Szinte megszállottam várom azt, hogy végre megérkezzen Ő, s szokásosan megdobja az ablakomat egy kővel, hogy ezt tudassa is. Talán betegesen viselkedünk néha, de mivel a szüleink eltiltottak minket egymástól, csak az éjszaka közepén tudunk találkozni, nehogy valaki meglásson minket. Csak ilyenkor tudjuk kifejezni magunkat, mikor kettesben vagyunk, és nem kapunk undorodó pillantásokat, ahogyan az utcán. Annyira érthetetlen számomra, hogy az emberek többsége miért nem nyitott arra, hogy két azonos nemű is képes szerelemben esni, s ez az érzés nem csak a heteroszexuálisaknál működik.
A gondolataimból az ablakomon való kopogtatás ébreszt fel. Rögvest ugrok is oda, amint meglátom Moonbyul alakját az ablakban, kicsit dühösen. Attól tartok, hogy azért ilyen, mert nem hallottam, hogy kavicsokkal dobálja az ablakomat, s valószínűleg majdnem odafagyott Január lévén.
A nyílászárót egyből kitárom, mire halkan, szitkozódva ugrik be. A hideg levegőt rögtön megérzem a pizsamám alatt, így amilyen gyorsan kinyitottam, be is csukom. Mégis milyen tél ez? Jégkorszaki?
- Mégis mit csináltál, hogy semmit nem hallottál abból, amit leműveltem? Alig tudtam felmászni azon a jeges oszlopon! - veti le a kabátját Byul, miközben a radiátor melletti babzsák fotelbe telepszik le. - Minusz akárhány fok van, Yongsun!
- Jó, sajnálom! Elkalandoztam kissé - biggyesztem le az ajkaimat, miközben megragadom a takarómat, s mielőtt Byulra teríteném, befészkelem magam mellé.
Kényelmesen simulok hozzá, mint egy elhagyott kiskutya az éppen arra járó emberekhez. Amúgy is fázik, szóval tessék, most felmelegítem! Ahogy azt már megszokhattam, most is a tincseimmel kezd el játszani, s közben a talpát hozzányomja a fűtőtesthez, mit még tavaly nyugodtan, nap közben is együtt csináltunk. Akkor még nem volt semmi gond, a szüleink nem tudtak a kapcsolatunkról, azt hitték legjobb barátnők vagyunk. Tévedtek. Mi mindig is többek voltunk. Az kezdetektől fogva.
- Megint elgondolkodtál - dörzsöli meg a hajtövemet ujjai segítségével, miközben folyamatosan érzem magamon a tekintetét.
- A múlton filózom - pillantok fel rá egy boldog, ám keserű mosollyal, ő pedig kifújja a levegőjét, s feljebb tornázza magát, kényszerítve engem is a mozgásra.
Lemászik a földre magával húzva engem is, majd az ölébe húz, s kezeit a derekamra fonja. Szeretem az apró gesztusait, hiszen az ilyen mozdulatokból mindenről rájöhet az ember. A tetteid az érzéseid első számú kifejezőeszköze, legalábbis nagyon közel van hozzá.
- Ne foglalkozz folyton a múlttal, mert utolér a végzeted. Mit számít az? A jelennel kell törődnünk, mert az most van, nem pedig tegnap volt. Ezzel egy vonalban a jövő sem fontos, mert nem tudhatjuk, mi fog történni. Bármi lehetséges, de a jövő a jelentől függ, és ha folyton azon gondolkodsz, mi volt a múltban, az életed hátralévő részére is kihat - cirógatja meg az oldalamat, mit mosolyogva fogadok, s szorosan magamhoz ölelem.
- Jelentkezz filozófia karra - motyogom a nyakába, miközben óvatosan csipkelődöm a mondandómmal.
- Vicces vagy, Yongsun - tol el magától egy grimasz kíséretébe, majd a jobb kezét az arcomra simítva az ajkaimra hajol.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése