2018. március 30., péntek

Tired eyes (Sebaek)



*3 évvel korábban*

Baekhyun:



Fény. Miért kell mindig az erősen sugárzó nap fényére ébrednem? Éget. Égeti a szemhéjamat, könnyezek, hihetetlenül világos van, pedig a szemem csukva van. Miért? Miért nem lehet a saját biológiai ébresztőórámra kelnem? Dühös vagyok az időjárásra, amely ma túl jó és felzargatott korán reggel. Álmos vagyok, aludni szeretnék, de, mintha a világ azt akarná, hogy felkeljek. Túl korán van még, így semmi nem vesz rá a szemem kinyitására, vagy az ágyból való kikecmergésre. Kényelmetlen. Idegesen kinyitom a szemeimet, mire a nap fényétől, amely csaknem megvakít, könny szökik belé, ugyan nem sokáig, hiszen kezemet a szememre szorítom, miután azt behunytam. Ökölbe szorított kezeimmel óvatosan, lassan dörzsölgetni kezdtem, mire az érzés miatt belőle fokozatosan elszállt az álom. Bántam, hisz tudtam volna még aludni. Úgy látszik, valami azt akarja, hogy felkeljek, ám nekem eszemben sem volt. Túl puha és meleg körülöttem minden. Semmi kedvem kikelni belőle, lusta vagyok, nyűgös, és a nehéz napomra gondolva tényleg jobb ötletnek minősül itt feküdni. Ásítottam, a szememen álmosság ült, ám aludni, aludni semmi képen nem tudtam. Megerőltetve magamat, forgolódni kezdek a legkényelmesebb póz után. Elégedetten szusszanok egyet amint rálelek, számat elnyitom, azon kezdem a levegőt tüdőmbe juttatni, majd megismétlem. Pilláimat lehunyom, átadva magam az ágy kényelmességének, szobám falai között. Nem jön álom a szememre, és fogalmam sincs, hogy ez álmatlanság, vagy pusztán eleget aludtam már, s azért van.
 - Sehunnie, nem bírok aludni - motyogom neki háttal fekve, remélhetőleg, hallhatóan, bár, valószínűtlennek tartom, hogy meghallotta. Nem észlelek semmiféle mozgást, se szavakat, csak a hűtő halk zúgása áramlik be, az ajtó pár centire nyitva hagyott résén. Sóhajtok, s végleg lemondva az alvásról fordulok sokadjára a hátamra. - Sehun - mozgatom meg az édesen szuszogó, kócos, valószínűleg mélyen alvó fiút.
 - Uhm... Hm? - nyöszörgi szemeit összeszorítva karjával jó párszor átdörzsölve, majd végül rám emeli a fáradt tekintetét. - Miért nem alszol? - motyogja félálomban, szemeit rajtam tartva. Arca kisimulva, szinte tökéletesen illik a krémszínű ágyneműhuzatba. Férfi létére lehetetlenül sűrű, fekete szempillái vannak, amik még inkább kiemelik szemét és arcának sápadtságát. A szemöldöke a hajához hasonlóan sötét van. A takaró félig lecsúszva róla, gondolom, miattam, hisz´ annyit forgolódtam, mozogtam, szinte csodálkozom, hogy egyáltalán az ágyon maradt a puhaság. Szememmel végigmérem az arcát, felsőtestét, amit csak egy lenge trikó takar, a lábai még a takaró alatt vannak ugyan, de nem nehéz kivenni, hogy pontosan milyen pózban hever az ágyon. Az egyébként eddig figyelem kívül hagyott kérdésére azután adok választ, miután felsőtestét gondosan betakartam a lecsúszott takarójával.
 - Nem tudok aludni - nézek rá, mert a plafon nem minősül túl jó látványnak. Nagyon sokat láttam már, kezd unalmassá válni. - Felkeltett a nap - motyogom a párnába. - Ne haragudj, nem akartalak felébreszteni. - ásítok egy hatalmasat, fejemmel, végül teljes testemmel is felé fordulva, kezemet ismét magam alá gyűrve. Nem mondom valami kényelmes póznak, de, nézni akarom.
 - Miért nem bújsz ide? - nyitja el ajkait egymástól, kilehelve ezt a roppan egyszerű kérdést, de bárhogy akarnék mozdulni, hozzábújni, testem nem mozdul.
 - Inkább hagylak aludni. 
 - Szeretnél idebújni? - emeli fel a takarót, mire belefut a hideg, mivel összerezzen. - Gyorsan dönts, mert idefagyok - kúszik a szájára egy piszkosul aranyos vigyor, leríva róla, hogy semmi baja sincsen.
 - Igen... - sütöm le a szemeimet szégyenlősen, ő pedig a derekamra fogva, egy finomabb rántással magához húz, gondosan betakar, egy millimétert sem kihagyva.
 - Máskor csak bújj ide. Tudod, hogy szeretek veled aludni - motyogja a hajamba, amibe lágy puszikat hint. Minden puszija után, megremeg a testem, szívem készül kitörni, szinte a csontjaimat töri, a lélegzésem szaporább, pedig csak ártatlan puszikról van szó.
 - Tudom... - sóhajtok nyakhajlatába, ami bizonyára neki tetszően, a karjain felfedezhető libabőr miatt.
 - Szeretnél még aludni?
 - Nem. Nem menne.
 - Akkor mit csináljunk?
 - Beszélgessünk - vetem fel ötletként.
 - Miről?
 - Nem tudom.
 - Meséljek?
 - Mesélj - bólintok, még mindig ugyanazt a pózt tartva.
 - Ott akarok melletted lenni, mikor reggel van, csak nézni, mikor nyújtózol egy nagyot, ásítasz és félálomban megölelsz, hozzám bújsz. Mindezt ébren. Éberen akarom végignézni. Majd kiszáradt száddal, gyengéden adsz egy puszit a homlokomra, a fülembe durmogsz, mint egy maci. Mikor kijössz a zuhany alól vizes, félig pucér testeddel mögém állsz, és a nyakamat puszilgatod, mikor én a kávét csinálom a reggeli zűrzavarban. Ott akarok lenni melletted, miközben elmész, valamint nézni akarom, ahogyan becsukod az ajtót. Mikor hazajössz, megölelsz, s elmondod, hogy milyen volt a napod. Nézni téged, hogy miként nézel rám. Amikor álmosan iszod a kakaódat, miközben a TV- ben agybutító műsorokat nézünk, és hozzád bújni akkor, amikor semmi dolgom sincs, és érezni, hogy biztonságot adsz. Biztonságot ad tested melegsége és lágysága. Melletted akarok lenni, miközben nevetsz és együtt akarok veled nevetni, egymáson nevetni; egymás butaságán. Segíteni akarok, mikor valami fáj, vagy ha megbántott valaki. Moziba menni, eljátszani, hogy hogyan ismerkedtünk meg, újra, s újra. Minden este és reggel, melletted elaludni, hozzád bújni, miérteket feltenni, mint egy ötéves kisgyerek - ejti ki, a számomra sokat jelentő szavakat. Olyan aranyos, most is csak erre tud gondolni, pedig felkeltettem, biztos szeretett volna még aludni.
 - Én is szeretném - suttogom, de ugyan miért? Ugyanazt érzem, amit ő; mindentől óvnám, félteném, és ha tehetném, végtelen időkig ebben a pózban feküdnék vele. Csak örökké érezni akarom őt.





* Jelen *





Sehun:

 - Szívem, elmennél kérlek Jisungért a suliba? - Szólok ki Baekhyunnak a konyhából miközben a korai vacsorához terítek.
 - De Hunnie, tudod, hogy utál engem - Lopódzik a hátam mögé előre adva a kezembe azt a tányért, amit még a pulton felejtettem. Tudom, hogy a fiam és a párom nem szívlelik egymást, pontosabban Jisung az, aki semmi áron nem akar Baek felé megnyílni, elfogadni a kapcsolatunkat, pedig Hyunnie próbálkozik, a közös programszervezés, sütögetés, de még csak a beszélgetés sem tudja megpuhítani azt a makacs gyereket. Így Baek már egy ideje lemondott arról, hogy megszerettesse magát az én problémás fiammal, pedig, ha jobban megismerné, tudná, csak sokáig kell erőltetnie az ismerkedést és előbb-utóbb Jisung sem lenne olyan ellenséges vele.
 - Rendben, akkor megyek érte én. Addig megterítesz? - Kérdezem kezébe adva az evőeszközöket, mire egy bólintás a válasza és már folytatta is az általam elkezdett asztalterítést. Én fogtam a kocsi kulcsot, autóba ültem, majd elindultam a kölyökért az iskolához. Még szerencse, hogy a suli nincs messze, így, ha én reggel nem tudom elvinni - Baekhyunnak, pedig nem engedi -, esetleg gyalog kell mennie, hamar beérhet. A nagyjából két perces autóút után elindulok abba a hatalmas intézménybe, amelyben annó én is koptattam a padot. Igazából szeretek Jisungért egészen az osztályteremig menni, mert bár ő ezt nagyon gyerekesnek tartja, ilyenkor elhaladhatok az a helyiség mellett is, ahol még én csináltam az osztálytársaimmal olyanokat, mint most az ő. Nem mondanám, hogy az a tipikus megborzongós nosztalgikus érzés önt el, de azért jó visszagondolni azokra az időkre. Én például nagyon szerettem a középiskolai éveimet, egészem addig, amíg végzős nem lettem, utána viszont minden a feje tetejére állt. Az első éveimben rengeteg fiú haverom volt, a lányok folyton körülöttem kellették magukat, a viszonylag menőbb diákok táborát erősítettem, az iskola legdögösebb lánya volt a csajom, a tanárok imádtak, semmi gond nem volt, egészen tizenkettedikig, amíg egy kis nevenincs elsős el nem kezdte rólam azt terjeszteni, hogy biszex vagyok… Utána romlott el minden. Az állítólagos barátaim folyamatosan azzal csesztettek, hogy “hülye buzi vagyok, ők meg homikkal nem lógnak” a lányok meg gondolták, ha már úgy is faszra bukok, jó messziről elkerülnek. Irene is szakított velem, szóval az egész szociális életem elbaszódott. Akkor kezdtek bennem átértékelődni a dolgok és kezdtem átgondolni az addigi életemet. Rosszabb lettem, mint voltam. Rájöttem, hogy tulajdonképpen az a kis tetű kilencedikes nem is mondott baromságot. Én mindig is megnéztem a fiúkat, volt, hogy egész helyesnek találtam őket, de úgy voltam vele, ez rendben van, ezzel nincsen semmi baj. Aztán, ahogy telt az idő már nem is néztem meg a lányokat, csak a srácok után futkároztam, felszedtem minden utamba kerülő jobban kinéző pasit, persze egyik kapcsolatom se tartott pár hétnél tovább. Így ment ez alig egy hónapig. Amikor is azonban felkeresett Irene. Nem tudtam elképzelni, hogy mit akar, hisz már szakítottunk, sőt az ominózus eset óta nem is beszéltünk. Aztán kiderült… Irene terhes lett tőlem. Vagyis talán tőlem. Ki tudja, az, az egy hónap alatt kikkel dugott össze-vissza. Teljesen biztos volt abban, hogy gyereket vár, és mivel elég hosszú ideig együtt voltunk, gondolhatta, hogy valószínűleg én vagyok az apa. A szülei nagyon haragudtak rá, s felelőtlennek tartották, persze, hisz nem is ismerték a lányukat és az ő kicsapongó életét. Fel sem fogtam, hogy mi történik. Egyik pillanatban a suli legmenőbb arca vagyok, utána egy lecsúszott buzi, később egy leendő apuka. Sok volt nekem ez így egyszerre. Az érzéseimet megpróbáltam az alkoholba fojtani. Piálni kezdtem. Egyik hibám követte a másikat. Mikor, már majdnem 4 hónap is eltelt azóta, mióta Irene bejelentette, hogy várandós, én pedig eldöntöttem, hogy nem érdekel az egész. Nem akartam gyereket, és gondoltam, ha nem foglalkozom vele, olyan mintha nem is tudnék róla. Egyik este, mikor még éppen józanabbik állapotomban feküdtem otthon sajnáltatva magamat, Irene berontott a szobámba minden előzetes figyelmeztetés nélkül, hogy felkaparjon engem a padlóról. Már nem is érdekelt se az, hogy, hogy lehet az akárhányadik hónapjában ilyen fit, se az, hogy alig látszik a hasa, vagy, hogy nem hízott szinte semmit, egyáltalán nem is foglalkoztam semmivel, csak azt akartam, hogy segítsen. Hiába is tettettem, nagyon hiányzott már, de nem, mint a csajom, inkább úgy, mint egy nagyon fontos személy az életemben. Hiába volt a suliban egy ribanc, és tette magát bárkinek, ő nem ez volt. Mindig törődött másokkal, még, ha ez nekik nem is tűnt fel. Nekem is rengeteget segített. Miután viszont ez a biszex dolog a suliba jutott, mindenki elfordult tőlem, még ő is, ami valljuk be, rosszul esett, de túltettem magam rajta. Nem úgy, mint azon, hogy nekem lassan gyerekem lesz. Nem. Én ezt nem akartam elfogadni. De aztán jött Irene és lelket öntött belém. Ráébresztett, hogy eddig nagyon rosszul éltem az életem. Nem volt semmi felelősség tudatom, így történhetett az i, s hogy sikerült egy gyereket összehoznom akaratom ellenére is. Hiába, aki nem védekezik, magára vethet… 
Miután egy komoly beszélgetésen átestünk, Irene és én megfogadtuk, hogy jó szülők leszünk. Ezután eljárunk kezelésekre, ha meg megvizsgáltatni a babát, hogy egészséges-e, én megyek vele, támogatom, amiben csak lehet. De miután a kisfiú vagy kislány megszületett külön válunk. Mert, hogy én hivatalosan is meleg lettem. Ezt megosztottam vele is, amin először egy picit meglepődött mivel a sulis pletykáknak nem hitt, így viszont, hogy az én számból hallotta az igazságot, már elhitte, amit a suliban terjesztettek és teljes mértékben el is fogadott, viszont arra ő is rájött, hogy így minden sokkal nehezebb lesz. Hisz a gyerek csak egyikünkhöz kerülhet, és a nevelést még együtt is alig bírnánk, nem még külön. Akkoriban úgy voltunk vele, hogy ezt még ráér eldönteni az után, hogy megszületett a pici. Persze, akkor még könnyen beszéltünk. Viszont hamar elrepült ám az a majdnem 5 hónap. Tele görcsökkel, átvirrasztott éjszakákkal Irene rohamai miatt, és hányós, has fájós délutánokkal. Ezeket együtt átvészeltünk, beleértve szülést is. Végig ott voltam és segítettem Irenen, hogy neki könnyebb legyen, bár elmondása szerint rettentően fájdalmas volt azt a kisördögöt kihordania, aki már akkor sem bírt magával a hasában nemám, még most tinédzser korában. Amint viszont először a kezembe foghattam a fiamat - merthogy egészen a szülés napjáig nem is tudtuk, hogy milyen nemű lesz a gyerek. Direkt nem kérdeztünk rá, hogy a bevásárlást, a babaruhák, hordozó egyéb cuccok megvételét is szintén későbbre halasszuk-. Elsírtam magam. Olyan őszintén, mint még soha. Tudtam, hogy hiába véletlen lett szegényke, én nagyon fogom szeretni őt. Sőt, én akartam nevelni, s ezt meg is beszéltük. Irene nem akarta engedni, hogy hozzám kerüljön a gyerek, viszont rájött, hogy a szülei biztos nem engednék egy újszülöttel haza, még, ha tudtak is az érkezéséről. Így viszont szabad utat nyertem. Úgy beszéltük meg, hogy az első jó pár évben még úgymond együtt fogjuk nevelgetni a babát, majd utána különválnak útjaink. Ez jól ment egészen odáig, amíg be nem fejeztem a sulit. Gyereknevelés mellett iskolába jártam, ami úgy jöhetett össze, hogy a szüleim ott segítettek, ahol csak tudtak. Pedig eleinte ők is ellenkeztek emiatt, de ők végül is sokkal hamarabb megbékéltek a helyzettel, mint a volt barátnőm nevelői. Rettentően fáradt voltam, főleg érettségi időszakban. Azt sem tudtam hova kapjam a fejem. Egyszer Jisunggal kellett foglalkozni, egyszer tanulni, egyszer munkát keresni (merthogy gondolnom kellett az elkövetkezendő éveinkre is, hisz nem maradhatok örökké a szüleim nyakán). De aztán nagy nehezen túléltük ezt az időszakot is. Ezt követően munkába álltam és neveltem Jisungot. Egészen addig, amíg meg nem ismertem Baekhyunt…





Baekhyun:





Sehun valószínűleg egy ideig még nem fogja hazatolni a képét. Túl feszült vagyok ahhoz, hogy ma is azt kelljen hallgatnom, miképpen nyerhetném el Jisung szívét. Elég, ha egy héten hatszor elmondja. Az elején mindent beleadtam, hogy megszeressen, hiszen alig óvodás kora óta részem van az életében, képtelenség megszerettetnem magam vele. Ha fagyizni megyünk “családostul”, csak az apjától fogad el akármit is, tőlem az istenért se. Ha zsebpénz kell neki, és az apjánál éppen nincsen, simán tud kunyerálni tőlem is, mert valljuk be, ennek az apróságnak is örülni tudok. Ahhoz képest, amiket az apja mesélt a gyerekkoráról, egy igazi rosszcsont. Sehun alatt mindig rengeteg pénz és támogatás volt, és ezt igyekszünk neki is megadni. Oké, nem vagyunk multimilliomosok, mit az ex barátom családja, de mindig is meg tudtuk venni a legszükségesebb dolgokat. 
Régen minden más volt. Chanyeol és én, egy közös kávézót nyitottunk a főutcától nem messze, ahová Sehun adta be a jelentkezését, miszerint dolgozni akar nálunk. A döntés egyértelmű volt. Felvettük, mint főtitkár. Gubbaszt az irodába, számlákat intéz, anyagokat rendel. Chan a fenti irodaházba intézkedett, számomra még a mai napig nem világos, hogy mit, de a lényeg egy, dolgozott. Természetesen én, aki csak a pénzt tudja megszámolni, lettem a kasszába száműzve, míg egy másik kollégám főzte a kávét, Minseok. Minseok, alias Xiumin, nagyon finom kávét főzött, míg az ő felesége Tiffany a péksüteményekért volt felelős. Miért pont így dolgoztunk? A gimnazista éveink alatt osztálytársak voltunk Minseokkal, aztán ugyebár megismerkedtem Chanyeollal Tiffanyn keresztül, ugyanis ő unokatestvéri kapcsolatot ápol Xiumin feleségével. Én Chanyeollal voltam, míg ő Tiffanyval. Természetesen a rendszer bomlott Sehun érkezésével. Megkörnyékezett, udvarolt, randira is hívott, én pedig nem győztem visszautasítani őt. Kiváló munkaerő volt, az esze vágott, sőt, még aranyos is volt, ám akkoriban nekem Chanyeol volt a szent. Az első szerelmem volt. Az egyik este, mikor hívatlanul mentem hozzá, a húga legjobb barátnőjével volt az ágyba, aki mostanra már a felesége. Seungwan, állítása szerint minden eddigi párját felülmúlja, bár kétlem, de mindenesetre tudhat valami olyat, amit én sosem tudtam neki megadni. Ami számomra felfoghatatlan, az, az, hogy a kislányuk Jisunggal egy iskolába és osztályba jár. A Park család egyetlen gyereke, a barátom fiának a “célpontja”. Mivel a lány a suli legstréberebb diákja, mindig pesztrálja valaki, aki nagy eséllyel mindig Jisung. Látszik, hogy az apja fia…
De, hogy miként tartunk ott, ahol? Sehun okos volt, és a Chanyeol utáni “mély gödörből” sikeresen kihúzott, ezáltal nyomot hagyva a szívembe maga után. Nem volt lehetőségünk rendszeres randizásra, de mikor a gyerek az anyjával volt, elmentünk ide-oda. Végül így telt el hat hónap, mire összejöttünk. Nos, nálunk nem volt cicó-micó, egyből beköltöztem hozzá, s már átvettem a gyereknevelés egy kis felét, legalább addig, amíg ő dolgozott. Jut eszembe, amint Chanyeol fülébe jutott az, hogy Sehun meg én együtt vagyunk, mindkettőnket kirúgott. Sehunnak lett egy jól fizető állása az egyik nagyobb vállalatnál bent a város közepén, ami tulajdonképp csak fél órára van a házunktól. Én jelenleg munkanélküli vagyok, hiszen mehettem volna Jisung iskolájába dolgozni, csak kissé kiakadt, mikor elmondtam neki, hogy ott fogok dolgozni, így inkább el sem fogadtam ezt a lehetőséget. De, a nélkül is megvagyok. Sehun elég pénzt keres, hogy mindent tudjon fedezni, egyedül az nem tetszik, hogy mindent ő fizet, nekem megy kb. egy vasam sincs, csak az ünnepi pénzek, amiket mindig a szüleim küldenek ilyen alkalmakkor. Jut eszembe, a szüleim örülnek Sehunnak, ugyanis van egy porontya, és mivel én amióta beszélni tudok, vonzódom a feminin tevékenységekhez, így szóba nem került nálam az, hogy esetleg egyszer majd feleségem lesz. Tudják, és elfogadják.
 - Megjöttünk - zökkentett ki a gondolatmenetemből a szerelmem hangja, később a bejárati ajtó becsapódása is hallatszódott.
 - Ja, meg - morogta a szőke hajkoronával rendelkező konyhába betoppanó fiatalember.
 - Szia Jisung - mosolyogtam rá kedvesen.
 - Helló - forgatta meg a szemeit, majd levágódott az asztalhoz, s minket meg nem várva kezdett falatozni.
 - Kisfiam. Megmondtam, hogy illik megvárni a felnőtteket is - vágódott le az asztalfő helyére a párom, majd egymásra vigyorogtak, és falni kezdték a mézes csirkét. 
Ha akarnák, se tudnák egymást letagadni. Mosolyogva figyeltem őket a konyhapultra támaszkodva, mivel én éhes nem vagyok, a mai vacsorából azt hiszem kimaradok. A kezemben lévő tányért, s evőeszközt a helyére teszem, aztán bevonulok Jisung szobájába, hogy előkészítsem az alvásra. Felrázom a párnáját, a takaróját, végül kinyitom az ablakot, a friss levegőt ezzel beengedve a szobába. Kifelé veszem az utat, amikor szemet szúr Jisung zoknis fiókjából kikandikáló zöldes árnyalatú zacskó. Összeráncolt homlokkal fordulok a szekrényhez. Tudom, hogy nem illik más szekrényében turkálni, de a nevelt gyerekem kérlek! Rajtam múlik, hogy milyen felnőtt lesz. Kihúzom a fiókot, ám a látvány még engem is megdöbbent. 





Sehun:

 - SEHUN! Gyere ide, de kurva gyorsan! Ilyet még nem basztam az eddigi 28 évem alatt - Adja le a taxot Baekhyun a lehető legkulturáltabban. Valami biztos nagyon felbosszanthatta, ha így beszél, de általában nem szokása. Hisztisnek hisztis, de ritkán beszél csúnyán. 
 - Merre vagy? - kiáltok vissza, miközben a fiamat otthagyva indulok a folyosóra. 
 - Kettőt találhatsz, baszod - Már közelebbről hallom a hangját, szóval valószínűleg Jisungnál van. -Na, mond, mi történt? Az mi? - Nyúlok a kezéhez, mert, hogy nagyon szorongat ott valamit. Hát igen. Nem vagyok meglepődve azt kell, hogy mondjam. Az én fiam.
 - Jisung, ha már ilyeneket rejtegetsz a szobádban, legalább ne egy zöld zacskóba tedd. Baek a végén még azt hiszi, hogy valami drog van nálad. Inkább keressünk neki egy dobozt vagy valamit. -Megpaskolom kicsit Jisungie fejét, aki pár perce jött utánunk, majd már indulnék is ki a szobából, hogy keressek valami tárolásra alkalmas eszközt, amiben elhelyezhetjük ezeket a… khm… szóval igen, ezeket, de Baek majdhogynem kitépi a kezemet a helyéről, így kénytelen vagyok maradni.
 - Ne csináld már! Komolyan, Sehun? Komolyan!? Pornó újságokat és DVD-ket találok, méghozzá leszbikusat a fiad szekrényében és erre neked annyi a reakciód, hogy nem jó helyre van rakva? Eszem megáll… Hol marad a megszidás, hogy 'Jisung, neked még a barátaiddal kéne focizni járni! Vagy valami videó játékkal játszani ahelyett, hogy ilyeneket nézel'? Vagy az 'ezt tanítottam én neked? Büntetés!'? Hmm? ÉS MIÉRT NEM VESZED EL TŐLE? NE ENGEDD NEKI, HOGY MEGTARTSA AZOKAT! - Baekhyun kiakadt, méghozzá eléggé rendesen, pedig egyébként annyira nagy dolog nem történt, de hát Baekről van szó, mit csodálkozok? Általában túlreagál mindent.
 - Nyugodj már meg! Most mit vagy úgy oda? Ez az ő korában teljesen normális. Én sem voltam jobb nála! Ha jól esik neki hadd nézze - szólok vissza, még viszonylag békésen, de, ha Baekhyun tovább fog tombolni ez már nem sokáig marad így. 
 - Oké, én végeztem veletek. A szobánkban leszek, megpróbálok lenyugodni, ti meg pakolgassátok csak nyugodtan a pornó újságaitokat… sőt, verjétek ki együtt rájuk - Azzal fogta magát, és az ajtót a lehető legerősebben bebaszva otthagyott engem és a fiamat, teljesen ledöbbentve ezzel minket.
 - Apa, Baekhyun most épp a havija közepén van? - kérdi kikapva a kezemből a cuccait, hogy visszategye őket az eredeti helyükre.
 - Ne beszélj butaságokat. Baek nem tud menstruálni, és ezzel te is tisztában vagy. Egyébként meg Jisung, lehetnél vele néha kedvesebb is. Ő csak jót ak- 
 - Na, ezt most fejezd be! Annyira elegem van már ebből. Folyamatosan mindenki csak jót akar nekem. Hát nem fasza? Komolyan, ti egy folytában csak segíteni akarok, igaz? Nem tűnik fel nektek, hogy már rég nem a kis 8 éves kisfiatok vagyok? Mert ugye már a közös gyereketek lettem, ha akartam, ha nem. Na, látod? Téged ez sem érdekelt. Egy csomószor elmondtam már, hogy mennyire utálom azt a srácot, de neked ő mindig fontosabb volt, mint én. Most menj ki a szobámból. Összepakolok és a hétvégét anyánál fogom tölteni - közli velem a hirtelen jött ötletét a fiam, miközben már a cuccait pakolja a hátizsákjába, majd amint azt a pár ruhát sikerült beleszórnia nagy sietségében a táskájába, már távozik is először a szobájából, később pedig az ajtó csapódásból ítélve a házból is. Tudom, hogy felesleges lenne marasztalni, ha el akar menni, úgyis el fog, Irene pedig tárt karokkal várja. Így is alig találkoznak, ha máskor nem is, de legalább akkor látják egymást, amikor összeveszünk, mert bármikor összekapunk, ő mindig olajra lép és ilyenkor szinte mindig az anyjánál köt ki. Csak azt nem tudom, hogy velem mi lesz, mivel Baekhyun és Jisung is megharagudtak rám…





Baekhyun:





Harminc perc telt el, mióta átjöttem a nagy hálóba. Akaratom ellenére is sírni kezdtem, sőt, még Sehun veszekedését is végighallgattam a fiával, amit annyira nem szerettem volna. Akárhogy is, most rossz apa volt. Jisung, csak tizenöt éves, ilyen korban pedig nem ezzel kellene foglalkozni. Oké, bevallom, gimiben én is néztem pornót, vettem ilyesfajta újságot, de azt csak a gimnazista éveim utolsó két évétől. Jisung nem érti mire fel ez a kiakadásom mivel nem engedte megismertetni magam vele, pedig, ha ez nem így történt volna, bizonyára most sem ment volna el. Első éves gimnazista voltam, mikor az egyik osztálytársam szintúgy ilyeneket nézett. Mikor ez kiderült, két igazgatóit kapott és eltanácsolták az iskolából úgy, hogy nem tudott máshova jelentkezni, mert mindenhol visszautasították. Én csak nem akarom, hogy ez vele is megtörténjen. Féltem, még annak ellenére is, hogy Sehun gyereke, nem pedig kettőnké. 
Sóhajtottam egyet, majd a könnyeimet letörölve álltam a szekrény elé, amin egy tükör lógott. Végignéztem magamon, ám nem épp a legszebb látvány fogadott. Meggyötört, bepánikolt arc, kisírt, vörös szemek. Gyorsan kaptam ki a szekrényből a kedvenc ruháimat, amiket felvettem magamra. A telefonomat zsebre vágtam egy kis pénz mellétéve, végül halkan indultam meg a bejárat fele.
 - Baek… - nyitotta ki Jisung szobájának az ajtaját Hunnie, mikor elhaladtam előtte.
 - Ne gyere utánam. Most nem vagyok kíváncsi rád - intettem le, majd az előszobába érve felkaptam magamra a cipőmet és a kabátomat. 
Nagy hanggal távoztam a házból, gyalog elindulva egy random irányba. Nem tudtam merre megyek, csak vitt a lábam magától. Kimentem az utcánkból, egyenesen a főutcára, ahol a buszmegállóba érkező járműre felszálltam, s utaztam amerre haladt. Nem gondolkodtam, csak mentem, hiába voltam felnőtt, most mégis fel-fel derengett a Chanyeolos időszakom. A szakításunk után is így utazhattam. A buszról leszállva egy ismerős helyen találtam magam. A kávézónál, s valami azt sugallta, menjek be. Így tettem hát. Lenyomtam a kilincset, benyitottam, amit egy csilingelő hang érzékeltetett.
 - Te jóságos isten! Ez Byun Kibaszott Baekhyun! - pillantott meg Minseok a pult mögül, mire kissé elmosolyodtam.
 - Szia - sétáltam közelebb, de csak kirobogott és megölelt. 
 - Mi járatban erre? Kérsz teát, sütit? - tolt el magától a vállamnál fogva.
 - Nem, csak… Jisung elment, én meg csak jöttem… Meg akarom találni, és tisztázni vele mindent. Szeretném, ha végre tényleg szeretne.
 - Uhm, hát, lehet ez titok, de járt itt, és Chanyeol elvitte magával hozzájuk… Jisung azt mondta, hogy beszélni szeretne Euchannel - húzta el a száját, én pedig megdöbbentem. Miért nem az anyjához ment?
 - Oh… - több hang nem jött ki a torkomon. Sőt… ez is alig.
 - Eldobjalak? - mosolygott rám, mire egy bólintás volt a válaszom. - Tiff, drágám, mindjárt jövök! Úgy, tíz perc - kiáltott hátra ellépve tőlem, aztán felkapta a pult mögött lévő kocsikulcsot, s elindultunk kifelé. A kocsiút viszonylag csendesen telt, részemről legalábbis, mert Minseok végigbeszélte ezt is, mint már megszoktam tőle. Kérdezett, válaszoltam. A nagyjából öt perces út rövid idő alatt eltelt, már csak azt vettem észre, hogy Seok felkanyarodik a garázs elé.
 - Ügyesen Baekkie - intett, én pedig kiszálltam. Utoljára két éve voltam itt, amikor egy pici probléma miatt áthívott a neje.
Sóhajtottam. Nem volt kedvem itt lenni, nem voltam rá kíváncsi, de a fiamért mindent. Akarom mondani, Sehun fiáért mindent. Miseok elhajtott, így nem kellett kerülgetnem a kocsiját, szóval egyenesen csak az ajtóhoz sétáltam és bekopogtam. Seungwan nyitott ajtót, s mint aki számított rám, köszönés nélkül engedett be. Azért, hogy ne tűnjek parasztnak, intettem neki, de az exem feleségének nem fogok vidáman köszöngetni.
 - Chanyeolie visszament dolgozni, Jisung és Euchan fent vannak, én a szobában leszek, ha szükséged van valamire, szolgáld ki magad, vagy szólj - néz rám mosolyogva, amit viszonzok.
 - Kösz Wendy, nagyra értékelem.
 - Utoljára érettségi előtt szólítottál így - kuncogott - Oké, Bacon, ha leléptél köszönj be - intett, azzal elindult a nappali felé. 
Most fel kéne mennem hozzá, beszélnem kellene vele, hazavinni, és Sehunnal tisztázni mindent. Félek, mert tudom, hogy Jisung nem szívlel, és, ha itt meglát, valószínű el fog menekülni. Megint.
Elindultam fel. Az egyik szobából beszélgetés szűrődött ki, így kopogtattam, s egy “igen?” után lassan lenyomtam a kilincset. Beléptem. Gyerekek arcán döbbenet szaladt végig, de csak egy pár másodpercig. Jisung arca dühösség vált, míg Euchan kedvesen rám mosolygott.
 - Kimegyek - pillantott a fiúra, aki el akarta kapni a csuklóját, de nem sikerült neki. A lány kikerült engem, maga mögött az ajtót gondosan becsukva.
 - Nem kell bébiszitter. Minek jöttél utánam? Senkim se vagy, nem küldhetsz haza, mondván, hogy kiskorú vagyok. A tiltott óra este nyolckor kezdődik nem? Fél hét van. Nem tudom, mit izélsz itt, mintha az anyám lennél. Menj el, nem kell a törődésed.
 - Jisung, nem vagyok az anyád, de fontos vagy nekem. Kicsi korod óta veled vagyok, de te sosem szerettél. Ennek ellenére kitartottam melletted, felneveltelek, és ez a hála. Oké, nem muszáj engem szeretned, de legalább apukádat becsüld meg, és ne ellenkezz. Segíteni akarunk neked, csak jót akarunk, féltünk, mert szeretünk. Tudom, hogy szar érzés anya nélkül felnőni, én szülő nélkül nőttem fel a nagyszüleimnél vidéken, akik gyűlöltek. Most mégis ott tartok ahol, mert kitartottam. Nos, neked van családod, van apukád, vannak szerető nagyszüleid, van anyukád, és az ő szülei igaz, hogy nem kedvelnek annyira, de ők is ott vannak neked. Még én is, pedig utálsz, azt sem tudom miért, de biztos nem vagyok szimpatikus vagy ilyesmi. Szóval, az életed rendben van úgy, ahogy. Apukád engedékeny, mert azt hiszi, ha nem enged meg neked valamit, megutálod. Tudod, egy szülő akkor jó szülő, ha tud korlátokat tartani. Nem engedtem három éves korodban, hogy egyedül vágj almát, mert elvágod az ujjad, az apukád megengedte, és elvágtad az ujjad. Nézd meg, a bal kezed gyűrűsujján ott a heg. Jisung, nem minden úgy van, ahogy azt te szeretnéd, és ezt el kellene fogadnod. Beszélned kellene apukáddal, kommunikálni, ha összevesztek, nem pedig elrohanni. Tudom, hirtelen ötlet, de, ha elmész, aggódunk, mert nem tudjuk, mi történik veled. A problémáról beszélni kell, mert akkor találunk megoldást rá, megbeszélhetjük a dolgokat, elmondhatod a véleményed, majd mi is ezt tesszük, és a végén közös megoldásra jutunk. Ez a normális. Most gondolj bele. A felelősség a felnőtteken van. Elmész, aztán mondjuk, elüt egy kocsi, mi pedig nem tudjuk, vagy mondod, hogy iskolába mész, de közben nem ott vagy, hanem a belvárosban. A híradóban bemondják, hogy a belvárosban robbantottak, de mi nem aggódunk, mert te iskolában vagy. Esetleg pont az ellentéte, azt mondják, az iskolában robbanás történt, mi meg pánikolunk, mert azt hisszük meghaltál, de közben nem is ott vagy. Szeretünk, és minden csak a te védelmed miatt kell. A mai eset… hát, nem mondom, hogy nagyon szívesen megengedem a DVD-k használatát, de legyen. Benne vagyok, egy feltétellel, ha megígéred, hogy az iskolában senkinek nem beszélsz róla. Én szemtanúja voltam, hogy mit csinál az iskola azzal a diákkal, aki harmadik előtt lebukik, és nem akarom, hogy veled is megtörténjen - ülök le mellé, miközben mondom neki, ő pedig türelmesen, már ellágyult arccal hallgatja végig. Szinte a mondandóm végére már elsírja magát, én pedig kétségbe esek, hiszen Jisung sosem sír senki előtt. - Valami… rosszat mondtam? - érintem meg a vállát, mire a sírás kitör belőle, s megölel. Engem. Ő.
 - Sajnálom - szorít magához, erre én döbbentségemben ledermedek. Sosem… mondott nekem ilyet.
 - Mégis… mit? - teszem a hátára félve a kezemet, ám ő elszakad tőlem, s a szemeimbe néz.
 - Az aggodalmat, amit sokszor okozok. Nem akarom, tiniből vagyok… és… izé… nem utállak, csak furcsa apát nem anyával látni, mikor a barátaim szülei együtt vannak. Nem… zavar, meg i-ilyesmi. Apa boldog, meg minden… csak azért hiányzik az, hogy lássam őket együtt. Egyszer voltunk együtt egy családi napon, végig veszekedték az utat, mikor azt hitték alszom. Nagyon rossz volt hallgatni. Sokszor akartál segíteni, és én azért elleneztem, mert azt akartam, hogy a szüleim közösen jöjjenek be megbeszélni velem a dolgokat, nem pedig azt, hogy a nevelőapám, vagy anyám… nem tudom, minek nevezzelek bocsi, jöjjön be, és zaklasson, ezzel azt érzékeltetve, hogy anyának semmit sem érek. Ne haragudj, mostantól megpróbállak elfogadni, csak… viselj el még egy kicsit, mert nem biztos, hogy elsőre menni fog - törölte meg a szemét, majd rám mosolygott. - Köszönöm, hogy eljöttél értem. 
 - Bármikor, tökmag. Bármi baj van, szólj és felzargatom apukádat, ha kell még anyukádat is, és megbeszéljük, oké? 
 - Köszönöm Baek. 
Még harminc percen keresztül beszélgettünk, s idő közben már EuChan is bejött, ő elmondta, hogy nagyon sokszor próbálta rávenni Jisungot erre a beszélgetésre, de egyszerűen fékezhetetlen volt. Az iskolában sokszor piszkálja, de ezzel azt próbálja érzékeltetni, hogy ő meg van bántva, így egyszer hazafelé elkapta és beszélgettek, a fiú megnyílt neki, aztán meg már megszokottan oltogatta, de a lány nem vette magára. Végül elindultunk hazafelé, busszal és gyalog. Közben megbeszéltük, hogy nem mutatjuk jelét a kibékülésünknek, hanem megszívatjuk Sehunt, aztán jól kinevetjük. Végül a házhoz érve, Jisungot magam elé engedve, beléptünk a házba.





Sehun:



Magamba roskadva ülök még mindig Jisung ágyán szidva magamat, amiért így megbántottam mindkettejüket, amikor újra nyílik a bejárati ajtó. Csak nem itt hagyott valamit Jisung? Esetleg Baekhyun talált végre haza?
Fejemet vesztve rohanok ki, hogy megnézzem melyikük érkezett meg, ám amikor meglátom, hogy együtt vannak, ledöbbenek.
 - Hát ti? Együtt jöttetek? Jisung neked nem anyádnál kéne lenned? - Csodálkozva kérdezem, hisz eddig úgy volt, hogy elmegy hétvégére, most mégis itt van, méghozzá Baekhyun társaságában.
 - Ez az idióta kölyök elcsavargott. Nem is az anyjához ment, hanem valami idegen fiúkkal cigizett az egyik mellékutcában. Irenehez akartam menni, hogy hazahozzam, aztán ahogy sétáltam, útközben megláttam, hogy valami nála idősebb srácokkal tekeri a füvet. Hát mond meg. Először a pornóújságok, most meg ez. Mi lesz legközelebb? Kirabolsz egy bankot? Nem tudom, mit képzelsz magadról Jisung, de kezd már nagyon elszaladni veled is ló. Te is, hogy figyelsz a fiadra? Egyáltalán megnézted azt a fiókot, amiben azokat a DVD-ket találtuk? Lehet volt benne fű is, sőt, talán ő vitte azoknak a srácoknak a cuccot. Bele sem merek gondolni, miket szoktál még csinálni - Hogy mit csinált? Jisung? Mert azt még el-el tudtam fogadni, hogy nem neki való dolgokat néz, hisz már kezd abba a korba lépni, de az, hogy füvezzen? Nem létezik.
 - Jisung ez igaz? - kérdezem még mindig sokkosan.
 - Apa hagyjál már. Ma már épp eleget baszogattatok… és, ha cigiztem, akkor mi van? A történeteid alapján sokkal durvább dolgokat is csináltál, amikor annyi idős voltál, mint én, úgyhogy te aztán nem törhetsz pálcát felettem. Ha kellenék, a szobámban leszek, de lehetőleg ne kelljek. Na csá - azzal lazán megvonva a vállát otthagyott engem és Baekhyunt a nappaliban állva. A párom úgy látszik gyorsabban kapcsol, a kezdeti sokkból feleszmélve ő már indult is Jisung szobája felé, hogy számon kérje rendesen a fiatalt, amíg én továbbra is csak ledöbbenve szemezek a szemközti fallal. Mikor romlott meg ennyire a fiam? Kiskorában voltak csak vele gondok, egész idáig különösebben semmi. Most viszont rá sem ismerek. Ha viszont csak állok itt, nem fogom megtudni, hogy minek hatására lett ilyen, így elindultam én is Baekhyun után, hogy rájuk nézzek, és meghallgathassam Jisung magyarázatát, merthogy szüksége lesz rá, ha nem akarja magát még rosszabb helyzetbe hozni. Azonban, amikor beléptem a szobába, a szemeim a hatszorosukra kerekedtek, merthogy az ágyon Baek és Jisung ült, egymást átkarolva valami videót nézve valamelyikük telefonjáról. Gondoltam megvárom, amíg feltűnik nekik is, hogy nem egyedül vannak és, hogy éppen árgus szemekkel figyelem őket. Ez beletelt egy jó pár percbe, hiszen csak akkor sikerült engem is észrevenniük, amikor vége lett a videójuknak és Jisung indult volna ki a szobából valamiért.
 - Szia apa, elengedsz? - próbálna kikerülni, de mivel az ajtó előtt állok, arrébb fáradni pedig nem terveztem, így marad a szobában. Beszélni valóm van velük.
 - Ne sziázz nekem édes fiam, inkább a mai kis akciódról mesélj nekem. Mi lett veletek hirtelen? Együtt csináltok bármit is? Betegek vagytok? - kezdek újra ideges lenni… amikor hazaértek még ölték egymást, pontosabban Baek Jisungot, most meg mekkora cimborák lettek.
 - Hát… kibékültünk. Már nem utálom Baekhyunt, sőt örülök neki, hogy együtt vagytok, tök jó fej, de most már igazán kiengedhetnél, ha nem akarod, hogy idepisiljek - nem foglalkozva vele, hogy ki áll épp vele szemben, arrébb lökött az ajtóból és már szaladt is ki a fürdőszobába. Gondolom.
 - Neked elmondta, hogy mit miért csinált? Meg amúgy is, mi az, hogy kibékültetek? - Vonom kérdőre a másik jómadarat, ha már Jisunggal nem jutottam egyről a kettőre. Baek nagy nehezen felkel az ágyról, és komótos léptekkel elindul felém, amikor már csak egy kevés választ el bennünket egymástól, megáll előttem és jóízűen felkacag. Csak tudnám mi humorosat mondtam...
 - Jaj Hunnie, naivabb vagy, mint gondoltam. Komolyan elhitted, hogy Jisung füvezett? Hát úgy ismered te a fiadat, mint, aki ilyeneket szokott csinálni? Jó azokkal, amiket ma találtunk, magára cáfolt, de egyébként nem ilyen. Csak meg akartunk viccelni téged. És… Mikor utána mentem, elbeszélgettünk egy kicsit, és eldöntöttük, hogy ki fogunk békülni, ő nem fog annyira elutasító lenni velem, én pedig megpróbálok engedékenyebb lenni - Meséli még mindig mosolyogva Baekhyun. Hát. Ezt nem gondoltam volna. Egyáltalán. Baekhyun egy varázsló. Na, de várjunk csak egy pillanatot. Megviccelni? Uh, de tudja, hogy bosszantson fel.
 - Rettentően rossz a humorotok, ha azt hiszitek ez nevetséges. Nagyon megijesztettetek. Hogy találhattatok ki ekkora hülyeséget? Komolyan mondom, nem tudom eldönteni melyi-
 - Shhhhh! Sehunnie nyugodj le. 'Nem történt olyan nagy dolog.' Igaz? Most legalább te is belátod, hogy az ilyeneket igenis komolyan kell venni - Azzal mondandóját befejezve egy puszit hint ajkaimra, el is feledtetve eddigi haragomat.
 - Na, elmondtad neki? Tök jó, akkor most akár ki is fáradhatnátok a szobámból, EuChannal szeretnék beszélgetni - Jisung, ahogy végzett a mosdóban, már küld is ki minket a szobájából. Na, nem mintha akkor nem tudna, ha mi is ott tartózkodunk. Inkább nem akarom tudni, hogy miről fognak beszélgetni, ha mi nem lehetünk odabent...
 - Gyere Hunnie, igyunk egy kávét, annak örömére, hogy Jisung ilyen hamar felnőtt - Vetette fel ötletét Baekhyun, majd együtt kisétáltunk a konyhába az említett folyadék elfogyasztása érdekében.
 - Érdekes napunk volt, nem igaz? Jó lesz végre lepihenni - sóhajt egy hatalmasat, s elővesz két bögrét, hogy elkezdje az italainkat készíteni.
 - De, ha aludni szeretnél, miért akarsz kávézni? - Kérdezem a homlokomat ráncolva, hisz semmi értelme annak, amit most éppen tesz és mond. - Kell az energia estére. Fárasztó éjszakánk lesz, ha érted mire gondolok...

2 megjegyzés: