Sziasztok!Fel szeretném hívni a figyelmeteket arra, hogy ennek a One Shotnak nem lesz köze a k-pophoz, ellenben ezzel a Yaoi-hoz igen. A mai egyrészesünk főszereplője kettő évfolyamtársam lesz, akik amúgy heteroszexuálisak, azonban mi mégis shippeljük őket néhány barátnőmmel! Akit érdekel annak jó szórakozást, akit pedig nem, azoknak van készülőben még egy, ami már K-pop lesz!
(Természetesen a fiúk engedélyét kértem hozzá!)
Kristóf szemszöge:
Sosem gondoltam volna, hogy indulhat egy ember napja ennél is rosszabbul. Nem elég az, hogy a fél kakaós csigámat megette a nővérem, hogy öltözködés közben háromszor bevertem a könyökömet a szekrény ajtajába, de még a nagyi aggódását is egy bő tíz percig kell hallgatnom arról, hogy öltözzek fel rendesen, mert odakint nagyon hideg van. Szerintem a legtöbb nagymama szereti idegesíteni az unokáit ilyesmivel, de ő valahogy különösebben odavan azért, ha felbosszanthat. Biztos késik a nyugdíj, ezért nem tudja megvenni a héten a Blikket, vagy a Nők lapját, így engem piszkálva foglalja le magát.
- Igen mama, van rajtam trikó is! - kiáltom még vissza neki - füllentve egy aprót -, válaszolva a kérdésére, mielőtt még kilépnék az ajtón. A szememet megforgatva bevágom magam mögött a fa lapot, mi egy erős nyekkenéssel jelzi, hogy már a végét járja a sok csapkodás miatt.
A buszmegállóba sietek, hogy a tömeg-közlekedési eszköz segítségével minél hamarabb eljussak a középiskolába, hova már öt éve járok annak ellenére, hogy kilencedikes vagyok. Nyolcosztályos gimnázium, minek előnye, illetve hátránya is van. Hogy mi a hátránya, azt majd úgyis csak az fogja tapasztalni, aki ide fog járni, s majd egy pár év elteltével megtapasztalja, hogy milyen is valójában az iskola. Az előnye pedig… hm… mit is mondhatnék. Van pár szórakoztató tantárgy, az osztály társakkal egész jól kijövök, ha attól az egy-két furcsa alaktól eltekintek, de az összkép egész jó. Meg persze… az sem hátrány, hogy Ő is ide jár. Ő, vagyis az emberek többsége szerint “A Faszfej”. Ezt a nevet saját természetéből adódóan kapta, ugyanis mindenkivel bunkó, s viszonylag lekezelő is. Persze vannak kivételek, néha egy-egy csak, akit megpróbál felszedni, de az a kedvesség sem tart örökre.
A buszról leszállva feleszmélek, hogy bizony sokkal gyorsabban telik az idő, ha a gondolataim a kiszemeltem körül forognak. Az egyetlen szerencsém az, hogy a buszsofőr valamennyire ismer, mivel a reggelek nagy részében ő van beosztva erre a távra,és valószínűleg szólna, hogy itt kell leszállnom. Egy kedves, de öreg pasas, szakállas, vékony termetű, ősz hajú, mélybarna szemű. A ráncok a homlokán megmutatják, hogy már elég sokat élt ebben a világban, s hamarosan ideje lenne azt a nyugdíjat fontolgatni.
Az osztályterembe belépve Őt szúrom ki legelsőnek, miközben a helyem felé veszem az irányt. Az év elején sikerült elérnie az osztálynak, hogy az osztályfőnök ülésrendet csináljon, s mindenkit szétültessen. Szerencse, vagy szerencsétlenség, de pont mellé ültettek. Nálunk valahogy mindig az van, hogy reggel, vagy óra előtt történik a házi feladat megírása, így ez most is elmaradhatatlan, legalábbis az Ő részéről.
- Máté! - szól be valaki a terembe, mire oda kapom a fejem, s nem csak én, hanem a mellettem ülő srác is, hiszen a nevét hallotta. A lány csak int egyet mosolyogva, majd eltűnik a szemünk elől, s továbbsétál a folyosón. Nem titok, hogy minden nőnemű egyed a suliban a nyálát csorgatja Mátéra, hiszen még a vak is látja, hogy milyen piszkosul helyes. Magas, izmos, mégis vékonykás testalkattal rendelkezik, amire rendszerint olyan ruhákat húz, amik tökéletesen kiemelik a vonalait. A lábait, a masszív felsőtestét, emellett a mai srácok visszataszító kinézetéhez képest jóval divatosabb. Nem elcsépelt, tipikus hódítós szettekben jár, mint manapság mindenki, hogy a lányok csak úgy vágyakozva forduljanak utána, ő ennek az ellenkezője, s csendben öli meg az embereket a kinézetével.
Sóhajtok egyet, mert anélkül is tudom, hogy elvigyorodik, hogy felnéznek a telefonomból, mit kemény öt perce halásztam ki a zsebemből. Mindig ezt csinálja, ha valami csaj rámosolyodik, vagy elpirulnak tőle. Tipikus öntelt, aki nekem is tetszik…
Az összes diák egyszerre morajlik fel körülöttem, még mielőtt a tanár belépne az ajtón, hogy megtartsa a mai első órát. Fel sem tűnt, hogy becsengettek, pedig mindig én vagyok az első, aki meghallja. Kilépek az épp nézegetett közösségi oldalból és a zsebembe csúsztatom a mobilomat egy laza mozdulattal, hogy felkészüljek az oktatásra. A tanár szokásosan érzelem mentesen beszél, felszínesen, csak néha vált át érdeklődőbe, amikor egy kis megbeszélést tart kérdésekből és válaszokból az órái végén. Előkapom a tollamat és megpörgetem a kinyitott füzetemen, ami már várja az új betűket. Minden erőmmel azon vagyok, hogy minden szót tökéletesen halljak, bár vannak nehéz perceim, amikor a mellettem ülő éppen a haját turkálja a kezével. A figyelmemet akaratlanul is rá terelem, s éppen amikor azon vitáztam magamban, hogy ezt a felsőjét hol vehette, mennyiért és vajon hogy nézhet ki nélküle, meghallottam a kicsengőt. Fájdalmasan sóhajtok fel, s teszem le a fejemet az asztalra, miközben a fél kakaós csigámat kutatom a mellettem lévő táskában.
- Éhes vagyok - motyogom magamnak csukott szemmel, miközben a könyveim között tapogatom a zacskómat, miben a péksütim lapul.
- Én is, csak rád - szólal meg Máté mögöttem, mire a szemeim kipattannak, és ijedten ülök fel, kicsit még talán ki is pirulok közben.
- T-tessék? - kapom rá a tekintetemet, próbálva leplezni a zavarodottságomat.
- Jól hallottad - kacsint rám, mitől még jobban kipirulok, s visszahajtom a fejem az eredeti helyére, az asztalra.
Máté persze jól szórakozik rajta, hiszen mindig ilyesmit szokott nekem mondani, azzal viszont nem számol, hogy mivel már közel öt éve csinálja ezt, egyszer csak komolyan veszem, és belé szeretek.
***
A nap végére már eléggé el voltam fáradva, viszont az minden gondolatomat elterelte péntek révén, hogy hazamegyek most, és két napon keresztül pihenhetek. A hétvégék a legjobbak tanítási időszakban, mert akkor nem kell tanulni, feltéve akkor, ha hétköznap elvégezted ezt a dolgot.
- Kristóf! Figyu, az a helyzet, hogy a hétvégén az én szobámat szedik szét a munkások, tudod, felújítanak, és nincs hová mennem. Esetleg nálatok nem lehetnék addig? - kérdez meg Máté a buszmegállóban, mire egyből rá vágom, hogy de, persze, viszont amikor eljut a tudatomig, hogy mire vállalkoztam most, gondolatban lekeverek magamnak egy jókora taslit.
Így hát fél óra elteltével, mikor megjött a buszom, felszálltunk rá, s mint közben kiderült, Máténál már itt a cucca, ugyanis ma mindenképpen máshoz ment volna aludni, csak gondolta engem kérdez meg előbb. Milyen figyelmes...
Körülbelül tíz perc alatt értünk el addig a megállóig, ahol nekünk le kell szállni, így ezt a lépést meg is tettük. Nálunk gyorsan megebédelünk, s mivel jó fiúk vagyunk, még a leckét is megírjuk. Viszont ezután jött a csavar. Az xbox csodákra képes. Túlságosan lekötötte a figyelmünket, emiatt hamar elment az idő, s besötétedett.
- Oké, megyek fürdeni elsőnek - mosolygok rá, kicsit megköszörülve a torkomat.
- Jó - jön a válasz fél perccel később, miközben Máté folyamatosan a telefonját bújja.
Felkapom a váltó ruhámat, s a fürdőszoba felé indulok, hogy a napi fürdési rutinomat eltudjam intézni. Pont lépek be a kabinba, mikor Máté belép az ajtón, s közöli, hogy fürödjünk együtt, mert fáradt megvárni, amíg végzem. Zavartan bólintok, aztán magamra húzom az üveges tolóajtót, egy ideig eltakarva a testemet a másik elől. Még sosem volt olyasmi, ami miatt feszélyezve kellene éreznem magamat, bár… úgy látszik ami késik, az nem múlik.
Félve emelem le a tusfürdőmet a tartóról, hogy minél előbb végezhessek, mikor a kabin ajtaja kicsapódik, s Máté barna haját vélem felfedezni.
- M-mit cs-csinálsz? - kerekednek el a szemeim, mikor sunyi mosolyt ölt a szájára, és egyre csak közeledik felém. - Máté… - kezdek el hátrálni minden egyes lépténél, amit felém tesz, egészen addig, amíg a falba nem ütközöm. - Állj meg kérlek.
Úgy tesz, mint, aki nem hall semmit, pedig tudom, hogy a hallása kiváló. Mégis… miként vegyem rá arra, hogy megálljon?
A szemeim egyből kikerekednek, amint kezét a férfiasságomra kulcsolja, s annál fogva húz magához közelebb. Az ajkaim közül kiszakad egy fájdalmas nyögés, mit ő egy beteg vigyorral nyugtáz, s a következő pillanatban már erőszakosan csak le az ajkaimra. Kezeimet a mellkasának nyomva, próbálom eltolni, ellökni, egyszerűen csak mutatni valahogy, hogy ennek nem így kellene működnie, de, amint próbálkozom ezzel, csak még rosszabbá válik minden. Még erőszakosabb lett…
Kemény egy órán keresztül hagytam, tűrtem, hogy molesztáljon, hiszen mit tehettem volna? Ellökni nem tudtam, a számat folyamatosan befogta, hogy ne merjek egy hangot se kiadni, míg ő csillogó szemekkel pásztázta a testemet, s közben erőszakolt. Miért nem veszi észre, hogy ez nem jó nekem? Miért… miért kényszerít olyan dolgokra, amit nem akarok?
Amikor elvégezte a “feladatot”, megmosakodott, s magamra hagyott a saját véremben és az ő undorító testnedvében, miközben a tusból még mindig jött a langyos víz, mit fürdés céljából engedtem meg, még egy órával ezelőtt. Megpróbálok felállni, de a hátsóm iszonyatosan fáj, a végtagjaim pedig remegnek. Mégis, hogy tehette ezt?
Pár perc szenvedés után, végre sikerült megmosakodnom, s legyűrnöm a fájdalmamat, legalább addig, amíg az ágyamhoz nem érek. Megtörölköztem, amit aztán a szennyes között dugtam el - átázott a véremmel -, majd elkezdtem felvenni a pizsamámat. Mikor a szobába beléptem, Máté már látszólag aludt, így lazán kiosonhattam a szobából, anélkül, hogy észrevette volna… Egyáltalán nem így képzeltem el a kapcsolatunkat, de úgy látszik, tényleg nem viccelt azzal, hogy rám éhes.
