Lassan lépdelek az SM Entertainment folyosóján, miközben a kedvenc zenémet hallgatom fülesen keresztül. Rég jártam már az ügynökségnél, így nem csodálom, hogy mindenki megbámul. Ritka, hogy egy Európai embert engednek be az épületbe, aki mellesleg nem koreográfus, sőt, még nem is végezte el a gimnáziumot, pusztán szabad bejárása van, mert ismert egy bizonyos csapatnál.
Egy fehér ajtó előtt állok, mit már legalább egy hónapja nem közelítettem meg olyan célokkal, mikkel most ide állítottam. Az a személy, aki a falon túl rejlik, kicsit sem közömbös számomra, és ezt ő is teljes mértékben tudja. Hogy miként ismertem Őt meg? Ez egy roppant érdekes történet.
Már harmadéve jártam abba az iskolába, mikor megpillantottam őt. Szőke haja izzadtan terült szét a kobakján, s edzőruha volt rajta. Összeakadt a tekintetünk pár pillanatra, mikor az ő osztálya éppen a sportcsarnokból tartott kifelé, mi pedig egy halálos tesiórára jöttünk, Mr. Kwang-hoz. Egy pillanatra felvonta a szemöldökét, amikor egymás után visszafordultunk, s ismét összekapcsolódott a tekintetünk. Én betudtam annak, hogy a másságom keltette fel az érdeklődését, ő pedig képzelje annak, aminek akarja.
Az óra után kissé csapzottan és idegesen mentem ki az öltözőből, ugyanis a húsz perces futás alatt kellőképpen felidegesített a tanár úr, hogy mindenkit dicsér, egyedül engem képes szidni. Többen mondták az osztályomból, hogy rasszista, és ellenzi az ösztöndíjas dolgot, illetve próbáljam figyelmen kívül hagyni, de az akkori énemet túlságosan megbántotta a helyzet.
Az iskolából tartottam kifelé, mikor egy alak elkapta a csuklómat, és az iskola kapuja mellé rántott, s szorított a rácsozott korlátnak. Ő volt az. A fiú, szőke hajjal, letaglózott nézéssel. Immáron kíváncsian szemlélte a barna szemeimet, miközben a jobb kezével a hajtövemet piszkálta, baljával pedig a fejem mellett támaszkodott.
- Ki vagy te? - tette fel az egyszerű kérdését, mire csak a nevemet tudtam kinyögni, azt sem olyan könnyedséggel, mint terveztem.
És most tessék. Az akkori, még a mostaninál is fiatalabb énünk megtalálta nekünk azt, amit mind a ketten kerestünk. Szerelmet kaptunk, mi mához számítva kereken egy éve van. Nem hittem volna, hogy abból a pillantásból több is lehet, azonban nem tagadom, hogy rátaláltam arra a srácra, akivel még így, tizenévesen tovább tudom gondolni az életemet, egészen a halálomig.
Nem kopogtatok be, hisz’ tudja, hogy jövök. A számítógép előtt ül, fejhallgatóval a fülén, s látszólag nagyon koncentrál. A kabátomat a fogasra akasztom, majd elindulok felé, hogy tudathassam vele az érkezésemet. Mostanában kimaradozik a suliból, ezért is gondoltam arra, hogy ha már ebből kifolyólag nem tudunk találkozni, eljövök hozzá én, bepótolni ezt a pár nap kimaradást.
- Megjöttem, Jisungie - emelem le a fülén található kütyüt, annyi ideig, ameddig beszélek.
Hatalmasat fordul a székkel, mi miatt az ölében kötök ki, majdnem összenyomva szegény srácot. Vidáman elmosolyodik, s a jobb tenyerét végighúzza a hátamon, amíg el nem éri a derekamat, így már átölelve engem. Szeretem az apró érintéseit magamon, mert a legtöbbször az ember az ilyen apróságokból érzi azt, hogy valaki szereti.
- És most? Szeretkezel velem? - húzza fel az egyik szemöldökét, miközben az örömteli mosolyból pimaszra vált.
Fülig pirulva ütöm meg a vállát, mire felkuncog, s elkapva a karomat a tenyerembe csókol. Utálom, hogy minden szex előtt apró puszikkal és csókokkal akar megpuhítani, de azt még jobban, hogy sikerül is neki. A tenyeremnél nem áll meg, az egész alkaromat gyengéd puszikkal árasztja el, miközben egyre feljebb megy a kezemen, mígnem eléri a nyakamat, mit aztán finoman szívni kezd.
Itt nálam igencsak betelik az az amúgy is nagyon aprócska pohár, már nem figyelve arra, hogy mikor, s hol kezdtünk kivetkőzni önmagunkból egy kellemes évfordulós szeretkezésre, kezdjük el eltüntetni egymás ruháit, mik a hevességben a földön landolnak.
- Szeretlek Jisung - lehelem az ajkára, mielőtt még túlságosan is belelendül a dologba.
- Én is téged, Kinga.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése