- Már nem számít mi lesz! Csak gyerünk! - kiáltok a kedvesemnek, aki az utolsó kést rejti az öltözetébe.
- És akkor mi lesz, ha az egyikünk meghal? - kérdezi halkan, a fejét pedig lehajtja.
- Kicsim. Ilyenre ne is gondolj! - sietek oda hozzá, még mielőtt sírni kezdene.
-De..ha meghalok. Ugye emlékezni fogsz rám? - kérdezi halkan, még mindig a földet nézve.
- Mondtam, hogy verd ki a fejedből! Amíg engem látsz, nincs baj! - húzom magamhoz egy ölelés erejéig. - Megkeressük, és kinyírjuk. Ennyi lesz. - puszilok a hajába nyugtatásképp.
- Szeretlek. - bújik az ölelésembe, még ennél is jobban.
- Induljunk. - engedem el őt, majd pedig csekkolom az összes fegyvert, ami egy dimenziósárkány megöléséhez kellhet. Kések, nyilak, íj, sárkányméreg, aranytőr, gyémánt lánc, és persze nem utolsó sorban, a sikolyfogó. Ebben a dimenzióban, túl sok a sikoly, ami jót jelent, ha egy dimenziósárkány megölésére készülsz. Eltompítják a léptek hangját, és pajzsot adnak, a sárkány ereje ellen, bár ez nem mindig kell. Szerencsére, csináltunk már ilyet, úgyhogy gond nem lehet. Ez az utolsó sárkány, akit meg kell ölnünk. Összesen 14 dimenzió van, a tűz, a fény, a jég, a villám, a szél, a mozgás, a teleport, a föld, az idő, a repülés, a víz, a gyógyítás és a legdurvább, az az, ahová most megyünk, e 12 dimenzió összessége, a kontroll nélküli dimenzió. Elég visszataszító a neve, de ha legyőzzük a dimenziósárkányát, aki védi a dimenzió mágikus erejét, teljes lesz a varázserőnk. Én, Xiumin, a jeget birtoklom. A párom, Chen, ő pedig a villámot. Én, és a csapatom, öltük meg a dimenzió sárkányt az ő bolygóján, úgy került ide hozzánk, és azóta alkotunk egy párt, mióta elhoztuk őt a 14. dimenzióba, ami pedig nem más, mint a föld. Mi, a 12 férfi, más-más dimenzióból valóak vagyunk. Mindenki, más erővel bír, más képességekkel, más lehetőségekkel. Az óceán legmélyén élünk, egy kis vízalatti villában, azért, nem a föld felszínén, mert akkor rájönnének, hogy nem e dimenzióból valóak vagyunk, és még azért, mert csak itt vagyunk képesek megidézni a portálokat, amik a dimenziókba jutáshoz kellenek, a portált pedig egy kő segítségével idézzük meg. Mágikus képességgel bír, nemde?
- Srácok, ha készen vagytok, haladjunk! Minél előbb, annál jobb. - nyit be pár percre a "szeles fiú" Sehun.
- Megyünk. - hessegetem ki a szobából, mert még mindig fegyverkezem.
- Én.. félek. - szólal meg mögöttem Chen.
- Persze, hogy félsz. Hisze neked, ez lesz az első és az utolsó ilyen küldetésed. De ha mindent úgy csinálsz, mint a kiképzésen, nem lesz gond. - nézek felé egy pillanat erejéig, aztán pedig vissza a gyémánt szikére. - Ezt kéred? - bökök a tárgyra, miközben a szerelmemnek ajánlom fel.
- Van hat késem. - teszi unottan karba a kezeit.
- Nem ezt kérdeztem, szerintem. - váltok a semleges hangnememre.
- Nem kérem. - jön a sokat mondó válasz tőle.
- Nagyszerű. - sóhajtok, majd pedig a karomon lévő zsebbe teszem. - Mehetünk. -egyenesedek fel a táskám elől, amit becipzározok és a hátamra dobom. A kedvesemet meg se várva, indulok el a portál szobába, ahol már várnak rám a többiek.
- Ya~ Chent merre hagytad? - biccent ide, a gépek mögül Soo, a mi földesünk.
- Itt vagyok. - jelenik meg mellettem, a keresett személy.
- Nagyszerű. Csukd be az ajtót, és készüljetek fel az útra. - mondja Soo, majd a párját inti óvatosságra, ugyanis össze-vissza teleportálgat a termen belül. A felkészülés annyit tesz, hogy leteszteljük az erőnket indulás előtt, mert fő a biztonság. Elkérem mindenki vizét, amit lefagyasztok, ezzel a tesztelésnem vége is. Chen, mozdulatlanul és tétlenül áll mellettem.
- Miért, nem készülsz fel? - vonom kérdőre, a maga elé bámuló fiút.
- Félek használni. - néz rám kissé szomorúan.
- Miért? Hisz´ tudod használni! Nem kell mitől félj. - simítok az arcára az egyik kezemmel.
- Akkor is félek. - bújt hozzám, majd egy mély levegőt vett.
- Rázz meg. - súgom a fülébe, mire természetesen elugrik tőlem.
- Te bolond vagy? Azt kéred tőlem, hogy rajtad használjam az erőm?! - kiabál rám, amit én nyugodt pillantással hallgatok végig.
- Ha nem te, majd én. - kapom el a kezét, amit a mellkasomra teszek, majd pedig a fenekébe csípek, ezzel, pedig élvezetet viszek a testébe, ami pedig egy gyenge áramot vezet a testembe.
- Te, bolond vagy! - kapja el riadtan a kezét. - Nagyon fájt? - esik kétségbe.
- Jól vagyok, Chennie. - mosolyodok el őszintén, mert tényleg nem fájt a testemben lévő fagynak köszönhetően.
- De.. nem! Ez az én hibám, nem..nem megyek sehova. - viharzik ki a szobából, a hangja pedig egyre kétségbeesettebb.
- Hozzad már vissza! Nem igaz, hogy ti mindig ilyenkor csináltok cirkuszt! - szid le Chanyeol, a tűz fiú, aki épp a kedvese ruhájába rejti el az utolsó sárkányölőt.
- Jó-jó, megyek már! - teszem fel védekezően a kezeimet, majd pedig Chen után sietek. Szinte biztos vagyok benne, hogy a nagy kertben lehet, és krokodilcápákat etet. A kert felé haladva, úgy tűnik igazam lesz, ugyanis meghallom a bestiák fogainak csattogását. Mikor a szerelmem mellé érek, ő ellép tőlem és tovább eteti az állatokat.
- Kicsim, semmit nem csináltál. Kérlek, induljunk. - közeledek felé, de ő ismét csak eltávolodik. - Chen, az istenért már. - ragadom meg a karját, majd az ölelésembe temetem a testét.
- Engedj el! Csak bajt okozok. - ütögeti a mellkasomat idegesen. - Xiumin! Nem mondom, még egyszer. - néz a szemeimbe, amik szó szerint villámokat szórnak.
- Kérlek.. - nézek vele farkasszemet, egészen addig, amíg bele nem egyezik.
- Picsába már. Jó, megyek. - forgatja meg a szemeit, amin kénytelen vagyok felkuncogni, ugyanis hihetetlenül aranyos, amikor duzzog.
- Remek. Akkor menjünk, és mint mondtam, semmi baj nem lesz. - puszilok a homlokára nyugtatásképp.
- Akkor is félek. - bújik hozzám, mint egy kis maci, de nem bántam, csak az idő nagyon sürget.
- Legyél mindig mögöttem, és ha szólok, akkor használd az erődet. - Tolom el magamtól, épp annyira, hogy megtudjam ragadni a kezét. - Na, gyere te! - kulcsolom össze az újainkat, amik segítségével húzni kezdem a portál terem felé.
- Végre már. - szólal meg Lay, mihelyst beléptünk a szobába. - Kyungsoo, kapcsold. - utasítja cselekedetre, a gép fölé görnyedő törpét. Soo kettőt nyom a gépen, aztán behelyezi a követ. Pillanatokon belül, megnyílik a portál, amit az utolsó dimenzióra állít Soo, így hamarosan megkezdhetjük az inváziót.
- Minden kész. - néz rám, az utasításra várva.
- Induljunk. Először, Lay csapata, aztán a tiéd Soo, végül pedig az én csapatom. - adom ki az utasítást, amit végre is hajtanak. Először Lay, Suho, Tao és Kris megy át, aztán Kyungsoo, Kai, Chanyeol és Baekhyun, végül pedig Én, Chen, Sehun és Luhan. Ez lesz a legdurvább sárkányölésem, amit valaha végrehajtottam.
Amikor már Soo csapata is a portál túl oldalán volt, megszorítottam a szerelmem kezét, hogy ne féljen, és tudja, hogy itt vagyok mellette. Sehunra néztem, aki bólintott, így hát a portál felé mentem, majd átléptem rajta. Igazából, ez a dimenzió, egyszerre volt hideg, és meleg. A növényzet kihalt, és csak Suhó alatt volt zöld a fű, mivel az ő ereje a víz, itt pedig az nagy hiányban volt. A fákon nem volt, csak pár zöld levél. Mindenfelé vad és kevésbé vad állatok voltak, a levegőben, pedig zöld színanyag "úszott" .
- Merre? - fordultam Soo felé, aki a radaron nézett valamit.
- Jobbra, aztán át a fekete erdőn, és ott pedig a föld alá. - tette el a műszert, és megindult a mondott irányba. Chenre néztem, aki kicsit sem volt jó passzban. Szegénykém, halálra ijed az ilyen helyektől.
- Nincs baj édes. Itt vagyok, nyugalom. - pusziltam a fejére, amit csak egy sóhajtás kísért.
- Menjünk inkább. - engedte el a kezemet, majd a többiek után ment, akik már az erdő előtt járhattak. A biztonság kedvéjért, elővettem a gyémánt tőrt, ami a bokámra volt csatolva, majd a többiek után mentem. Az egyetlen szerencsém, a gyorsaságom. Ha most lassú lennék, akkor sosem érem őket utol. Ez az erdő, meg szerintem a pokol kettő. Sötét, és pirosan világít a fákból folyó láva. A legérdekesebb, az az, hogy a fa nem ég el, csak füstöl.
- Xiumin vigyázz. - ugrik be elém Sehun, aztán már csak annyit hallok, hogy valami sikít.
- Mi a szar..? - kérdezem, mikor eldobott egy aranyos bambi tetemet. - Olyan cuki volt!
-Nézd meg a fogait. - lép a földön lévő állathoz Baek. - Sárga lötty folyik benne, az pedig halálos méreg. - tanulmányozza tovább, az amúgy már közel sem aranyos lényt.
- Szóval, ez az állat, a te dimenziódból való. - mondom ki egyszerűen, mire csak bólint és feláll.
- Menjünk tovább. - indul meg előre, ismét Lay. Chen aggódó tekintetével is találkozom, de csak megrázom a fejem, hogy semmi bajom sincs, és hogy ne aggódjon, majd pedig ismét előre indulok. Már jobban figyelek arra, hogy hova lépek, mihez nyúlok, hogyan mozgok, ne hogy véletlen valami olyanhoz érjek, amihez nem kellene. Talán, pár métert mentünk előre, de én egyre jobban éreztem azt, hogy valami figyel.
- Itt vagyunk. - állt meg Suho, mire persze mindenki más is megállt.
- Baek, kélek gyere előre, és adj nekünk fényt. - néz a srácra Soo, mire Baek persze nem szívesen, de előre megy. A kezéből több szár apró kis fény szikrák szóródnak az alagútba, mire az abban lévő feketeség megszűnik. Nem marad Baek elől, mert amint elvégezte a dolgát, visszatér Chan karjaiba. Ismét útnak indulunk, ám most sokkal lassabban és óvatosabban mozgunk, mert a cél egyre közelebb.
- Szedjétek elő a láncokat, Lay, te pedig készülj fel, hátha egyikünk az akció közben megsérül. - mondja Kyungsoo a barnagi barangolás közepette.
- Azonnal. - felelte a fiú, és már hozzá is kezdett ahoz, hogy szikével megvágja magát, majd pedig meggyógyítja a sebét. Itt, igazából mindenki ilyen érdekesen oldja meg a dolgokat, de így, legalább nem a társunk életét veszélyeztetjük.
- Itt vagyunk. - állunk meg egy hatalmas fémkapu előtt.
- Chan, olvaszd át, és pedig majd kitöröm. - mondja Hunnie, Chan pedig előre megy, hogy nekikezdjen a feladatának. Amint sikerrel járt, Sehun háromig elszámolt, majd az erejét használva kiszedte a helyéről a kaput.
- Most. - nézett rám Kris, a láncokat a kezünkbe vettük, majd a sárkányra támadtunk. A szerencsénk az volt, hogy gyorsan tud repülni, ezért hamar leláncoltuk a dimenzió urát. A sárkány csak ordít, és elveszett lelkeket enged szabadjára, amik a torkából másznak ki. A teremtmény addig addig ficánkol, míg nem az egyik gyémánt lánc el nem szakad.
- Ó, bassza meg! - kiáltok fel, majd pedig a másik kettő láncot fogom erősebbre.
- Most mi legyen? - kiált át a másik oldalról Kris.
- Csak fogd! Ne engedd el! - válaszolom, és örülök, hogy ha a sárkány üvöltése mellett, ezt meghallotta.
- Akkor most.. Tao! Most. Idő lassulást, majd vágd a lelkeket ketté. De ne az arannyal, hanem az ezüsttel, mert az legalább elpusztítja őket. - kiáltja oda neki Luhan, aki épp a sárkány fiókáit pusztítja el, a gyémánt szike segítségével.
- Lassítás... Most! - kalimpál a kezeivel Tao, mire lelassulunk mindannyian, persze ez alól ő kivétel. Az összes lelket kettévágja, mint ahogy azt kérte tőle Lulu, de ezen felül, a sárkány száját bevarrja az aranyfonállal, így a bestia nem bír többet üvölteni.
- Vége. - ugrik le a sárkány fejéről, majd pedig visszaállítja az időt.
- Gyorsan Baek! Vakítsd meg, amíg én, megégetem a tüdejét, és hogy végre kiköpje az erejét. - néz Chan a párjára, aki felmászik a sárkányra, a két kezét pedig a szemére helyezi, ami erős fényt bocsájt ki. Chan, megégeti a tüdejét, így Soo könnyebben hozzáfér a már feltörő hatalmas erőhöz..
- Megvan! - kiállt fel Soo, majd pedig előre szalad. - Engedd el, és nyomás ki innen! - kiabálja felénk, ám ennyivel nem nyugszunk. Kris meg én, szorosan a földhöz fogjuk, majd lefagyasztom a lánc végét, így kizárt, hogy ki tud szabadulni. Chenre nézek, majd bólintok. Ő félve ugyan, de az erejét használva az egész helyiséget villámokkal szórja tele, ami csak ezért jó, mert a sárkány teljes figyelmét tereli el.
- Menj ki. Fagyasztok, és megyek én is. - nézek rá, csak bólint és a többiek után rohan. Mint mondtam, az egész termet lefagyasztom, ami nem kevés idő, de majd megoldom. A sárkánnyal kezdem, aki mikor észreveszi a közeledésem minden erejét beveti, hogy megölhessen, de szerencsére, a gyémánt láncok bírják erővel. A két kezemet, a lángoló, nyálas, pikkelyes testére teszem, majd a leghidegebb fagyot bocsájtom rá. A jég, végre teljesen körülveszi a bestiát, de mivel még nem halt meg, ezért egy tőrt szúrok a gerince mellé, még ha nem is öli meg, legalább lebénítja. Végezetül, a termet, a táskámban lévő vízzel locsolom körbe, amit lefagyasztok. A hatásra, bomladozni kezd a fal, a plafon, és megreped a talaj.
- Ég veled, utolsó. - kacsintok felé, majd rohanni kezdek a felszínre, még mielőtt a jég hatására beomlik az egész sárkányfészek. A leggyorsabb futásomat alkalmaztam, de nem múlott sokon, az, hogy bent ragadjak. A srácok, kint vártak rám, mind értem aggódva. A képességeim adottak, nem kell túl strapálni a dolgokat. Chen szinte sírva borult a nyakamba, úgy örült, hogy kijutottam.
- Nincs baj kicsim. - szorítom magamhoz a remegő testét.
- Nem tudom, mi lett volna ha nem jössz ki.. - bújik hozzám, még ettől is jobban.
- Mondtam, hogy amíg látsz, nincs baj. - simítom a hátára a kezemet, majd nyugtatóan simogatni kezdem.
- Gyerünk már! - türelmetlenkedik Tao.
- Menjünk. - mászott ki a kezeim közül, a számomra, már egy dimenziót jelentő fiú. A kezét összekulcsolta az enyémmel és úgy kezdtünk el sétálni, a többiekkel a hátunk mögött. A portál előtt járhattunk már, mikor valami becsapódott elénk, ezzel rengetek port szabadított fel. Chent pánikszerűen húztam magamhoz, és temettem a testét a sajátomba. A por eltűnt, de ami mögötte volt, az még számunkra is hihetetlen volt. Egy fekete kő volt ott, ami füstölt. Kyungsoo kiáltott, hogy mindenki a portálon túlra rohanjon, mert ez a vacak összedönti a dimenziót. Mind a tízen kettőnknek, sikerült átjutni a portálon, de arra nem számítottam, hogy ez a dimenzió váltás volt életem utolsó teleportálása. A portál robbant, és maga után semmi nyomot nem hagyva, tűnt el a kővel együtt.
- Mi a... - értetlenkedett Suho.
- Mit vártál? Az összes dimenziót összedöntöttük. Már nincs több, csak a föld. Az pedig, magától pusztul. - nevetett fel, a szánalmas viccén Kyungsoo. - Szép munka volt srácok. Menjetek pihenni. Majd a megszerzett erőt, holnap fejlesztjük ki. - ül le fáradtan, a B csoportvezető. Mindenki kiözönlött a volt, portálteremből, egyenesen a szobájuk felé.
- Nagyon bátor voltál ma. - mondom a páromnak, közben pedig becsukom magunk után, a szobánk ajtaját.
- Féltem. - dől el mély levegőt véve az ágyon.
- Nekem bátor voltál. - fekszek le mellé, a szemeiből pedig kisöprök egy hajtincset.
- Szeretlek. - motyogja csukott szemmel, aztán pedig a szokásos macskapózát felvéve hajtja álomra a fejét.
- Bárcsak tudnád, hogy én is szeretlek, de ezt nem mondom ki, mert jelentéktelenek a szavak. -puszilok a nyakába, majd magamhoz húzom, és a nehéz nap után, végre én is elalszok. Most már, örök a nyugalom.
- De.. nem! Ez az én hibám, nem..nem megyek sehova. - viharzik ki a szobából, a hangja pedig egyre kétségbeesettebb.
- Hozzad már vissza! Nem igaz, hogy ti mindig ilyenkor csináltok cirkuszt! - szid le Chanyeol, a tűz fiú, aki épp a kedvese ruhájába rejti el az utolsó sárkányölőt.
- Jó-jó, megyek már! - teszem fel védekezően a kezeimet, majd pedig Chen után sietek. Szinte biztos vagyok benne, hogy a nagy kertben lehet, és krokodilcápákat etet. A kert felé haladva, úgy tűnik igazam lesz, ugyanis meghallom a bestiák fogainak csattogását. Mikor a szerelmem mellé érek, ő ellép tőlem és tovább eteti az állatokat.
- Kicsim, semmit nem csináltál. Kérlek, induljunk. - közeledek felé, de ő ismét csak eltávolodik. - Chen, az istenért már. - ragadom meg a karját, majd az ölelésembe temetem a testét.
- Engedj el! Csak bajt okozok. - ütögeti a mellkasomat idegesen. - Xiumin! Nem mondom, még egyszer. - néz a szemeimbe, amik szó szerint villámokat szórnak.
- Kérlek.. - nézek vele farkasszemet, egészen addig, amíg bele nem egyezik.
- Picsába már. Jó, megyek. - forgatja meg a szemeit, amin kénytelen vagyok felkuncogni, ugyanis hihetetlenül aranyos, amikor duzzog.
- Remek. Akkor menjünk, és mint mondtam, semmi baj nem lesz. - puszilok a homlokára nyugtatásképp.
- Akkor is félek. - bújik hozzám, mint egy kis maci, de nem bántam, csak az idő nagyon sürget.
- Legyél mindig mögöttem, és ha szólok, akkor használd az erődet. - Tolom el magamtól, épp annyira, hogy megtudjam ragadni a kezét. - Na, gyere te! - kulcsolom össze az újainkat, amik segítségével húzni kezdem a portál terem felé.
- Végre már. - szólal meg Lay, mihelyst beléptünk a szobába. - Kyungsoo, kapcsold. - utasítja cselekedetre, a gép fölé görnyedő törpét. Soo kettőt nyom a gépen, aztán behelyezi a követ. Pillanatokon belül, megnyílik a portál, amit az utolsó dimenzióra állít Soo, így hamarosan megkezdhetjük az inváziót.
- Minden kész. - néz rám, az utasításra várva.
- Induljunk. Először, Lay csapata, aztán a tiéd Soo, végül pedig az én csapatom. - adom ki az utasítást, amit végre is hajtanak. Először Lay, Suho, Tao és Kris megy át, aztán Kyungsoo, Kai, Chanyeol és Baekhyun, végül pedig Én, Chen, Sehun és Luhan. Ez lesz a legdurvább sárkányölésem, amit valaha végrehajtottam.
Amikor már Soo csapata is a portál túl oldalán volt, megszorítottam a szerelmem kezét, hogy ne féljen, és tudja, hogy itt vagyok mellette. Sehunra néztem, aki bólintott, így hát a portál felé mentem, majd átléptem rajta. Igazából, ez a dimenzió, egyszerre volt hideg, és meleg. A növényzet kihalt, és csak Suhó alatt volt zöld a fű, mivel az ő ereje a víz, itt pedig az nagy hiányban volt. A fákon nem volt, csak pár zöld levél. Mindenfelé vad és kevésbé vad állatok voltak, a levegőben, pedig zöld színanyag "úszott" .
- Merre? - fordultam Soo felé, aki a radaron nézett valamit.
- Jobbra, aztán át a fekete erdőn, és ott pedig a föld alá. - tette el a műszert, és megindult a mondott irányba. Chenre néztem, aki kicsit sem volt jó passzban. Szegénykém, halálra ijed az ilyen helyektől.
- Nincs baj édes. Itt vagyok, nyugalom. - pusziltam a fejére, amit csak egy sóhajtás kísért.
- Menjünk inkább. - engedte el a kezemet, majd a többiek után ment, akik már az erdő előtt járhattak. A biztonság kedvéjért, elővettem a gyémánt tőrt, ami a bokámra volt csatolva, majd a többiek után mentem. Az egyetlen szerencsém, a gyorsaságom. Ha most lassú lennék, akkor sosem érem őket utol. Ez az erdő, meg szerintem a pokol kettő. Sötét, és pirosan világít a fákból folyó láva. A legérdekesebb, az az, hogy a fa nem ég el, csak füstöl.
- Xiumin vigyázz. - ugrik be elém Sehun, aztán már csak annyit hallok, hogy valami sikít.
- Mi a szar..? - kérdezem, mikor eldobott egy aranyos bambi tetemet. - Olyan cuki volt!
-Nézd meg a fogait. - lép a földön lévő állathoz Baek. - Sárga lötty folyik benne, az pedig halálos méreg. - tanulmányozza tovább, az amúgy már közel sem aranyos lényt.
- Szóval, ez az állat, a te dimenziódból való. - mondom ki egyszerűen, mire csak bólint és feláll.
- Menjünk tovább. - indul meg előre, ismét Lay. Chen aggódó tekintetével is találkozom, de csak megrázom a fejem, hogy semmi bajom sincs, és hogy ne aggódjon, majd pedig ismét előre indulok. Már jobban figyelek arra, hogy hova lépek, mihez nyúlok, hogyan mozgok, ne hogy véletlen valami olyanhoz érjek, amihez nem kellene. Talán, pár métert mentünk előre, de én egyre jobban éreztem azt, hogy valami figyel.
- Itt vagyunk. - állt meg Suho, mire persze mindenki más is megállt.
- Baek, kélek gyere előre, és adj nekünk fényt. - néz a srácra Soo, mire Baek persze nem szívesen, de előre megy. A kezéből több szár apró kis fény szikrák szóródnak az alagútba, mire az abban lévő feketeség megszűnik. Nem marad Baek elől, mert amint elvégezte a dolgát, visszatér Chan karjaiba. Ismét útnak indulunk, ám most sokkal lassabban és óvatosabban mozgunk, mert a cél egyre közelebb.
- Szedjétek elő a láncokat, Lay, te pedig készülj fel, hátha egyikünk az akció közben megsérül. - mondja Kyungsoo a barnagi barangolás közepette.
- Azonnal. - felelte a fiú, és már hozzá is kezdett ahoz, hogy szikével megvágja magát, majd pedig meggyógyítja a sebét. Itt, igazából mindenki ilyen érdekesen oldja meg a dolgokat, de így, legalább nem a társunk életét veszélyeztetjük.
- Itt vagyunk. - állunk meg egy hatalmas fémkapu előtt.
- Chan, olvaszd át, és pedig majd kitöröm. - mondja Hunnie, Chan pedig előre megy, hogy nekikezdjen a feladatának. Amint sikerrel járt, Sehun háromig elszámolt, majd az erejét használva kiszedte a helyéről a kaput.
- Most. - nézett rám Kris, a láncokat a kezünkbe vettük, majd a sárkányra támadtunk. A szerencsénk az volt, hogy gyorsan tud repülni, ezért hamar leláncoltuk a dimenzió urát. A sárkány csak ordít, és elveszett lelkeket enged szabadjára, amik a torkából másznak ki. A teremtmény addig addig ficánkol, míg nem az egyik gyémánt lánc el nem szakad.
- Ó, bassza meg! - kiáltok fel, majd pedig a másik kettő láncot fogom erősebbre.
- Most mi legyen? - kiált át a másik oldalról Kris.
- Csak fogd! Ne engedd el! - válaszolom, és örülök, hogy ha a sárkány üvöltése mellett, ezt meghallotta.
- Akkor most.. Tao! Most. Idő lassulást, majd vágd a lelkeket ketté. De ne az arannyal, hanem az ezüsttel, mert az legalább elpusztítja őket. - kiáltja oda neki Luhan, aki épp a sárkány fiókáit pusztítja el, a gyémánt szike segítségével.
- Lassítás... Most! - kalimpál a kezeivel Tao, mire lelassulunk mindannyian, persze ez alól ő kivétel. Az összes lelket kettévágja, mint ahogy azt kérte tőle Lulu, de ezen felül, a sárkány száját bevarrja az aranyfonállal, így a bestia nem bír többet üvölteni.
- Vége. - ugrik le a sárkány fejéről, majd pedig visszaállítja az időt.
- Gyorsan Baek! Vakítsd meg, amíg én, megégetem a tüdejét, és hogy végre kiköpje az erejét. - néz Chan a párjára, aki felmászik a sárkányra, a két kezét pedig a szemére helyezi, ami erős fényt bocsájt ki. Chan, megégeti a tüdejét, így Soo könnyebben hozzáfér a már feltörő hatalmas erőhöz..
- Megvan! - kiállt fel Soo, majd pedig előre szalad. - Engedd el, és nyomás ki innen! - kiabálja felénk, ám ennyivel nem nyugszunk. Kris meg én, szorosan a földhöz fogjuk, majd lefagyasztom a lánc végét, így kizárt, hogy ki tud szabadulni. Chenre nézek, majd bólintok. Ő félve ugyan, de az erejét használva az egész helyiséget villámokkal szórja tele, ami csak ezért jó, mert a sárkány teljes figyelmét tereli el.
- Menj ki. Fagyasztok, és megyek én is. - nézek rá, csak bólint és a többiek után rohan. Mint mondtam, az egész termet lefagyasztom, ami nem kevés idő, de majd megoldom. A sárkánnyal kezdem, aki mikor észreveszi a közeledésem minden erejét beveti, hogy megölhessen, de szerencsére, a gyémánt láncok bírják erővel. A két kezemet, a lángoló, nyálas, pikkelyes testére teszem, majd a leghidegebb fagyot bocsájtom rá. A jég, végre teljesen körülveszi a bestiát, de mivel még nem halt meg, ezért egy tőrt szúrok a gerince mellé, még ha nem is öli meg, legalább lebénítja. Végezetül, a termet, a táskámban lévő vízzel locsolom körbe, amit lefagyasztok. A hatásra, bomladozni kezd a fal, a plafon, és megreped a talaj.
- Ég veled, utolsó. - kacsintok felé, majd rohanni kezdek a felszínre, még mielőtt a jég hatására beomlik az egész sárkányfészek. A leggyorsabb futásomat alkalmaztam, de nem múlott sokon, az, hogy bent ragadjak. A srácok, kint vártak rám, mind értem aggódva. A képességeim adottak, nem kell túl strapálni a dolgokat. Chen szinte sírva borult a nyakamba, úgy örült, hogy kijutottam.
- Nincs baj kicsim. - szorítom magamhoz a remegő testét.
- Nem tudom, mi lett volna ha nem jössz ki.. - bújik hozzám, még ettől is jobban.
- Mondtam, hogy amíg látsz, nincs baj. - simítom a hátára a kezemet, majd nyugtatóan simogatni kezdem.
- Gyerünk már! - türelmetlenkedik Tao.
- Menjünk. - mászott ki a kezeim közül, a számomra, már egy dimenziót jelentő fiú. A kezét összekulcsolta az enyémmel és úgy kezdtünk el sétálni, a többiekkel a hátunk mögött. A portál előtt járhattunk már, mikor valami becsapódott elénk, ezzel rengetek port szabadított fel. Chent pánikszerűen húztam magamhoz, és temettem a testét a sajátomba. A por eltűnt, de ami mögötte volt, az még számunkra is hihetetlen volt. Egy fekete kő volt ott, ami füstölt. Kyungsoo kiáltott, hogy mindenki a portálon túlra rohanjon, mert ez a vacak összedönti a dimenziót. Mind a tízen kettőnknek, sikerült átjutni a portálon, de arra nem számítottam, hogy ez a dimenzió váltás volt életem utolsó teleportálása. A portál robbant, és maga után semmi nyomot nem hagyva, tűnt el a kővel együtt.
- Mi a... - értetlenkedett Suho.
- Mit vártál? Az összes dimenziót összedöntöttük. Már nincs több, csak a föld. Az pedig, magától pusztul. - nevetett fel, a szánalmas viccén Kyungsoo. - Szép munka volt srácok. Menjetek pihenni. Majd a megszerzett erőt, holnap fejlesztjük ki. - ül le fáradtan, a B csoportvezető. Mindenki kiözönlött a volt, portálteremből, egyenesen a szobájuk felé.
- Nagyon bátor voltál ma. - mondom a páromnak, közben pedig becsukom magunk után, a szobánk ajtaját.
- Féltem. - dől el mély levegőt véve az ágyon.
- Nekem bátor voltál. - fekszek le mellé, a szemeiből pedig kisöprök egy hajtincset.
- Szeretlek. - motyogja csukott szemmel, aztán pedig a szokásos macskapózát felvéve hajtja álomra a fejét.
- Bárcsak tudnád, hogy én is szeretlek, de ezt nem mondom ki, mert jelentéktelenek a szavak. -puszilok a nyakába, majd magamhoz húzom, és a nehéz nap után, végre én is elalszok. Most már, örök a nyugalom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése