a lábára teszi a könyökét, úgy támaszkodik.
- Eléggé megváltoztál te is, azóta nagyon férfias lettél - magyarázza Nam, s látom, hogy a szájára egy nagy mosoly húzódik. - Például nemsokára mindenkit túlnősz.
- Szerintem már izmosabb vagy mindegyikünknél - jelenti ki Hobi egyszerűen, megvonva a vállát.
- A helyességeddel az összes ARMY-t megvakítod. Ohh~ a mi szexi maknae-nk - mondja Yoongi, végig a szemembe nézve, miből kiveszem, hogy ez biza egy burkolt bók volt.
Azt a kutya meg a macska fülit, ilyet se mondott még nekem. Jesszusom, majdnem hanyatt esem a székről. Oda meg vissza vagyok ezért a srácért… Már-már lefordulok róla, arcom vöröslése közepette, de inkább csak felkelek és elsétálok a tó felé. Egész végig azon gondolkozok, mi lehet jelenleg velem, vagy vele. Édes istenem, nagyon durván imádom.
Körülbelül ötszáz méterre vagyok, egy szép, kikövezett út vezetett ide, nagyon igényesen van kidolgozva minden. Leülük a part szélére, térdemre ráhajtom a fejemet, és filozofálok az élet nagy kérdésein, közben dobálom a vízbe a kavicsokat. Egyszer csak arra leszek figyelmes, hogy Tae leül mellém, átkarol, majd fejét a vállamra hajtja és megszólal.
- Baj van, Kook? - kisebb aggodalmat érzek szavai mögött, én csak felnézek az égre, aztán egy félmosollyal sóhajtok egyet, s válaszolok.
Yoongi:
Furcsállomm, hogy Jungkook csak úgy elment, hiszen ilyet sűrűn nem csinál, így még számomra is szokatlan. Utána nézek, ahogyan Namjoon és Hoseok is, ebből leszűröm, hogy ők sem értik a viselkedését. Az, meg felettébb érdekes volt, hogy simán ignorálta a burkolt bókomat, és csak egy kicsi pír szökött az arcára, mit csak erősen szuggerálva lehetett kivenni. Majd este beszélek vele.
- Mi lehet vele? - kérdezi Nam, még mindig Kook után nézve.
- Nem tudom, biztosan utó tini hatások - rántom meg a vállamat, s inkább felkelek a székből.
- Oh, Tae! - int Hoseok a fiúnak, aki épp most lépett ki a házból. - Megkeresnéd kérlek Jungkookot? Arra ment - mutat a tó irányába, mire Taehyung bólint, aztán el is siet. Folytatom az utam befelé, engem pedig követnek a többiek is. Az ajtón belépve rögtön megcsap a csirke mennyei illata, egy kis paradicsom szaggal mellette, bár inkább a húst érezni.
- Csak nem? - örül meg Namjoon a semminek konkrétan, aztán a konyhába rohan csillogó szemekkel. Mikor mi is befordulunk a boltív alatt, egyből meglátok egy tányéron Namjoon kedvenc ételét, a Tonkatsu-t. Csak nem direkt főzte volna ezt Jin?
- Köszönöm - néz hálásan az idősebbre, mire az mosolyogva pakolja továbbra is az ételeket. Aranyos, csak mindjárt idehányok. A segítő szándékunkkal - ami nekem mára elfogyott -, s megkérdezzük, hogy tudunk-e segíteni valamiben. Természetesen máris kapuk a kezünkbe kajákat meg az evőpálcikákat, amiket az asztalra helyezünk.
- Hol vannak a többiek? - néz végig rajtunk a legidősebb gyanakodva.
- Jimin fent alszik, az biztos - szögezi le Hobi, szinte azonnal. - Tae és Kook meg a tónál vannak.
- Oké, akkor… kérlek Yoongi, szólnál nekik, hogy itt a kaja az asztalon és ha éhesek, akkor lehet enni?
- Én biztos nem - közlöm, majd hátat fordítok, s felbattyogok az emeletre egyenesen az ideiglenes szobámba. Azonnal az ágyamra dőlök, és próbálkozok valami alvás szerűvel, ám nem jön össze, ismételten csak elbóbiskolok. Talán egy bő öt percet tudtam szundítani, mikor meghallom, hogy valaki megáll az ágyam előtt.
- Yoongi - hallom a nevem, mire egy morgást hallattam, hogy bizony figyelek, mondhatja. - El tudsz menni Namjoonnal fáért az erdőbe? Egyedül nem szeretném elküldeni - hangsúlyozza az egyedül szót jól érthetően, ami végett kinyitom a szememet, és egy grimasz kíséretében bólintok. A francba már, hogy nem tudok pihenni itt sem. - Köszönöm - mosolyodik el, azután kisétál, behajtva az ajtót. Oké, az igaz, hogy lehet nem november közepén kellett volna eljönni pihenni ide, mert este hűvös lesz, de már késő. Itt vagyunk.
Felkelek az ágyról, majd kikapok a bőröndömből egy pulcsit, mivel kint eléggé beborult. Csekkolom az időt is a telefonomon, ami fél egyet mutat, végül csak zsebre teszem, s lesétálok az emeletről, ahol Monnie már vár.
- Akkor mentünk! - szól az újságot olvasó Jinnek Nam, aki fel is kapja a fejét.
- Vigyázzatok magatokra, azért eső előtt még gyertek vissza - tér vissza a lapra tekintete, mi pedig elhagyjuk a házat.
- Oh, srácok - botlunk bele Kookba és Taehyungba, kik ebben a percben akartak bejönni az ajtón. Megtolom Namjoont, hogy haladjunk, aztán végül elindul az erdő felé, ahol amúgy nem tudom, miként akar fát gyűjteni, de rendben, elhiszem, hogy menni fog neki.
Jungkook:
- Bajnak baj, ha nevezhetjük azt annak, hogy Yoongi nagyon flegma velem, és a lehető legjobban ignorál, még ha ti nem vagytok ott, akkor is.
- Nem lenne egyszerűbb, ha rákérdeznél, mi a baj?
- Lehetetlen, kerül, beszélni se lehet vele… Nagyon elhanyagolva érzem magamat. Szerintem ő semmit se tesz azért, hogy változzon valami, vagy többet legyünk együtt. Amikor ti elutaztatok, direkt maradtam vele, erre mi van? Telibe szarta, de sebaj, már megszokhattam volna - jelentem ki eléggé hisztis hangulatban.
- Na, ne már, Kook-shi, bármennyire is próbálod elhitetni magaddal azt, miszerint nem szeret, be kell vallanod magadnak, csak veled ilyen kivételezős a bandából. Saját véleményem szerint, őszinte szívből szerelmes, csupán furcsa neki a kapcsolat, mivel még nem nagyon volt neki, és nem tudja hova tenni ezt most - mosolyog rám Hyungom, majd átölel, felkelünk és ideiglenes otthonunkba indulunk. Jó érzés magam mellett tudni valakit, akivel beszélhetek a kapcsolatomról.
- Azért igazán köszönöm, hogy mindig itt vagy nekem, Tae - bokszolok bele a vállába, majd kuncogok egyet.
- Valakinek ezt is meg kell csinálnia - mutat egy szívet, és amint felnézünk az égre, látjuk, hogy mennyire beborult, ezért elkezdünk gyorsabb tempóban sétálni.
Amint beértünk volna a lakásba, nekiütközünk Namnak és Yoonginak. Megint nagyon ideges lettem, mert Suga a füle botját se mozdítja értem. Idegesen betrappolok a konyhába, és ledobom magamat egy székre, majd hisztérikusan felnevetek. Tae nem reagál semmit, inkább hoz két tányért a szekrényből, evőpálcikákat, ezek után Jin szed nekünk az ételből, s kérdőre vonja hollétünket.
- Fiúk, merre is voltatok pontosan?
- Csak beszélgettünk a tónál - tusolja el idézőjeles ügyünket Taehyungie.
- Oké, de lehet kellett volna a segítségetek, mint például most a fiúk kint fát szednek, na, de mindegy is, ha ettetek, légyszíves menjetek fel a szobátokba, és pakoljátok ki a cuccaitokat, hogy ne legyenek szanaszét. Jó étvágyat, fiúk! - Majd eltűnik a szobák rengetegjében.
- Hát Tae, sietnünk kellene, mert jön az anya tigris, és le fogja szedni a fejünket, ha nem rámolunk ki - kacagok jóízűen, és végre elkezdek enni.
- Igazad van - nevet fel szintúgy a Hyungom, aztán követi tevékenységemet.
Szépen megebédelünk, elpakolunk az asztalról, el is mosogatunk, majd nekiiramodunk a szobáinknak. Amint beértem, látom, hogy Yoongi részén már összepakolt valaki, feltételezem, hogy ő volt az, így neki kellene állnom nekem is.
Szép lassan rendezgetem a cuccaimat, de valami nagyon nincs rendben, nem érzem olyan jól magamat, valami van, amiről nem tudok, és ez zavar. Egyik pillanatról a másikra észreveszem Suga laptopját az asztalon, be van kapcsolva rajta egy alkalmazás, és egy nagy-nagy irományt látok benne. Közelebb lépek, hajt a kíváncsiság, majd meglátom, hogy ez a leendő dalunknak a szövege. Elolvasom félig-meddig, de megint kiborulok, etetem magamat azzal, hogy szeret, közben minden jel arra utal, miszerint nem. Ez az első száma, ami nem rólam szól, egyenesen rühellem az ilyet, legalább mondaná a szemembe “Hé Kook, bocsi, nem szeretlek, ne járjunk tovább”, vagy valami, egyenesség istenem, nehogy már számokból tudjam meg az érzéseit irántam. Netán így állunk? Írjunk egymásnak burkolt szakítós számokat? Elegem van… Meg kell emésztenem ezt az egészet…
Yoongi:
Már fél órája ide-oda rohangálok, miközben Nam folyamatosan aprítja a háztól nem messze lévő kis kuckó mellet az elraktározott fákat. No, én a kisebb darabokat viszem vissza a ház mellé, amiket szépen felsorakoztatok a fal mellé. Igazából, nagyon elfáradtam, izzadok, fáj a kezem, a levegőm kishíján elfogyott, ráadásul még szomjas is vagyok.
- Namjoon - sétálok hozzá, mire rám kapja a fejét. Éppen a baltát teszi be a kuckóba, amit aztán bezár.
- Mondhatod - áll meg velem szemben, én pedig nekikezdek a beszédnek, miszerint van egy szám, amit jó lenne, ha meghallgatna az új albumra. Igazából… nem teljesen eredeti, az egyik BigHit-es dalszöveg íróval kreáltam, a címe; Fake Love. Nem is tudom, honnan jött ez a szöveg, igazából… csak arra gondoltam, hogy mi van akkor, ha a Kook iránt érzett szeretetem hamis, aztán már lett is egy címem.
- Oh, jó, ez király - bólint elismerően, mikor visszaadja a telefonomat, amiről olvasta a szöveget. - Alapnak valami közepesen pörgős kellene. Ehhez sem lassú, sem gyors nem illik, úgyhogy bumm a kettő közé.
- Nekem mindegy, de ha végeztél, mehetnénk - biccentek a kis ösvény felé, mi visszavezet a házhoz. - Minek kell a fa amúgy? - kérdezem, közben elindulva visszafelé.
- Jimin és Hobi kitalálták, hogy csinálhatnánk tábortűzet és olvaszthatnánk pillecukrot, szóval beleegyeztünk Jinnel - mosolyodik el halványan, majd pedig int valamerre előre. Oda kapom a tekintetem én is, s meglátom, amit ő is néz. Egy aranyosan vigyorgó Jimin sétál felénk, kezében egy esernyővel.
- Hyung! Mindjárt leszakad az ég, ezért Jin megkért, hogy vigyek nektek ernyőt, de már itt vagytok, szóval nem számít - pislog nagyokat, valószínűleg a fáradtságtól.
- Köszi Jimin, aranyos vagy - paskolja meg a fejét Namjoon, majd befelé terelget minket, mivel idő közben elkezdett fújni a szél, nem is kicsit. - Elmegyek begyújtok - szól be Jinnek, ki csak mormol egy okét, de nézi tovább a főzős műsort a tévében.
Jiminnel indulok az emeletre, miközben ő arról beszél, hogy mit álmodott. Nem akarom megbántani, de nem izgat, hogy álmában egy színpadon táncolt Hoseokkal, valami balettszerű izét. Akaratlanul is meghallom, hogy Jungkook Taehyung szobájában nevet, szóval oda veszem az irányomat, Chimmel a nyomoban.
- Mi a helyzet? - kérdezem megtámasztva az ajtófélfát, őket méregetve.
- Semmi. Neked semmi, ha Jimin kérdezi, akkor éppen beszélgetünk - válaszolja Kook, rám se nézve. Mi a szent… Jungkook még nem volt tiszteletlen velem szemben, erre felesel. Hah…
- Jó, akkor duzzogjál, de nem tudom mi a bajod, bár tudod mit, nem is érdekel - forgatom meg a szemeimet, majd átsétálok a szobámba. Mikor becsuknám az ajtót, észreveszem, hogy bizony valaki bele piszkált a dalba, mivel az máshol volt, mint hagytam. - Jungkook! - trappolok vissza idegesen a szobába, ahol ő hidegen hagyva engem, beszélget tovább Taehyunggal. - Nem tanították meg neked, hogy más cuccához engedély nélkül nem nyúlunk? Hm? Mi a faszért nézed te meg, miket írogatok a gépen? És, ha az éppen nem publikus? Lemerem fogadni, hogy már Taehyung tud róla, sőt, most éppen arról beszéltek! Remélem tudod, hogy erre allergiás vagyok, még akkor is, ha te nyúlsz hozzá, főleg egy dalhoz! - ordítom torkom szakadttából, megmutatva mennyire is dühös vagyok rá. - Neked pont nem volt publikus, de nem amiatt, amire te gondolsz, szóval ahelyett, hogy kotnyelesen belenyúlsz, kérdezz rá - vágom még hozzá, majd Jimin kérlelését figyelmen kívül hagyva, átsietek a szobába, az ajtót jó hangosan becsapva. Kifekszem az ágyon, és mint szokásom, megpróbálok aludni a már néma csendes házban.
Jungkook:
Tae a lehető leggyorsabb tempójában odarohan az ajtóhoz, majd bezárja, nehogy bejöjjön bárki is, aztán belőlem meg kitör a zokogás. Kész, vége, én már nem bírom ezt. Miről beszél? Nem publikus? Színpadon akart volna velem szakítani? Azt hiszi, ez vicces? Nagyon úgy érzem, hogy ez a kapcsolat a végét járja… Miért én húzom mindig a rövidebbet? Miért én szívok állandóan? Miért?
Taehyung vállán sírok már egy ideje, nem akarok innen felkelni, pedig már Jinék is teljesen kivannak a történtek után, és próbálnak bejönni, csak ők a sikertelen próbálkozás-sorozatuk után inkább átbaktatnak Sugához, most oda akarnak betörni, majd hallani a magyarázatot. Fogalmam sincs, mit fog mondani nekik, de úgy őszintén, már nem is annyira érdekel.
Kimegyek a közös erkélyünkre, amihez az összes szobából nyílik egy-egy ajtó, majd teleszívom a tüdőmet a friss erdő illatú oxigénnel. Ez egy kicsit megnyugtat, főleg úgy, hogy még a nap is kisütött, ezért újra káprázatosan csillogott ez a magával ragadó tó.
Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy nyitódik az ajtó, majd egy ChimChim lep meg, és elkezdte énekelni a duettünket, a “We don’t talk anymore”-t amitől persze jobb kedvem nem lett ezek után, de beszállok, ilyenkor a legjobb kiénekelni a problémáinkat.
Éneklés után leül mellém, próbál felvidítani, majd elkezdi mondogatni Jin fárasztó vicceit.
- Kook, szerinted miért gyengék a rockzenészek az ágyban?
- Ezt biztos itt, és most akarod elkezdeni? - nevetek fel kicsit hisztérikusabb formában. - Habár mondd, kíváncsi vagyok rá.
- Mert nem használnak erősítőt…
Ezek után kitör mindkettőnkből a megállíthatatlan röhögés, már-már egy két könnycsepp is kicsordul a nagy kacajok közepette.
- Köszi Jimin - veregetem meg a vállát, és rámosolygok egy nagyot.
- Hát, se-semmi érdemre méltót nem tettem… - motyogja a nemlétező bajsza alatt. Lehet látni, hogy egy kis pír szökik az arcára, ám magam sem tudom, miért pirul el Jimin. - Kimehetnénk a többiekhez Kook-shi, legalább tudasd velük, miszerint élsz még, és “semmi” bajod sincs. Minimum ennyit megtehetnél.
- Bocsi, nincs kedvem a “Hiszti Királlyal” találkozni - jelentem ki dühösen, majd mélyen a szemébe nézve utalok rá, maximum csakis a legvégső esetben fogom elhagyni ezt a helyet, magyarán, én tuti nem megyek ki.
- Na~ - nyüsztetett Chim, majd felráncigál a székről, és betol a szobába, csakhogy ő elbotlik a küszöbben, ami azt eredményezi, hogy rám esik.
Persze, ilyenkor mindenkinek nyitva van a füle, mivel hirtelen meglátom a tagokat magam előtt, köztük Yoongit is...
- Fiúk, ez nem az, aminek látszik - jelentem ki, aztán inkább csak Jimin miatt aggódok, így gyorsan törökülésbe pattanok, magam elé ültetem, illetve leporolom a ruháit. - Jól vagy, Hyung? A lábaddal minden rendben?
- Nem nagy dolog, véletlenül megbotlottam a küszöbben. - Persze, nincs semmi baja, de amikor feláll, látom rajta, hogy eszméletlenül fáj neki.
- Hozom a jeget - jelenti ki Jin, és rohan lefelé.
Yoongi csak hátat fordít, és elmegy. Tettét egy “Ch” szösszenettel jutalmazom, s én inkább maradok Jiminnek segíteni.
Yoongi:
Jin után megyek, hogy beszéljek vele két mondatot az előbb történtekről, de sajnos mielőtt megszólalhattam volna, elsiet mellettem. No, egyedül maradtam a konyhában, és semmi kedvem sincs visszamenni. Azért a laptopomat még lehozom, s immáron a kanapén ülve dolgozom azon a bizonyos alapon, ami kell. Közben megnyitom a másik szöveget is, mihez már készen van egy ideje, ám mégsem mertem eddig csekkolni. Ez viszont már a Jungkook iránti szeretetemről szól, tulajdonképpen szerintem még tetszene is neki. Kissé felfújtam a dolgokat, csak egyszerűen gyűlölöm, ha belepiszkál valaki a dolgaimba. Tudom, hogy nem hülye, nem törölte volna ki, de egy meglepetésnek meglepőnek kell lennie. Igazából nem is a
Fake Love érdekelt, mármint… hogy azt látta meg, ám akkor mit csinálok, ha a The Truth Untold-ot is megnézte? Oda az egész tervem, miszerint akkor hallgattatom meg vele, amikor kettesben leszünk. Pedig még egymagam fel is énekeltem, bár… gondolkodtam azon is, hogy inkább elrappelem, csak a lassú alaphoz nem illik, szóval… marad ez a gyötrelmes felénekelt verzió.
- Yoongi - ül le mellém Namjoon, némi szigorral a tekintetében. Természetesen tartom vele a szemkontaktust, nem rémiszt meg ez a rideg és kemény tekintet. - Jungkook elmondta, hogy ordibáltál vele, mert elolvasta a szövegedet. Előbb-utóbb úgy is megmutattad volna neki - fonja karba a kezeit a mellkasa előtt, amire csak hátradőlök és a térdemre csapok.
- Kotnyelesen belenyúlt. Nem szeretem az ilyet, te is tudod, hogy mit utálok a legjobban. Ha felkeltenek, és ha a cuccaimhoz nyúlnak - mondom lenézően, s figyelmemet inkább a szövegnek szegezem.
- Akkor sem az a megoldás, ha lekiabálod.
- Inkább hagyjuk - forgatom meg a szemeimet, olvasva tovább az irományomat.
- Feszültség van köztetek, amit tudod, hogy nem tűrök hosszútávúan. Gyere, menjünk ki a tóhoz, és beszéljünk róla - biccent a kijárat felé, mire egy nagy sóhaj kíséretében arrébb dobom a gépet, s felkelek a kényelmes pozíciómból.
A tóhoz érve Nam azonnal rákérdez a probléma okára, én pedig kitálalok neki. Elmondom azt is, hogy nem csak barátok vagyunk, már pár hónapja együtt járunk, én nem tudom kifejezni az érzéseimet, ő meg elvárná tőlem ezt. Meglepődik, de nem kiabál, nem ordít, csendben próbál feldolgozni minden hallott szót.
- Nos… ki vagyok én, hogy megtiltsam? Csak ne hangoztassátok, és ne szerelmeskedjetek nyilvánosan, bár, tudom, hogy azt utálod, úgyhogy…
- Köszi - mosolyodok el halványan, hisz’ az első ember, akinek erről beszéltem, s láss csodát, nem mondta azt, hogy “Hülye buzi”. Értékelem.
- Valamint, azt a bizonyos dalt nem látta… Véletlenül hallottam, hogy a hamis szerelemről beszélnek Taehyunggal, szóval kétlem, hogy azt is elolvasta. Nem így reagált volna rá. A ma esti tűz után ti fogtok elpakolni, mutasd meg neki akkor - fogja meg a vállamat Namjoon, egy gyenge vigyor kíséretében.
- Kösz… - biccentek hálásan. Tényleg örülök, hogy valakivel megbeszélhettem ezt, és nem elítélt, hanem támogat. Mindig is tiszteltem emiatt Namjoont. Próbál korrekt lenni, ám nem elutasító, hanem megértő. Ha segítségre szorulok, itt van nekem, és ez kölcsönös.
Jungkook:
- Köszi Jin - mondom, mikor átadja a jeget.
- Nincs mit, siettem, ahogy tudtam, Kook.
- Csak gyors ápoljuk le Jimint. - Kimondhatatlanul aranyos az aggódó Hobi.
- Kell még valami? - ajánlja fel a segítségét Tae, de már nincs szükség semmire.
- Hm-m, megvagyunk szerintem, csak ne menj sehova, Chim - jelentem ki, elvégre, ha úgy vesszük, minden miattam van…
- Ugye lemehetek én is pillecukrot sütni? - néz ránk olyan boci szemekkel, hogy senki se tud nemet mondani neki.
- Igen-igen, majd segítek lejönni, ha szeretnéd, még helyetted is megsütöm. Valamit most kérsz? - hadarja el bandánk anyja, alias Jin. Imádom, amikor ilyen.
Hirtelen mindenki elneveti magát, majd Jiminie egyértelműen visszautasítja, merthogy “Akkora baj nem történt, hogy így ki kelljen szolgálni”. Ezek után persze el kell neki magyarázni, miszerint nekünk az egyik legfontosabb testrészünk a lábunk, hisz’ ezzel keressük a kenyerünket…
A végén belátja az igazunkat, majd elmondja, csak a lábujját ütötte be, s tényleg nem nagy dolog.
Öt perc sem kell ahhoz, hogy Jin elkezdje a favicceit, amin persze Jimin állandóan nagyokat nevet. Hoseok, Tae, és én gyorsan kislisszolunk a szobából, inkább ugrunk bele a lávába, minthogy a vicceit halljuk.
A nappali kanapéjára ülve Tae egyből a távkapcsolóhoz nyúl, majd bekapcsolja, s valamilyen spanyol szappanoperát kezd nézni, ám nem is arra figyelünk igazán, hanem a két betrappoló személyre, Yoongira, és Namra.
- Sziasztok srácok, Jiminnel minden oké? - érdeklődik Namjoon, aggodalmas hangsúllyal megtoldva kérdését.
- Hát, lejegeltük a lábfejét, reméljük nem tört el semmi, ti is tudjátok, mennyi csont van ott, sajnos bármi megtörténhet - válaszol Hobi, a mondat végére már annyira levitte a hangsúlyát, mintha élet-halál kérdés között lenne ChimChim. Számomra érthetetlen ez a nagyon nagy aggodalma, de oké, én inkább meg se szólalok.
Suga megint teleportálgat… Az előbb még itt volt RM mellett, erre most szintén nincs sehol, hihetetlen, hihetetlen, amit leművel.
- Merre voltatok?
- Csak elmentünk beszélgetni Jeongguk, ne aggódj fölöslegesen.
- Egy szóval sem mondtam, hogy aggódtam volna.
Tae felkap és inkább kivisz a levegőre, hogy a friss levegő lenyugtasson. Jól tette, Nam egyenesen rühelli, ha ilyen tiszteletlenül válaszolunk neki vissza.
- Oké Kook, kicsit nyugodj le, ez nem megoldás, amit csinálsz.
- De istenem, idegileg kikészít Suga, hogy egy rohadt szót se lehet váltani.
- Csak négy óra van, bírjál már magaddal Jeon!
Erre inkább nem válaszolok, megint a tó felé indulok, ám V megfog, megfordít, és szorosan megölel.
- Figyelj, én nem akarom, hogy emiatt rosszul érezd magad, pont tudom, min mész át, éreztem már ilyet, mellesleg itt vagyok veled, ha bármi van - cirógatja meg a hajamat Tae, majd a vállamra hajtja a fejét. Szokásomhoz híven nem tudok erre mit válaszolni, tényleg jó érzés, hogy vannak ilyen barátaim, vagyis barátom.
Yoongi:
Mit tud szólni ahhoz az ember, ha kimegy levegőzni, erre olyan mondatokat hall, amiket nem kellett volna. Sóhajtva kelek fel a kipárnázott hintaszékből, majd a srácok mellett elsétálva a házba megyek. Jin természetesen előveszi az anyáskodó énjét, s rögtön megtalál a kérdéseivel. Ridegen leülök a laptopom mellé, majd azt az ölembe téve csatlakoztatom hozzá a fejhallgatómat, s a fejemre teszem. Max hangerőn kezdem el hallgatni az egyik kedvenc számomat, kizárva a külvilágot, miközben a Jungkooknak írt szöveget olvasom. Hirtelen gondolatból kiindulva, magamhoz hívom Jint, s a fejére rakva a fülest, indítom be a számot. Nem kérdez, csak csendesen hallgatja a förtelmes hangomat. Namjoon szótlanul leül mellé, próbál kihallani a szövegből pár szót, de elvigyorodik, s rám néz, amikor Jin elsírja magát.
- Yoongi, ez gyönyörű szám - adja vissza a fejhallgatót, majd bólintok, miszerint értettem, s visszateszem a fejemre. Mellettem beszélgetést kezdeményez a fiatalabb, de nem figyelek rá, inkább csak a gépen ügyködök, halkan hallgatva a számot.
- Nem értem azon a szaron, hogy lehet sírni - szólal meg az említett, ám rá sem hederítek. Ezt sem kellett volna meghallanom…
- Jeongguk-ah, Yoongi igenis szép számot írt! - kel a védelmemre az idősebb, viszont többet nem kívánok belőle, így felhangosítom a zenét.
Mikor a látó távolságomból mindenki kikerül, eldobom a kezemben tartott tárgyat, a fejemről is leszedem a fülest, majd magam mellé teszem őket. Tenyeremmel megdörzsölöm az arcomat, ami most valahogy kifejezetten jól esik. Két sóhaj között, megfogom a cuccaimat, felállok, s az emeletre sétálok, egyenesen a hálóba.
- Vegyél vissza Jungkook, mert nem leszünk így jóban! - hallom Namjoon ideges hangját a szobából, miközben benyitok. Kook kissé grimaszolva, de mégis megbántódva ül az idősebb előtt, ám az én érkezésemre felkapja a fejét. - Most szóltam utoljára! Nem akarok többször, mert fogom a cuccaidat, és hazaküldelek! - mondja fenyegetve, aztán kisétál a szobából, az ajtót maga után behajtva.
- Mit csináltál már megint? - kérdezem lerakva a laptopomat, utána pedig elfekszem az ágyon.
- Semmit… - motyogja az orra alatt, szigorúan maga elé nézve.
- Jó, és akkor most nem beszélgetünk? - kérdezem tőle, amire rám kapja a tekintetét.
- Hogy… velem? - mutat magára, közben a szemembe nézve. Aprót bólintok, ő viszont a tekintetét ismételten a padlóra szegezi. Sóhajtok, és elkönyvelem a dolgokat egy nemnek, szóval a párnát a fejemre húzva, a hasamra fordulok, s megpróbálok elaludni, mi most valahogy sikerült. Ez Jungkook miatt lenne? Eddig egyedül voltam a szobában, sosem tudtam aludni, erre mikor itt van a közelemben, azonnal megy.
Fogalmam sincs mikor, de valami fura zajra ébredek, mi inkább hasonlít egy bika párzási hangjára, mint madárcsicsergésre. Magamban átkozom a világot, hogy tele van zavaró hangokkal, mik nem hagyják az embert pihenni. Morogva a földre vágom a párnámat, majd idegesen felülök az ágyon, viszont a tervezett hosszú káromkodást visszafojtom magamba, amikor meglátom Kookot aludni. Halványan elmosolyodom, majd kikelek az ágyból, s nyomok egy puszit az arcára. Mocorogni kezd, ám nem kel fel, szóval beágyazok, s a kelletlen moraj keresésére indulok.
Jungkook:
Most tényleg kaptam egy puszit, vagy csak álmodtam? Na, erre sem fog fény derülni olyan gyorsan, de nem baj. Eszméletlenül nagy a hangzavar, nagyon fáj a fejem ettől az ordibálástól. Ha minden igaz, akkor Yoongit hallom üvöltözni, de az a kérdés, hogy kivel, és miért?
Szép lassan lebaktatok a nappaliba, majd azt veszem észre, hogy Taehyung és Hobi a kanapén ülnek, míg Suga eltakarva a tévét, velük szemben áll, illetve torkaszakadtából kiabál. Azt hiszem, a fiúk megint videójátékoztak…
- Mi az isten nyiláért kell olyankor játszanotok, amikor pihenek? Hmh? - Meg még vagy nyolc sort óbégatott nekik ezen kívül, és idegesen kirohant az ajtón. Akaratom ellenére is utána megyek, de amint kiérek az ajtón, szembesülök vele, hogy megint eltűnt… Nem értem, miért kell állandóan bújócskát játszanunk…
Azt hiszem, már egy bő tíz perce kereshetem, mikor rábukkanok egy gyönyörű helyre. Mesébe illő kilátás tárul elém, eszméletlenül szép patak, szerintem feljebb lehet a forrása, de a jelenlegi terület is pompás. Egyszer kötelezően el kell hoznom ide Yoongit, bármennyire is haragszom most rá, még mindig szeretem.
Visszafelé tartok, amikor meglátok egy fűben fekvő alakot - remélem, hogy az az “alak” Hyung lesz -, majd közelebb merészkedem hozzá. A feltevésem nem csalt, tényleg Suga volt.
- Hé, minden oké? - léptem közelebb hozzá, továbbá le is guggolok mellé.
- Figyelj, eszméletlenül sajnálom. Eszemben sem volt megbántani téged, nagyon szeretlek, és sosem akartam fájdalmat okozni neked - támaszkodik fel, illetve egyenesen a szemembe néz. Azt hozzáteszem, még mindig iszonyatosan álomszép szeme van.
- Túltettem már magamat rajta - na persze… -, úgyhogy semmi baj - karolom át a nyakát, majd szorosan megölelem. - Egy kapcsolatban mindig kell lennie kicsit hullámzóbb időszaknak, ettől lesz teljes, sosem lehet zökkenőmentes.
- Azért azt megkérdezhetem, hogy miért voltál ilyen tiszteletlen, és kiborult?
- Hát nézd, őszintén, eléggé kiborultam, mikor megláttam egy teljesen kész dalt. Sosem csináltunk még ilyet, mindig megbeszéljük az összes dalt, te ezt most miért is csináltad? Nem mellesleg, mi ez a szöveg?
- Miért, mi van a szöveggel? - kérdezi ridegen, én pedig azt hiszem, összeesek a félelemtől. Nagyon ritkán beszél velem így, de amikor igen, akkor olyan, mintha előre megásnám magamnak a síromat.
- Nem tudom, hogy mit akarsz vele közölni, kicsit értetlen a számomra…
- Ahj, Kook, nem esik le? Tényleg? Ennyire nehéz felfogni?
- Hé, légyszi, kicsit nyugodj le - utasítom, már idegesen, a szívemet a torkomban érzem.
- Hogy nyugodnék le? Kook, te kerülsz egész nap engem, mikor beszélni akarok veled, hirtelen elalszol, vagy tudjam is én, mit csinálsz. Rajtam kívül mindenkire akad időd, Tae-val nevetgélsz, Jimint ölelgeted meg minden. Nem mondom, hogy felbasz, de szemet szúr.
Csak hogy befejezze a hisztijét, közelebb húzom magamhoz, és megcsókolom. Mivel ellenkezést nem fedezek fel, folytatom a Yoongi nyugtató expedíciómat, majd beleharapok az ajkába, mert tudom, hogy nagyon imádja. Megfogja a derekamat, és elkezd simogatni - mindig is éreztem, hogy ez beválik.
Yoongi:
Ismer. Talán jobban, mint én magamat. Kiismert, nincs mit tagadni rajta. Annyira imádom, hogy tökéletesen illik az ölelésembe, akárcsak az alaphoz a dalszöveg. Tö-ké-le-tes. Ő mindig kihozza belőlem a jófiút, akármennyire is próbálok rideg maradni és mutatni a kemény fiút felé, lehetetlen. A pillantásomból kiveszi minden gondolatomat, kívánságomat. Meg sem kell szólalnom. Emlékszem, mikor Jin születésnapja volt, belenéztem a szemébe, sugározva felé, hogy bent hagytam az ajándékomat, ő pedig elment mosdóba, és kihozta nekem. Telepátia? Lehetséges ilyesmi?
Lassan veszem át az irányítást a csókunk felett, ő pedig hagyta. Készségesen simul hozzám, tudatva velem, hogy jó így neki, ne váljak el az ajkaitól, hiszen még nem mélyítettem el. Félretéve a kérését húzódom el tőle, mire belőle egy csalódott sóhaj kúszik ki az aprón elnyílt ajkai között.
- Kértem, hogy ne - néz rám csillogó szemekkel, mikben egy aprócska szikra is jelen volt a félbehagyott csók miatt. hüvelykujjammal végigszántom az ajkain, amire elnyíltak azok, s mivel a tenyereim közt fogtam az arcát, a használatban lévő kezembe simul.
- Nem megyünk inkább tovább? Olyan szép itt, és szeretnék itt felfedezni mindent - tekint körbe azzal a kíváncsi és izgatott tekintetével.
- De, menjünk - állok fel, majd kinyújtom felé a kezemet, hogy fogja meg, segítek neki felállni. Elfogadja, talán bele is pirul, de feláll. Nem engedem el a kezét, most, hogy kettesben vagyunk, felesleges takargatni bármit is, erre rá kellett jönnöm a fél órás egyedüllétem alatt. Nem hanyagolhatom el őt, mert megérdemel sok mindent, csak egy ilyen balfaszt nem, mint én, aki elbassza az életét egy bizonyos értelemben.
Megtorpantam. Kíváncsian kezdi fürkészni az arcomat, bennem pedig ezer gondolat kavarog. Megmutassam neki a dalt, vagy ne?
- Történt valami? - jön közelebb aggódva, min muszáj mosolyognom. Annyira szeretem az aranyos és törődő Kookot.
- Nem, vagyis… Nem tudsz valami nyugodtabb helyet?
- Mi? Itt nem jó? - kérdezi meglepődve, mire nemlegesen megrázom a fejemet. - Jó, van a közelben egy forrás. Menjünk oda, rendben?
- Okés - zárom rövidre, amin őt jót mosolyog, s elkezd húzni egy kisebbe emelkedőn felfelé. No, azért túrázni nem fogok, szóval ha ez ilyen meredek lesz, összesek.
Szerencsémre tényleg nem volt olyan messze, ráadásul a nap is lenyugvóban van, ami még romantikusabbá teszi az egész helyzetet. A forrás gyönyörű tiszta vízzel zúdult le egy kis peremről, ahonnan lelehetett látni a völgyre, és egy kicsit a Kim nyaralóra is.
- Meghallgatsz nekem valamit, ha szépen megkérlek? - fordulok a kedvesem felé, aki a száját húzva, de belement.
- Ha most szakítós dal lesz, felakasztom magamat - közli, majd behelyezte a fülhallgatót mindkettő fülébe. Elindítom a számot, s amikor az első mondatomat kihallom, Kook mögé állok, s gyengéden átölelem a derekánál fogva. Kicsit sem lélegzett stabilan, a szíve hevesen vert, aprókat szipogott, amint édesen elmosolyodom. Nagyon reméltem, hogy ilyen reakciót kapok, de nem azért, mert rosszul esik neki, hanem épp az ellenkezője. Lassan a szám végére értünk, a nap pedig egyre jobban tűnik el a horizont mögött. Kook kiveszi a fülhallgatót, majd az arcát megtörölve, felém fordul.
Jungkook:
El sem hiszem, hogy ilyen dalt tudott írni, egyszerűen annyira bőghetnékem van, de inkább letörlöm a könnyeimet, és megint megcsókolom. Akaratom ellenére is bele kell, hogy mosolyogjak, amit ő nem díjaz, ezért oldalba csíp. Ez a jelenet emlékeztet Hobi huszonnegyedik szülinapi ünneplésére, amikor a kelleténél csintalanabb voltam Yoongival, majd ugyan ezt csinálta velem. Szerintem ott kezdődött el minden, az, amikor megláttam a báját, a tökéletességét, a szerethető gondolkodásmódját, az intelligenciáját, és ráébredtem, imádom a hétalvósságát. Nem kellett sok idő, beleszerettem egyik napról a másikra. Olyan sokat nem találkoztunk kettesben, de pont annyit igen, hogy tudjam, ő is viszont. Igaz, én tettem meg az első lépést, de Suga kezdeményezte a járást. Emlékszem, egy kisebb parkban ültünk a padon, és ott dőlt el minden. Felpezsdül a vérem, ahányszor újra átélem ezt a jelenetet magamban. Véleményem szerint fel sem tudja fogni, mennyire szeretem.
- Nyuszi, nemsokára vissza kellene menni - húzódik el szép lassan tőlem, majd megfordul, és kézen fogva baktatunk vissza a sötét semmiségbe. Nagyon besötétedett, nem is gondoltam volna, hogy ilyen gyorsan eltelik az idő. Amikor vele vagyok, elveszítem az időérzékemet.
- Yoongi, mi miért is jöttünk az erdőbe?
- Őszintén, fogalmam sincsen, de ha már itt vagyunk, vigyünk egy kis fát a fiúknak. Tuti most fogunk nekiállni pillecukrot sütni.
Igaza van, vinni kell egy kevés alapanyagot, különben fel fog tűnni a többieknek, hogy csak úgy eltűntünk, kettesben, az erdőben, több órára. Megeshet, hogy furcsa dolgok fognak történni,, ha nem lesz alibink. Addig is ki kell találni valami frappáns hazugságot, Tae úgyis falazni fog nekünk.
Összeszedünk annyit, amennyit tudunk, majd szép lassan visszaindulunk, már véglegesen. Olyan romantikus volt ez az egész jelenet… Csak sétálni az erdőben… Yoongival…
Amikor a ház felé járunk, észrevettük a lángcsóvákat kirajzolódni, és a kisebb füsttömeget, ami belepte a fölöttünk levő égboltot.
- Bocs, siettünk, ahogy csak tudtunk, de nem nagyon találtuk a kivezető utat sötétedés után. - Milyen ügyes barátom van nekem, úgy hazudik, mint a vízfolyás, szerencsémre én tudom mikor teszi ezt.
- Semmi baj, az a lényeg, hogy itt vagytok már, gyertek, üljetek le, és ti is sütögessetek - mosolyog ránk Nam, nagyon nem értem a szándékait, kicsit furcsa ez az egész… Jó, bízok benne, hogy nem kérdez senki semmit vissza, de ez a reakció eléggé meglep. Ez az egész olyan semmitmondó és felületes. Nem tetszik nekem...
- Kook, ülhetsz mellém - ajánlotta fel Tae a mellette lévő üres széket, majd mosolyogva mutat rá, hogy jobb lenne, ha minél gyorsabban lehuppannék oda.
- Na, sütögetés után mi lesz a program? - érdeklődik Hobi, csak tudnám, miért van ennyire felpörögve…
- Mivel Jungkook és Yoongi késett, ők fognak elpakolni, mi meg elmegyünk addig a tóhoz csillagokat nézni, ott úgyis tiszta az égbolt - magyarázta Nam, s közben felemelte a botját, és elkezdte rágcsálni a pillecukrot.
Mindenki befejezte a kajálást, és minden úgy alakul, ahogy Hyung mondta, de arra nem számítottam, hogy Suga ilyet fog nekem mondani.
Yoongi:
A srácok elvonulnak, mi pedig ketten maradunk a tűz körül. Szerencsémre Namjoonnak jeleztem, hogy ne számítson ránk a tónál, mire eszelősen elvigyorodott, és elvonult a többiekkel. Körülbelül tíz perc alatt összepakoljuk a dolgokat, mint a rendes gyerekek, de mikor Kook elindul lefelé, alig tudtam utolérni.
- Ne! - ragadom meg a karját, amikor kifelé indul a házból, hogy lemehessen.
- Miért? - kérdez meglepetten vissza, miközben felém fordul.
- Mondtam Namjoonnak, hogy maradunk romantikázni - rántok vállat egyszerűen, ő viszont kikerekedett szemekkel pásztázza tovább az arcomat, közben a mondatot elemezgetve.
- Hogy mit?
- Tud rólunk, csiga vér. Inkább menjünk fel - kezdem el húzni a megszokottnál is gyorsabban. Nem tudom mi van velem, de nagyon lelkes vagyok. Az ágyainkat már sunyiba összetoltam, hogy közösen tudjunk aludni, ami látszólag nagyon meglepi. - Te mész előbb fürdeni - szólok neki, amire sokkoltan ugyan, de elvonul a cuccaival.
Gyorsan végzünk mind a ketten, s csendben feküdszünk már egymást ölelve az ágyban. Én a hátamon, a mellkasomon Kook fejével, miközben a bal kezemmel simogatom a derekát.
- Jó volt a mai nap? - kérdezem tőle, megszakítva a néma, meghitt, romantikus pillanatot.
- Szerintem a források egyfajta jelképek nekünk, nem? - kérdezi felnézve rám, egy apró mosollyal a száján.
- A Busani kirándulásra gondolsz, másfél évvel ezelőttről? - hökkenek meg, hisz’ az egy valóban szép és emlékezetes nap volt.
- Arról, igen. Amikor a kedvenc parkom hátsó részében ültünk, annál a pici forrásnál egy apró padon. Onnantól kezdve a tiéd voltam, és még most is az vagyok. Nem változott semmi, Yoongi. Szerintem a források a jelképeink.
Eltátom a számat, hogy milyen ügyesen felfedezi benne a dolgokat, de egy valamit hiányolok belőle. A forrás tiszta, és egészséges vizet termel.
- Tiszta, akárcsak a mi szerelmünk. Néha nehezebben, lassabban folyik ki belőle a víz, de miatta nyílnak ki a virágok, ő éltet - tudniillik, víz nélkül nincs élet -, akár csak a mi szerelmünk. Lehet akármilyen nehézség is, találkozhatunk akár milyen kevésszer, lassan, mindig benne van a szép, a tudat, hogy valaki tényleg melletted van, még ha nem is mindig szó szerint. Érted, Kook? A mi szerelmünk nagyon szép annak ellenére, hogy sok hülyeséget csinálunk. Megígértem, hogy nem bántalak, de olykor megteszem, ahogy te is, ám ugyanakkor képesek vagyunk elnézni a hibáinkat - simítok végig az arcán, egyenesen a szemébe mondva a gondolt dolgokat.
- A forrás vagyunk mi?
- Igen, Kook. A forrás, a tiszta szerelmünk jelképe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése